Érpataki modell: építők és rombolók, önkény és kiszolgáltatottság

„Az 1750 lelket számláló Érpatak 240 kilométerre keletre fekszik Budapesttől. A községet 2005 óta vezeti a polgármester, Orosz Mihály Zoltán, aki 2008-ban vezette be az általa érpataki modellnek hívott szociális rendszert” – ezzel a nyúlfarknyi írásos bevezetővel kezdődik a holland rendező, az izraeli-holland Benny Brunner, és a német riporter, Keno Verseck filmje  a szabolcsi település életéről.

Az Érpataki modellt (The Érpatak Model) áprilisban a nyon-i Vision du Réel fesztiválon mutatták be, júniusban pedig a bolonga-i Biografilm fesztivál vendége volt. Magyarországon ezen a héten lesz látható először a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál (Budapest International Documentary Festival) műsorán.

Építők és rombolók

A készítők 2014 januárja és májusa között négy hónapot töltöttek el a községben, és lesújtó képet tárnak a néző elé az érpataki önkényről és reménytelenségről. Több jelenetnél volt az az érzésem, hogy most kéne levenni az angol feliratot – épp elég baj, ha mi értjük, ami történik. A hatást végig szinten tartja a historikus jelmezeiről ismert Orosz Mihály Zoltán karaktere, aki 76 percen keresztül Döbrögiként masíroz, utasít, és önkényeskedik a településen.

film2

A Jobbik által támogatott Orosz láthatóan nagy lelkesedéssel állt bele a filmbe, már a nyitó jelenetben maga mutatja be a modellt, ami persze nem bonyolult: a városvezetés a „rendet” képviseli a liberális egoizmussal szemben. A település lakóit egyetlen szempont szerint sorolja két csoportba: az érpataki jogok és normák szerint élőket építőknek, az ezt megtagadókat rombolóknak nevezi.

Építő az, aki nem kérdőjelezi meg, milyen közmunkára állítják be. Aki nem szól vissza, ha a „megfelelő"” munkavégzés érdekében folyamatosan filmezik, ha hólapátolás előtt megszondáztatják vagy mikor regisztrálják munkaeszközét, nehogy eszébe jusson elemelni egy seprűt. Építők a mezőőrök, akik a januári hószállingózásban rendőrt hívnak a biciklijén fát gyűjtögető asszonyra, hogy aztán megelégedetten távozzanak, mert a Főnök örülni fog. A polgármester maga koordinálja a munkát, dönt arról, ki megy, ki marad, és építi példás csapatát. „A megkülönböztetés érdem, nem pedig faji vagy politikai hovatartozás szerint történik”, mondja a Főnök, és ennél nagyobb hazugság a film végéig nem is hangzik el.

Fontos építő például a polgármester felesége,  Uri Valéria, aki a helyi szociális intézmény vezetőjeként arról lamentál, hogy a „cigánygyerekek szegregáltatják magukat”, szüleikkel együtt, akik koszosan és büdösen küldik iskolába őket. Az óvodában, ahol a gyerekek kézenfogva szavalják Pósa Lajos: Magyar vagyok című versét, Orosz a nemzeti nevelés eredményeként az „egészséges identitás” fontosságáról beszél a jogvédő- és újságíróköntösbe bújt, nemzetközi ügynökhálózatok által erőtetett „cigánykodtatással” szemben. Sehol senki nem kapja fel a fejét, ezek a mindennapok.

oroszmz

Az igazi, nagybetűs építők azok, akik Orosszal az élen, árpádsávok közt, military ruhában végigmasíroznak a falun, hogy az önkormányzat épületének oldalában megemlékezzenek a II. világháború magyar és a német áldozatairól. Fáklyák fényében beszédet mond Zagyva György Gyula, a kivetítőn világháborús jelenetek festik alá a hangulatot, gárdista zászlók lengenek, a jelenlévők pedig vigyázba állva hallgatják a birodalmi német himnuszt, mielőtt tisztelegnének a Wehrmacht és a Waffen SS áldozatai előtt. Még karlendítés is akad.

Mindennapi önkény

Sajnos vannak errefelé rombolók is. A főellenség TASZ korábban önkéntes munkatársa, Szöllősi Gábor. Ő édesanyjával jószerivel az egyetlen Érpatakon, aki foglalkozik a jogfosztott emberek gondjaival és jelzi a jogvédőknek, ha valaki sürgős jogsegélyre szorul. Azt mondja, éjjel-nappal keresik, folyamatosak az incidensek, a hozzá hasonló gondolkodású jogászokat és újságírókat errefelé pedig csak TASZ-szopónak hívják.

