Történelmet írt a nyolcéves szenegáli kisfiú, Ibrahima Sory Camara, amikor 2015-ben, a szenegáli Daniel Sorano Nemzeti Színház gyereknapi gálaműsorának záróakkordjaként a Nemzeti Színház patinás tánccsoportjával együtt színpadra lépett, és produkciójával ő zárta a másfél órás műsort. A helyi kislányok tapsvihara kísérte a fellépést, a Sorano táncosai pedig, mielőtt leereszkedett volna a függöny, agyoncsókolták, ölelgették a fiatal táncost.
A becenevén csak Papaként ismert fiúcska egy több generációs művészcsaládból származik. Már nagyapja, az idősebb Ibrahima Sory Camara is híres táncos volt. A nyugat-afrikai ország első szenegáli államfőjét, Leopold Sedor Senghort is ő kísérte kiemelt táncosként külföldi utazásai során. Papa családja a guineai peul etnikumból származik. Kulturális hagyományaik a peul táncok és hangszerek ismeretére, és a kuriózumként számon tartott, úgynevezett kunnawal hagyományra épül. A peul családokban a gömb vagy tojásdad alakú tökedény héját ugyanis kettévágták, az öblös tálszerű használati tárgyat szinte szent tárgyként tisztelték: a házban főhelyen tartották, mert hiedelmeik szerint védelmet biztosított, de a szájhagyományok szerint még a beteg kisbabákat is abban fürösztötték.
A tökedény, úgynevezett calabash Papa egyik fő hangszere és táncos kiegészítő kelléke.
Mesterien dobol rajta ujjaira felhúzott gyűrűk segítségével, melyekkel különböző hangokat és ritmusokat tud az egyszerű hangszeren képezni. A tökedényt szimbolizálandó, egy puha fából ’óriás tökedényt’, egy hasonlóan öblös tálszerűt faragtatnak, azon táncolnak akrobatikus elemekkel tarkított produkciójukban: hátraszaltóznak rajta, kézen átfordulást produkálnak, körbetáncolják, pörgik a nagy fából készült edényt. Ez a kunnawal hagyomány, amelyet Papa is bemutatott a Nemzeti Színház gáláján. A szorgalmas Papa minden szabadidejét művész családtagjai körében és a Sory Camara Tánctársulat próbáin tölti, szélsebesen szívva magába a táncmesterség fortélyait.
Tehetségéből és természetes érdeklődéséből adódóan magától állt oda az ’idősek’ mellé, hogy őseinek kulturális hagyományait megtanulja, megőrizze.
Bár csak 9 éves, már most hatalmas energiát sugározva tud kapcsolatba lépni a közönséggel, és szépreményű karrier áll előtte. Nem mindennapi kitörési lehetőség ez egy fiatal szenegáli számára. A népitáncot és a zenét professzionális szinten művelő szenegáli művészek közül is csak a legjobbaknak van lehetőségük megélni tehetségükből.
A Magyarországnál kétszer nagyobb, nyugat-afrikai Szenegál a világ azon régióihoz tartozik, ahol a humanitárius katasztrófák, az aszálytól, a háborúkon át, a pusztító vírusokig a küszöbön toporognak. Közepes jövedelmű afrikai országként, viszonylag jó gazdasági potenciállal kecsegtet, főképp a szolgáltató szektorban, mint például a turizmus. Az egészségügyi hálózat is szépen fejlődik: születéskor várható élettartam 63 év, ami jó statisztikának bizonyul a fekete-kontinensen.
De azért vannak elgondolkodtató statisztikák, ami miatt a szenegáli gyerekek számára nem garantált még a felnőttkor megélése sem.
Sajnos, legtöbbször a gazdasági szűkösség miatt nem jutnak megfelelő minőségű és mennyiségű élelemhez a gyerekek, sem gyógyszerhez, kórházi kezeléshez, ha szükség lenne rá.
Az egy főre eső éves jövedelem még mindig csak 1000 dollár körül van, ami havi 80 dolláros (kábé 22.500 forint) keresetnek felel meg fejenként. Nehéz így felnevelni egy családban 4-6-8 gyermeket, hiszen ennek ellenére a családtervezés hiánya és tradíciók miatt továbbra is rengeteg gyermek születik.
Papa a szerencsés kevesek közé tartozik, hogy saját tehetségével, tudásával, táncával esküvőkön, keresztelőkön, fellépéseken egy kis pluszra tesz szert, amivel részben leveszi szüleiről a terhet, hiszen sokszor magának vesz ennivalót, gyümölcsöt, focicipőt, ruhát, vagy éppen iskolaszert.