Görögország elég meggyőző fölénnyel mondott oxit, azaz nemet, de még mindig nem tiszta, hogy ez mit jelent. Jorgosz és Kosztasz megszavazták, hogy nem szeretnének a hitelezőjük, Hans kénye-kedve szerint élni. De ilyen egyszerű ez, le lehet szavazni az „adósrabszolgaságot”? Ja, hát ennyi erővel akár azt is megszavazhatnánk, hogy legyen minden héten lottóötösünk. Demokratikus? Az. Közös óhaj.

A görögök valami olyasmiről szavaztak vasárnap, amiről azt sem tudhatták, hogy micsoda. Egy olyan hitelezői ajánlatra mondtak nemet, amelyik eleve nem volt nyilvános, másrészt már nem is aktuális, hiszen múlt hét kedden lejárt az a hitelprogram, aminek a meghosszabbítása lett volna. Ezt a hitelszerződést tehát már nem is lehet meghosszabbítani, legfeljebb egy teljesen újat tető alá hozni.

Értelmetlen népszavazásnak ritkán van ennyiféle értelme

Közben viszont hazai és belföldi politikai szereplők próbálták ráhúzni az érveiket, politikai céljaikat, ideológiáikat valamelyik döntési lehetőségre. Az oxi (nem, ejtsd: "ohhi") a kormány és külföldi szövetségesei szerint a hitelezők túl szigorú feltételeire, és úgy általában a Görögországot a szükségesnél is mélyebb gazdasági válságba lökő megszorítási politikára mondott volna nemet. Ugyanekkor a nai (igen) a kormány ellenzéke és a külföldi hitelezők szerint az euróra, a bankban tartott pénz biztonságára, és úgy átalában Görögország Európában elfoglalt helyére mondott volna igent.

A helyzetet bonyolította, az utóbbi egy hét teljes gazdasági felfordulással telt Görögországban. A bankok zárva voltak, megtiltották, hogy bárki eurót vigyen ki az országból, a bankok előtt nyugdíjasok sírtak, kis, közepes és nagy vállalatok és vállalkozók lehetetlenültek el a pénzügyi rendszer megbénulása miatt.

Az Európai Központi Bank, amely egyszerre a görög állam egyik fő hitelezője és jegybankja (mint az euró kibocsátója) befagyasztotta azt a rendkívüli hitelkeretet, amiből a görög bankok forráshoz tudtak jutni, miközben a betétesek korábban napról napra többmilliárd eurót vittek ki az országból. Az EKB-hitelek befagyasztása miatt a múlt héten nem tudtak kinyitni a bankok, és volt egy erős várakozás a külső megfigyelők körében, hogy ez majd megroppantja a kormány mögötti támogatást. Hát, nem így lett.

A nem győzelmének az első üzenete az, hogy a Sziriza-féle görög kormány nem így fog megbukni.

Nem a kormányt tették felelőssé a görögök a kialakult lehetetlen helyzetért, hanem a külföldet, a németeket, a tőkét, a rendszert. Sokkal többen szavaztak "nem"-re, mint amennyien a görög kormánypártokra szavaztak az év eleji választáson. A Sziriza akármit tesz is a következpő napokban, sokkal erősebb támogatással, nagyobb legitimációval teheti, mint eddig.

De a görög történetnek eddig sem az volt a lényege, hogy ott mi történik, hanem hogy mi lesz az eurózónával. De mi lesz akkor?

Kiűzetés?

A hitelező országok jelentős részének közvéleményében szép lassan olyan konszenzus alakult ki, hogy most már ideje búcsút mondani ezeknek a fura és gyanús, mindenesetre csalásra hajlamos görögöknek, akiknek eddig is olyan sok milliárdot kellett fizetni. Ezekben az országokban olyan dolog kiállni a görögök mellett, mintha egy bajor kereszténydemokrata be akarná tiltani a bőrnadrágot és a sört, vagy egy francia szocialista a szakszervezeteket akarná szétverni: képtelenség, politikai öngyilkosság.

Elég sok nyugat-európai választó szeretné azt látni, hogy vezetői határozottan kitiltják a hülyegyereknek láttatott Görögországot az eurózóna osztályterméből.

A másik oldalról viszont az eddigi európai válságkezelési stílusba, amit a legprecízebben a

tötymörgés

szóval lehetne leírni, nem igazán illene bele egy olyan súlyos döntés, mint a kizárás. A nagy felelősség mellett meghozott kemény döntések nem a mai európai vezetők világa. De egyébként jogi lehetőség sincs csak úgy kizárni valakit az eurózónából.

Az sem segíti a kemény döntést, hogy míg néhány ország kormánya elég egyértelműen büntetéspárti (különösen érthető ez a görögöknél szegényebb új eurózóna-tag szlovák-balti tengely esetében), addig például Franciaország és Olaszország – az eurózóna második és harmadik legnagyobb gazdasága – feltűnően finomabb retorikát használnak. Franciaországnak egyébként nem sokkal kevesebb pénze van a görög hitelprogramban, mint a németeknek, mégis sokkal visszafogottabbak.

