Kiderült, milyen hangot adnak ki éjjelente a zsiráfok

ÁLLAT
2015 szeptember 20., 07:32
comments 47

Szegény zsiráfoknak eddig nem igazán volt olyan egyedi hangjuk, amivel összekötötték volna a fajt. Azt lehet tudni, hogy orrukon keresztül tudnak horkantani, ha például vészhelyzetet észlelnek, és a zsiráfborjak képesek egy sípoló hang kiadására is, ezeket nem szokás rendes hangképzésnek tekinteni.

A legelterjedtebb feltételezés sokáig az volt, hogy a nagyon hosszú nyakuk miatt képtelenek az egyedi hangképzésre, fizikailag nem működik a dolog. Volt olyan elmélet is, hogy a zsiráfok annyira alacsony frekvenciájú hangot hallatnak, amit az emberi fül nem hall meg.

photo_camera Fotó: Wikipedia, Photo taken by (Luca Galuzzi) * http://www.galuzzi.it

Most viszont jöhet egy forradalmi felfedezés zsiráfhang-fronton. A bécsi egyetem kutatója, Angela Stöger ugyanis több mint ezer órányi hangfelvételt hallgatott meg három európai állatkertből, és ezek alapján jutott értékes tapasztalatokra. Egyrészt, semmiféle bizonyítékát nem találta az infraszonikus kommunikációnak, másrészt viszont egy fura duruzsoló hangot fedezett fel az éjszakai felvételeken.

A zümmögő hang kifejezetten összetett akusztikus struktúra volt, és mindhárom állatkert hangmintái között megtalálta.

A zúgó hang valóban alacsony, 92 Hz frekvenciájú hang, de ez még bőven az a tartomány, ami emberi füllel is hallható. A zümmögést megfigyelve arra jutottak, hogy eltérések figyelhetőek meg a hosszában és gazdag variációk bontakoznak ki a felépítésében is.

A zsiráfok erősen strukturált közösségekben élnek, és régóta nagy rejtély volt, hogy hogyan kommunikálnak. Az éjszakai zúgás most egy kicsit közelebb hozhat ehhez a válaszhoz, mondta minderről Meredit Bashaw zsiráfkutató. Egyelőre még az sem biztos, hogy tudatos, aktív cselekvésről van szó, szerinte lehet, hogy olyasmi ez, mint a horkolás vagy az alvás közbeni beszéd az embernél. De lehet az is, hogy a zsiráfok csak sötétben vannak rászorulva a hang alapú kommunikációra, amikor a látási lehetőségek korlátozottak, és ezért ilyenkor így kommunikálnak.

Egyelőre a kutatóknak még nem sikerült megfigyelnie a zsiráfokat morajlás közben, ezért nem tudni, milyen magatartást vesznek fel ilyenkor. De a kutatók más állatoknál ismernek hasonló hangadásokat, és onnan tudni, hogy ezt sokszor információtovábbításra használják. (New Scientist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.