A szivárványt mindenki szereti! Vagy mégsem?

Nem mennék nagyon bele, hogy a Büszkeség-menet jó-e vagy sem (ha egyáltalán feltehető a kérdés így), kell-e a főváros közepén (időben, vagy térben túlzott akadályt amúgy nem jelentően) felvonulni vagy sem, segíti-e ez az elfogadást vagy inkább megosztó egy ilyen esemény (ami a világ sok pontján jobb-és baloldali vezetők, hírességek, értelmiségiek részvételével, évente egyszer zajló színes megaforgatag).

És csak nagyon a margón, hogy a felvonulással világszerte arra a hatvanas évekbeli amerikai civil kurázsira (is) emlékezünk, amikor erőszakos összecsapásokig menően álltak ki a Stonewall Inn elnevezésű new york-i melegek és transzneműek által látogatott szórakozóhelyen 1969-ben a túlzottnak vélt rendőri fellépést megelégelő vendégek, és megakadályozták a hatóság vélt vagy valós okkal szándékolt beavatkozását, amelyet spontán szerveződve más polgárjogi aktivisták is támogattak.

Napjainkra az egyetemes emberi jogi rezsim (és benne kishazánk) a diszkriminációt erősen és deklaráltan tiltja. A szexuális orientáció szabadsága és a nemi identitás a hátrányos megkülönböztetés tilalmának speciális esetei között tárgyalandó kérdés a modern alapjogi párbeszédben.

Nemcsak a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságának bírói joggyakorlata változott ezirányban (pozitívan) és mondta ki számos esetben a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a magánélet szabadságának garantálása mellett, hanem újabban az EU (nem Ők, hanem Mi mind) is az élére állt, akár az Európai Bíróság egyes döntéseit nézzük, akár a 28 országban átfogó LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszex) felmérést végző uniós Alapjogi Ügynökség (FRA) aktív munkája révén.

Még a katolikus világ (eddigi históriájában legmenőbb) feje is, úgy fogalmazott tavalyelőtt, hogy „ki vagyok én, hogy ítélkezzek?” Ja, lehet, hogy ezekért a mondatokért (is) tette ki a Rolling Stone magazin egy rocksztár helyett a címlapjára Ferenc pápát és választotta az Év emberének a Time?!

Pedig sok gyerek számára, mégis az ítéltetés a napi valóság itthon és külföldön is. És az iskola olyan teret jelent, ahová házhoz mennek pofonért és szekálásért sokan, olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek. Az említett uniós felmérés, amiben több, mint 93 000 LMBTQI-ember vett részt, azt hozta ki, hogy

• iskolás gyerekként háromból ketten titkolták, vagy álcázták LMBTQI voltukat az iskolában;
• ha kiderült, legalább 60%-uk tapasztalt negatív megjegyzést vagy viselkedést az iskolában;
• minden országban 80% felett volt azoknak az aránya, akik szemtanúi voltak egy iskolatársuk feltételezett LMBTQI volta miatti negatív megjegyzésnek vagy magatartásnak.

Ami meg kifejezetten a magyar diákokat érinti, a Háttér Társaság nemrégiben közzétett felmérése szerint az iskola a harmadik leggyakoribb színtere a diszkriminációnak, a közterületek és a szórakozóhelyek után, amelynek leggyakoribb formája a diákok általi pletykálkodás, a hazugságok terjesztése (83%), illetve a zaklatás vagy megalázás (68%).

Magyarországon minden negyedik diszkriminációt ért diákot tett­legesen is bántalmazták társai: megverték, lökdösték, leköpték őket.

Néhány más országhoz hasonlóan, hazánkban is „népszerű” on-line petíció indult a 2014 novemberében kiadott nemzetközi UNICEF állásfoglalás ellen, ami egy gyerekügyről szóló sorozat részeként annyit állított „csupán”, hogy vélt vagy valós szexuális irányultságától vagy nemi identitásától függetlenül minden gyereknek joga van a biztonságos és egészséges, diszkriminációtól mentes gyermekkorhoz.

A gyermekjogok MINDEN gyerekre vonatkoznak, függetlenül saját, vagy szüleik szexuális irányultságától vagy nemi identitásától.

A Gyermekjogi egyezmény és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyértelműen kimondja, hogy az emberi jogok egyetemesek. Meg olyanokat is mondott ez az ebadta állásfoglalás, hogy az emberi jogok – vélt vagy valós szexuális irányultságtól és nemi identitástól független – elismerésével, védelmezésével és előmozdításával meg kell erősíteni azokat a pozitív társadalmi normákat, amelyek elismerik és elfogadják a világ kultúráinak sokszínűségét. Az ez elleni erőszakos cselekményeket nem szabad eltűrni. Az áldozatok hangját nem szabad elnyomni és a kérdést ne a szőnyeg alá söpörjük.

Világos mondatok. Sima ügy. Vagy mégsem? Tényleg ez az a sok veszélyes üzenet, ami ellen petíciót kell indítani? Ez most komoly? A komoly az az, hogy még mindig vannak, akik rosszul kell érezzék magukat, mert nem vállalhatják fel sajátmagukat, még a családjuk vagy a barátaik előtt sem, csak mert épp bizonyos dolgokban mások, mint a többiek.

Máshogy érzik jól magukat, mint a nagy heteronormatíva.

És erről ők pont nem tehetnek, nemhogy okot adnának arra, hogy cikizzék, meg-, vagy kivessék őket.

Ők "csak" gyerekek. Akik nem mernek láthatóvá válni, nem mernek megnyílni és nem mernek, nem tudnak segítséget kérni.

A szerző dr. Lux Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány gyermekjogi igazgatója. Jogvédő,tenniakaró,pozitívgondolatista.