Megmutassam milyen, amikor a kormány tényleg turbóra pörgeti a cinizmust?

politika
2015 július 20., 14:31
comments 272

Egy tökéletes történet arról, hogy mit gondol a magyar állam a polgárairól, képviselőiről, és arról, hogy mi a saját dolga. Kapcsoljuk a Földművelésügyi Minisztériumot.

Sallai Róbert Benedek LMP-s képviselő kérte ki az állami termőföldpályázatok eredményével kapcsolatos adatokat. Hogy lehessen látni, hogy ki, mennyit és miért nyert. Olyasmit, amit egy _"_"_"_"normális országban"_"_"_"_ magától nyilvánossá tenne az erről döntő hivatal. Hiszen ezek egyértelműen közérdekű adatok.

De itthon ez nyilván nem így megy. A Nemzeti Földalap nettó 7,7 millió forintos fénymásolási költséget állapított meg. Ja, meg a pályázatokból kitakarnák a nevet és a bírálati jegyzőkönyvet.

Szóval gondoskodni akarnak róla, hogy lehetőleg soha, senki ne tudja meg, hogy ki, mennyit és milyen alapon nyert. Ez a fajta, az átláthatóság mellett való erős elköteleződés mutatja, hogy semmilyen mutyi, visszaélés nem lehetett a pályázatok körül.

De nem csak az történt, hogy a Földalap így gáncsoskodik.

A Földművelésügyi Minisztérium ugyanis gondosan összegyűjtötte és nyilvánosságra hozta, hogy Sallai R. Benedek, a felesége és a hozzájuk kapcsolható cégek mennyi támogatást kaptak, és hány hektárra pályáztak és mennyit nyertek meg.

sallai

Pont azokat az adatokat szedték össze Sallairól, amit neki ~10 millióért adnának oda. Illetve hát neki csak nevek nélkül adnák oda ennyi pénzért, szóval úgy, hogy ne érjen semmit az egész. Hogy ő senkiről se tudja kigyűjteni és nyilvánosságra hozni, amit róla összegyűjtött és nyilvánosságra hozott a minisztérium.

Nem tudom, hogy lehetne-e ennél cinikusabb, visszataszítóbb dolgot húznia az államnak egy ilyen ügyben. Egyébként érdemes megnézni, hogy mennyit foglalkozik Magyarország kormánya az ellenzéki képviselővel.

5974579758497792 (1)

Via

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.