Szijjártó emberére akadt: a BBC kemény riporterének magyarázkodta ki a kimagyarázhatatlant

POLITIKA
2015 szeptember 24., 20:13
comments 397

Magyarországi idő szerint fél tízkor kezdődött az interjú a BBC keményen kérdezős műsorában, a HARDtalkban a magyar külügyminiszterrel, Szijjártó Péterrel. A brit hírtévé veterán riportere, Stephen Sackur próbálta megszorongatni az európai diplomácia kollégáit leggyakrabban lehazugozó külügyminiszterét.

Ez a netre a műsor előtt kikerült klippből is kiderül:

Sackur a bevezetőben ismertette a magyar menekültügyi helyzetet, megemlítve, hogy a magyar kormány kemény törvényekkel, szögesdróttal és könnygázzal védi azt, amit nemzeti identitásnak nevez.

A brit riporter az interjúban a nemzetközi sajtóban is gyakran megjelenő kritikákat igyekezett a magyar külügyminiszter fejére olvasni, amire Szijjártó az Orbán-féle európai menekültpolitikai ötletek szellemében próbált válaszolni. Az eredmény tökéletes egymás mellett elbeszelés lett.

Sackur többek között felhozta, hogy sokak szerint embertelen, ahogy Magyarország könnygázt, szögesdrótot és börtönbüntetés fenyegetését veti be a menekültekkel szemben. Az pedig, ahogy Orbán Viktor szerint a menekültek másmilyen kultúrája a magyar identitást fenyegeti, sokaknak idegengyűlölőnek tűnhet, kérdezte a brit riporter. Erre Szijjártó azzal válaszolt, hogy Magyarország még nem döntött úgy, hogy nagyszámú idegen közösséget fogadjon be, menekülteket viszont igen, de azokat is csak a hazai jogi eljárások szerint.

Ha az összes releváns nemzetközi szervezet (UNHCR, Európai Bizottság) szerint Magyarország megsérti a menedékkérők alapjogait, akkor nincs értelme a magyar kormánynak "jogi eljárásokról" beszélni

– vetette Szijjártónak a brit riporter, aki erre azzal válaszolt, hogy ezzel nem ért egyet.

Volt némi parázs vita arról, hogy a magyar terv a görög határvédelem megerősítésére nem sértené-e Görögország szuverenitását (Szijjártó szerint nem, mert a görögöknek kellene kérniük a segítséget), vagy hogy miért kellett menekülteket vonattal számukra ismeretlen helyre szállítani, és miért kellett gyerekeket lekönnygázozni (Szijjártó szerint inkább arról kellene beszélni, hogy a menekültek megszállták a Keleti pályaudvart, ahelyett, hogy menekülttáborba mentek volna, és hogy aztán kövekkel dobálták a röszkei határon álló rendőröket). Továbbá arról, hogy Magyarország miért fél az iszlám vallásúak letelepedésétől (Szijjártó szerint nem fél, de fél).

Nem fenyegeti a menekültválság az európai egységet? – kérdezte végül a brit riporter. Csakis egységben fellépve győzhetjük le ezt a fenyegetést, felelte Szijjártó. De nem pont Magyarország szavazott a közös fellépés ellen az EU-csúcson? – kérdezett vissza Sackur. Hát, viták mindig vannak, de azért fontos lenne, hogy az európai országok mégiscsak egységesen lépjenek fel, felelte Szijjártó.

(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.