Magyarország legsötétebb pontja véletlenül pont oda esik mindig, ahol Dúró Dóra áll

képzavar
2015 szeptember 01., 10:45
comments 848

A Jobbik demagóg és végtelenül primitív hőzöngésének egyik központi eleme a menekültekkel szemben, hogy ezek itt _másmilyen_ emberek, nem járatosak a magyar viszonyokban, nem beszélik a nyelvet, ezért nagyon veszélyes, ha beengedjük őket. Amikor viszont a kormány kivételesen tényleg valami hasznosat tenne az országba érkező menekültekkel, és segítené őket integrálni a társadalomba, akkor pedig épp ez lesz a Jobbik baja.

Balog Zoltán miniszter a múlt héten beszélt arról, hogy "felelős döntést kell hozni arról, hogy ki az, akit be tudunk fogadni és ki az, akit nem, de ezután a döntés után azoknak, akiket befogadtunk, minden segítséget meg kell adni, hogy otthonra találjanak Magyarországon. Különösen is a gyermekeknek, akiknek meg kell adni az iskolai nevelést, a magyar nyelv és kultúra megismerésének lehetőségét.", majd elmondta, hogy a kormány oktatást szervez a menekült gyerekeknek.

Erre reagált kedd délelőtt Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának elnöke (!?%?%) budapesti sajtótájékoztatóján, és

szakmailag és emberileg is elhibázott tervként jellemezte, hogy a bevándorló gyermekek a magyarokkal közösen járjanak iskolába. Felháborítónak tartotta azt is, hogy ennek költségeit az állam állja, s ebből arra következtetett, hogy hosszú távra tervezik az érintettek oktatását.

Az ellenzéki politikus a nyelvtudás hiányát is felvetette, utalva arra, hogy ha a gyerekek még angolul sem tudnak, nehezen fognak beilleszkedni a magyar osztályokba.

Dúró Dóra beszédesnek nevezte azt is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem engedélyezte az intézményeknek, hogy a témában nyilatkozzanak.

A magyar gyerekek érdeke, a családok biztonsága, a tanuláshoz való jog kellene legyen az elsődleges szempont - hangoztatta a jobbikos politikus, aki azt is jelezte, választ vár Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől arra, hogy mely intézményeket érinti a terv, milyen szakmai segítséget nyújtanak nekik és kikérték-e a szülők véleményét. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.