A török kormányfő szerint szíriai beavatkozásukkal változnak a játékszabályok is a régióban

külföld
2015 július 27., 03:17
comments 49

Törökország megváltoztatná a játékszabályokat az ISIS elleni háborúban. A térség legerősebb katonai hatalma péntek óta bombázza az ISIS állásait, de ezzel párhuzamosan az ISIS ellen eddig leghatékonyabban harcoló kurdok ellen is kampányt kezdett.

Hogyan jutottunk idáig?

  • Hétfőn egy merénylő 32 emberrel végzett a szír határhoz közeli, kurdok lakta Surucban.
  • Kedden az ISIS megpróbált lerohanni egy török határállomást. A támadásban két török katona vesztette életét.
  • Közben a törökországi kurd szeparatisták, a PKK megölt két török rendőrt, akik szerintük együttműködtek az ISIS-szel.

Törökország ezután pénteken légi kampányt kezdett Szíriában és Irakban az ISIS, illetve a törökországi kurd szeparatisták iraki bázisai ellen. Ezután a PKK felmondta az önként vállalt tűzszünetet.

Ez valóban jelentős változás a térség eddigi harci dinamikájában. Törökország egészen mostanáig nem támogatta az ISIS elleni háborút, mert elsősorban Basár el-Aszad rezsimének megdöntése volt a célja, az ISIS elleni légicsapások pedig szerintük a rezsimet erősítették. Azért is tartózkodtak a háborútól, mert az - megalapozottnak tűnő - félelmeik szerint a kurdokat erősítette.

A török miniszterelnök, Ahmet Davutoglu szerint beavatkozásukkal megváltozott a játszma állása, és ezt "mindenkinek be kell látnia". Törökország keddre össze is hívta a NATO tanácskozását a helyzet átbeszélésére. Törökország az Észak-Atlanti Szerződés negyedik cikkelyére hivatkozva kezdeményezett tanácskozást - erre akkor hivatkozhatnak a tagállamok, ha veszélyben érzik biztonságukat és területi épségüket. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.