Fekete György: 30 ezer magyar pedagógus nézőpontjának és tudástartományának korrekciójára van szükség

"Az élet kincsesháza" - művészeti nevelés, művészettel nevelés a közoktatásban címmel pénteken kezdődött konferencián szólalt fel Fekete György a Pesti Vigadóban. Az MMA elnöke szerint

"egységesíteni kell a tanítható tudást azzal az érzelmi gazdasággal, amelynek fokozására és megóvására a művészet hivatott."

Fekete szerint a szervesen összetartozó "létező", vagyis a tanítható természet és tudomány, valamint a "születő", a művészet szétválasztása természetellenes. Az Művészeti Akadémia elnöke szerint irreális illúzió az az elképzelés, amely szerint minden egyes művészeti ág teret nyerhet a közoktatási tananyagban, ehhez heti összesen 60-70 tanórára lenne szükség. Azonban kiváló magyar példák is bizonyítják, hogy lehetséges a művészet, vagyis

"az isteni üzenetek feletti emberi öröm kinyilvánításának"

beépítése a mindennapi iskolai nevelésbe - tette hozzá. Fekete szerint ez csak is hosszú folyamat eredménye lehet, hiszen 30 ezer magyar pedagógus

"nézőpontjának és tudástartományának korrekcióját kívánná meg".

(MTI)

 

Mint fogalmazott, irreális illúzió az az elképzelés, amely szerint minden egyes művészeti ág teret nyerhet a közoktatási tananyagban, ehhez heti összesen 60-70 tanórára lenne szükség. Azonban kiváló magyar példák is bizonyítják, hogy lehetséges a művészet, vagyis "az isteni üzenetek feletti emberi öröm kinyilvánításának" beépítése a mindennapi iskolai nevelésbe - fűzte hozzá, kiemelve, hogy mindez csak is hosszú folyamat eredménye lehet, hiszen 30 ezer magyar pedagógus "nézőpontjának és tudástartományának korrekcióját kívánná meg".

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.