Megegyezés?

A népszavazási győzelem után a a görög kormány vezetői azonnal a tárgyalások felgyorsításáról, a megegyezés lehetőségéről kezdtek beszélni. Viszont már a megegyezés lehetősége is hatalmas arcvesztés lehet az európai vezetőknek. Rengetegszer elmondták, hogy ha a görögök a népszavazáson nemet mondanak, akkor az euróra is nemet mondanak. Német kormánypárti politikusok felégetett hidakról beszéltek vasárnap éjjel.

Különösen az nyomasztja a hitelezőket, hogy ha a görögöknek bejön ez az ámokfutó taktika, akkor mi állítaná meg a spanyolokat, az olaszokat vagy a portugálokat, hogy egy olyan politikai formáció mögé álljanak be, ami a görög sikertaktika lemásolását ígéri?

Ráadásul lejárt az előző hitelprogram, ezért újat kellene elfogadtatni. Ha feltesszük, hogy meg tudnak állapodni a görögökkel a hitelezők, akkor is jó esetben legalább két hét, amíg az összes ország parlamentjén átmennek azok a nemzetközi szerződések, amelyek lehetővé teszik a legújabb hitelprogramot, vagy az európai mentőalap feltöltését.

Kicsúszás?

A legvalószínűbb talán az, hogy Görögország egyszercsak kikerül az eurózónából, anélkül, hogy erről bárki is konkrét döntést hozna. Nem egy döntéssel, hanem fokozatosan. Eleve, az eurót bármeddig használhatják továbbra is fizetésre, az Európai Központi Bank ezt nem tilthatja meg, elég megnézni Montenegró példáját – a kérdés az, hogy miben érkeznek a fizetések, nyugdíjak.

A görög bankokban most már nagyjából semennyi pénz sincs. Ha az Európai Központi Bankban ülő, egyébként nem választott, hanem politikusok által küldött monetáris politikai szakértők úgy döntenek, hogy nem adnak rendkívüli támogatást a görög bankoknak, akkor eléggé felgyorsulhatnak az események. Két hétnyi bankszünet alighanem már fejre állítja a gazdaságot.

Az sem kizárható, hogy az üres zsebű görög kormány akár már a népszavazást követő napokban nekiáll igérvényeket kibocsátani euróban történő fizetés helyett, mondjuk az állami intézményeknek, vagy a nyugdíjasoknak, állami alkalmazottaknak, ami akár az új drachma alapja is lehet. Ha ez az új pénzszerű valami elkezd cirkulálni, és lassan elkezdi a görög gazdaságban kiszorítani az eurót, akkor akár egy olyan helyzet is kialakulhat néhány hónapon belül, hogy már csak egy formális döntésre lesz szükség az eurózónából való kilépésre – amit egyébként még mindig tilt a hatályos jogrend –, a gyakorlatban már a drachma fogja diktálni a görög gazdaság ütemét.

A csőd legközelebb egyébként július 20-án üthet be biztosan. Akkor kellene visszafizetni egy jelentős részletet az Európai Központi Banknak Erre elég esélytelen lehet a görög kormány a mostani helyzetben, új megállapodás nélkül.

Miközben egyébként Görögország gyakorlatilag fizetőképes, csak éppen pénze nincs, mint azt Paul de Grauwe eurózóna-szakértő közgazdász itt szépen le is vezette.

Ciprasz: béna amatőr, számító demagóg vagy zseni?

A görög válság pártatlan szemlélői közben egyre nehezebben tudnak véleményt formálni a főszereplőről, a görög miniszterelnök Alekszisz Cipraszról. A korábban kommunista aktivista, most az enyhén nacionalista retorikát szélsőbalos politikák megvalósításával ötvöző Cipraszt rengeteg előítélet övezi, de azzal nehéz megvádolni, hogy ne tartaná kézben az eseményeket, vagy ne lenne elég következetes abban az irányvonalban, amit képvisel.

Az eurózónából való kilépést pedig lehet, hogy nem tragédiaként fogja fel a Ciprasz-féle pártvezetés.

Lehet, hogy mindig is ez volt a terv.

A Wall Street Journal rutinos eurózóna-tudósítója, Simon Nixon például úgy érvelt néhány napja, hogy ha Cipraszék célja az volt, hogy kivezessék Görögországot az eurózónából, akkor nehezen választhattak volna tökéletesebb lépéseket, mint amit a valóságban összehoztak.

A Szirizát azzal választották meg az év elején, hogy egyszerre tartja meg az eurót, és szabadítja meg Görögországot a hitelezők láncaitól. Az euró feladása nyilván nem népszerű dolog, hiszen az új görög pénznem elég rohamos tempóban fog leértékelődni. Ezért Cipraszéknak be kellett bizonyítaniuk, hogy nincs más lehetőség, mint visszatérni a drachmához. Talán pont ez a mesterterv, és ennek a végkifejletét látjuk éppen.