Márpedig én az idén felrakom a napelemet a háztetőre!

napelem
2015 szeptember 03., 10:33

Családi házban lakunk, apa-anya-két gyerek, állandóan megy a mosó- és mosogatógép, stabilan 15 ezer forint körül van a villany (R.U., vagyis Rezsicsökkentés Után); mi vagyunk az ideális mintacsalád, ráadásul engem amúgy is borzasztóan érdekel ez a hétköznapi, otthoni, saját hasznosítású megújuló energia. Itt az ideje az önmagamon való kísérletezésnek!

(Disclaimer: bár pont a Verdét épp szponzoráló EnHome telepíti nálunk a napelemeket, ha hiszitek, ha nem, a cikksorozat tartalmát semmiben nem befolyásolja a futó kampány. Üdv mindenkinek és remélem, sok hasznos infót kapnak az én történetemből a napelem ötletével kacérkodók! - Rácz Tamás)

Ráczék go szolár!

Évek óta bújom a témát, tudom, hogy pályázni reménytelen, körülbelül azzal az eséllyel kecsegtet, mintha lottónyereményből akarnám megoldani a telepítést. Utoljára 2011-ben volt ilyen kiírás, két nap után zárták le a források kimerülése miatt. Sok telepítő cég simán le tudja papírozni, hogy akár évekkel korábban telepített napelemeket "írjanak rá" egy-egy ilyen pályázatra utólag, ezek dokumentációja gyakorlatilag előre készen van, ha meg is jelenik esetleg egy újabb kiírás, ezek az igénylések hamarabb befutnak majd a rendszerbe, mint ahogy én megkapnám az első árajánlatot a saját rendszeremre.

A Rácz-rezidencia fejlesztési terve
photo_camera A Rácz-rezidencia fejlesztési terve

A végső lökést a döntéshez az adta, hogy megjelent egy nagy cég is a lakossági piacon, az ELMŰ. EnHome nevű leányvállalatuk egyrészt tíz év garanciát vállal a teljes rendszerre, ami páratlan. A napelemtáblák ugyan nemigen tudnak elromlani ennyi (vagy ötször ennyi) idő alatt, de a rendszer legkényesebb eleme, az inverter, ami egy kisebb, másfél-kétmilliós rendszerekben a teljes beruházás 20-30 százalékát teszi ki (magyarul simán lehet félmilliós tétel) érzékenyebb. Felhasználói tapasztalatok szerint nem ritka, hogy 5-6 év után kipurcan az egység, a garancia pedig általában öt év. Némelyik inverterre egyébként jelenleg is lehet vásárolni extra, akár 20 évig érvényes garanciát itthon, de ennek ára több százezres tétel, tehát jövőértéken nézve gyakorlatilag most megvetetik az emberrel az öt év után esedékes csereinvertert, ami nem is biztos, hogy olyan jó üzlet. Másrészt pedig pont azzal a bankkal szerződtek le finanszírozási szolgáltatásra a nem olcsó beruházásra, ahol a számláim vannak sok-sok éve, vagyis a beruházási hitelfelvétel is egyszerű folyamatnak ígérkezik. Hiszen elég pénzem nincs a dologra, de a villanyszámla helyett szívesen fizetném a részleteket a saját naperőművemre inkább.

Ökölszabály szerint a mi fogyasztásunkhoz, számoljunk havi 15 ezer forintos számlával, körülbelül 3-3,5 kilowattos (pontosabban 3-3,5 kWp-s, azaz csúcskapacitású) rendszer kell. Egy másik ökölszabály szerint egy házi rendszer teljes beruházási értéke legolcsóbban, de normális minőségű cuccokkal kb. 500 ezer forint kWp-nként, vagyis valahol 1,5-1,8 millió lesz az egész hóbelevanc.

Ennél drágábban is meg lehet oldani a dolgot, természetesen. A zinternet tele van kis cégek kalkulátoraival, ezek közül párba beírtam, hogy 15 ezres villanyszámlára keresek napenergiás megoldást - a kalkulációk bruttó kétmillió forint körül szórtak. Az enHome első blikkre 1,64 milliós ajánlattal kecsegtet - a hosszú garanciával és a finanszírozási ügyintézéssel részemről eldőlt a dolog.

Boglár goes szolár!

Falumban jelenleg - ha jól tudom - három házon van napelem a mintegy 300-ból. Ez egy százalékos penetráció! Magyarországon 1998-ban volt a háztartások egy százalékában internet-hozzáférés, 2006-ra ez az arány elérte a 20%-ot, tavaly a háztartások 75%-ában lehetett élvezni a cicás gifeket. Nem állítom, hogy a napelemes lefedettség hasonló ívet jár majd be, de azért figyelni fogom a számokat.

A három másik falusi naplopó közül kettő mesterember: egy asztalos és egy víz-gáz szerelő gondolta úgy, hogy megérett az idő a beruházásra. A harmadik informatikus, aki három kisgyerekkel, hozzám hasonlóan főként elvi megfontolásokból mozdult rá a megújuló energiaforrásra. Átlagos, normális, a magyar valóságban élő családok, semmi kacsalábon forgó csudapalota - íme, a házak:

Napelem az asztalosmester házának melléképületén. Ailig látszik a 2,5 kWp-s sor, aki szerint nem szépek a fekete panelek, az se veszi észre
photo_camera Napelem az asztalosmester házának melléképületén. Alig látszik a 2,5 kWp-s sor, aki szerint nem szépek a fekete panelek, azt se zavarnák a panelek
A víz-gáz szerelő srác öreg parasztháza, 14 panellel, kb. 3,5 kW csúcsteljesítménnyel. Téli elektromos fűtés-kiegészítésre is marad kapacitás
photo_camera A víz-gáz szerelő srác öreg parasztháza, 14 panellel, kb. 3,5 kW csúcsteljesítménnyel. Téli elektromos fűtés-kiegészítésre is marad kapacitás
Ez volt az első boglári napelem-telepítés - hiba, hogy a nagy diófa durván ráárnyékol a panelekre. Délelőtt brutális a termeléscsökkenés
photo_camera Ez volt az első boglári napelem-telepítés - hiba, hogy a nagy diófa durván ráárnyékol a panelekre. Délelőtt brutális a termeléscsökkenés

Te is go szolár?

Kedves Verde-olvasók: hát ti? Mit gondoltok a háztartási napelem-telepítésről? Szeretnétek, de nem lehet, lehetne, de nem akartok, vagy hülyeség az egész, hiszen éjszaka úgysem süt a nap?


free polls

(A következő poszt a felmérésről és a szerződés előkészítéséről szól majd - miközben ezt a sort írom, a gépemen már meg van nyitva a szerződés, pillanatokon belül nyomtatom és írom alá - a dolog eldöntetett!)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.