Szöllősi legtöbb ügyfele roma, mert ők a legkiszolgáltatottabbak, velük szemben szívesebben lép fel a rendőrség. „Ha nem vagy faluépítő,  összefog a gyámhivatal, a rendőrség, mezőőrök, és addig dolgoznak, amíg nem találnak olyat, amivel vagy móresre tanítják őket, vagy elköltöznek a faluból, vagy börtönbe viszik” - mutatják be az érpataki modell szebbik arcát, amit szerinte Orosz sem szokott tagadni.

film2

Esetleg elveszik a gyerekedet: 2010 és 2011 között 27-28 gyereket szakítottak el családjától, ami itt a kiskorú népesség 10 százaléka. Csizmádia József biztonsági őr szerint Orosz valóságos pszichopata. Tőle másodjára vitték el 9 éves lányát. Elsőre Uri Valéria személyesen szállt ki a gyermekjólétisekkel, és papír nélkül vitték el a gyereket, mert az apának haldokló családja mellett nem volt épp munkája. Másodjára aztán már arra hivatkozva vitték el a kislányt, hogy a közmunka miatt az apának nem jut rá elég ideje. Most azzal is gyanúsítják, hogy szexuálisan zaklatta a lányt. Legutóbb az iskolából vitték el az ordító gyereket, a közelben közmunkát végző apának úgy kellett végignéznie a jelenetet, hogy nem tehetett semmit.

Előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Munkácsi János görög-katolikus pap a püspökkel egyeztetve megtagadta Orosz meghívását a karácsony előtti megáldásra, mert szerinte az egyháznak nem szerepe a politizálás, és „nem lehet a fegyvereket megáldani, egy egyházi vezető sem tesz ilyet”. A pap eztán lejátszik egy felvételt, amin Orosz arról beszél: mindent elkövet, bármilyen jogi lehetőséget megragad, hogy Munkácsi többet ne tarthasson hittanórát az érpataki iskolában. 

film3

A rasszizmus a napi rutin része: a polgármester gárdistákkal oldalán a szomszédos kauzsaytanyai cigánysorra látogat, hogy tetten érje az áramot lopó cigányokat. Megdöbbenésére már az első kapualjban tisztességes családba botlik. Békés hangnemre vált: szép dolog rendes cigánynak lenni, kivált ilyen nehéz időkben, mikor Soros György és a nemzetközi zsidó szabadkőművesek  aljasul igyekeznek egymás ellen fordítani cigányt és magyart.

Sokkolóan hat a megalkuvó stratégiák látványa. Megfáradt, meggyötört tekintetű közmunkások állnak sorba állítva, akiket egy kisiskolás osztályhoz hasonlóan hallgat meg, majd utasítgat az osztályfőnök. A többség láthatóan beletörődött mindabba, amiben él és inkább, ha szájat húzva is, de megcsinálja a munkát, csak  ne csesztessék, és legalább maradjon meg az a kevés, ami van. „Mondjátok meg Zolinak, hogy ezt én csináltam” – hangzik el egy ásót köszörülő munkástól, mielőtt egy gereblyéző társa azt dörgi, akik nem állnak be a sorba, halálra vannak ítélve, úgyhogy ő inkább melózik tovább.

Egy nyolcvan éven túlinak látszó nyugdíjas öregasszony omladozó házát járjuk be; hiába adta át kertjét az önkormányzatnak, hogy adjanak neki háza helyett egy kis városi lakást, a polgármester öt éve csak hitegeti. „Ha jól viselkedik, akkor lehet, akkor segítek szívesen” – szól ki a Jobbik-plakáttal kidekorált szolgálti autóból a Főnök. Orosz derűsen járja a vidéket, kegyet és ítéletet oszt, bírókat és jogvédőket ostoroz, szabadidejében pedig gyámügyekben rendelkezik a városházán. Az érpataki modell hatodik évében a kiszolgáltatottság és az alávetettség az élet mindennapos része.

Sajnos a készítők a film végén utóiratban bejátsszák Orbán Viktor tavalyi tusványosi beszédének részleteit az illiberális államról, ami alaposan félrevisz, otrombán és feleslegesen próbálva kontextust adni a magukban is sodró erejű történetekhez és képekhez.

A film vetítési időpontjai a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon:

2015. szeptember 23, szerda: Uránia 2. emelet l Nagyterem l 18.15
2015. szeptember 26, szombat: Uránia Nemzeti Filmszínház l Díszterem l 17.15