• Cary Joji Fukunaga, a True Detective első szezonjának rendezője a gyerekkatonákról forgatott filmet, a Beasts of No Nationt.
  
• A filmnek a letaglózó látványvilága mellett több nagy erénye, és néhány gyengesége van.
  
• Idris Elba ismét csodálatos, ahogy egy 14 éves ghánai színész, Abraham Attah is.
• És lehet, hogy ez a mozi jövője.

Gépfegyveres fekete gyerekek rontanak be egy épültbe. Felborítják a bútorokat, törnek-zúznak, míg az egyik szekrényben egy bujkáló asszonyt találnak a lányával. Kirángatják, fegyvert fognak rá. Az egyik, érezhetően zavarodott fiú váratlanul megöleli, és azt mondja, anya, végre megtaláltalak. 

Ettől a halálra rémült nő is megzavarodik, csak annyit tud mondani, nem vagyok az anyád. Közben egy másik fiú már azt kiabálja, meg akarja erőszakolni a nőt. Az ölelő fiú arckifejezése egyszercsak megváltozik, rájön, hogy tényleg nem az anya. Boszorkánynak nevezi, ellöki magától, a többiek közben a földön tapossák a nő lányát. “Isten, látod, hogy mit csinálunk” - néz fel a égre a fiú, aztán gépfegyverével fejbe lövő a nőt, akit eddigre már egyik társa elkezdett megerőszakolni.

Hollywoodi filmben ilyen jelenetet viszonylag ritkán látni. Főleg úgy, hogy a fiú a film főszereplője. A filmipar pedig nem szívesen próbálkozna azzal, hogy nézőit arra vegye rá, egy ilyen figurával azonosuljanak, bármilyen szívettépő egyébként a sorsa. Ilyesmi inkább csak bátrabb tévésorozatokban történik meg. A tévés párhuzam nem is véletlen.

Gyerekből kegyetlen gyilkos

A Beasts of No Nation (ami egy azonos című regényen alapul) egy meg nem nevezett afrikai országban játszódik, főszereplője pedig Agu, a gyerekkatona. Illetve az elején még Agu, az egyszerű gyerek, aki elveszíti anyját, nem sokkal később apját és testvéreit is, ő maga pedig éppencsak el tud menekülni, hogy aztán egy brutális lázadó csoport találjon rá. A csoport különösen szuggesztív vezetője, a Commandant manipulatív beavatási szertartásokon keresztül kegyetlen gyilkost csinál a fiúból, aki ha kell, parancsra vágja szét macsétével egy ember fejét. 

Nem mintha Agunak lenne választása. A történet teljes falvak kiirtásán, szexuális erőszakon, hallucinációkon és az Apokalipszis most-ot idéző jeleneteken keresztül gázol előre a vérben és sárban. Vagyis elég sok afrikai mindennapjairól szól.

Nem a Beasts os No Nation az első nagy film, ami a gyerekkatonákkal foglalkozik, de három nagy érdeme mindenképp van.

A színészek, a klisék hiánya, és a téma

Egyrészt a színészek. Idris Elbának elképesztően erős jelenléte van, a Commandant démonian prófétikus, magával ragadó és groteszk figurájához pedig éppen erre van szükség. Tőle persze ez nem meglepetés, pontosan tudhatjuk, hogy erre képes. Annál váratlanabb Abu szerepében a 14 éves ghánai színész, Abraham Attah, aki közelebb tud hozni a nézőkhöz egy nyugati szemmel szinte elképzelhetetlen, de nagyon is létező és mindennapos élethelyzetet, a gyerekkorából kiszakított, brutális gyilkossá tett figuráét.

A másik, hogy elkerüli a legsúlyosabb hollywoodi kliséket. Nincs túlzásba vitt, direkt drámai hatás, hangsúlyosan szívfájdító zene, vagy a felszabadulás hamis illúziója. Nem mintha a történethez az ilyesmi kicsit is illene, de akkor is szép, hogy ez sikerült elkerülni.

A harmadik pedig, hogy szélesebb közönséghez jut el egy szinte befogadhatatlan téma. Aki követi a híreket, biztosan hallott már a főleg afrikai polgárháborúkban és lázadásokban feltűnő gyerekkatonákról (a világon összesen 250 ezren lehetnek), de olyan távoli és sátáni az egész, amit a közönség nagy részének agya inkább már kizár. Nem beszélve arról, hogy Afrikában jellemzően amúgy is a világ különösebb érdeklődése nélkül halnak meg az emberek. Nyilván nem változtat ezen a film sem, de legalább az esély megvan, hogy felhívja erre a figyelmet egy kis időre. (Igaz, maga Fukunaga azt mondta, nem akarja “nevelni a nézőket” a filmmel.)

Nézni jobb, mint követni

Az viszont felvethető, ahogy Cary Joji Fukunaga rendező előző nagy művével, a True Detective első szezonjával kapcsolatban is, hogy a történetmesélés minősége elmarad a film vizuális világának erősségétől. A Beasts of No Nation a színes hallucinációktól az első bekezdésben leírt, egysnittes jelenetig (Fukunaga szereti ezeket) tele van a néző emlékezetébe vésődő képekkel. A gyermeki perspektíva és a felfoghatatlan kegyetlenség közti feszültség érzékeltetésében viszont lett volna több lehetőség. A színészek ugyan megoldják, amit saját, kiemelkedő képességeikkel meg tudnak, de erősebb történetvezetéssel ebből többet is ki lehetett volna hozni.

A Beasts of No Nation más szempontból viszont a mozi jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszeget. Ez ugyanis a Netflix első nagy filmje, amit egyszerre mutatnak be moziban, és az interneten.

Erre mehet a filmipar

Elemzések találgatják, hogy erre vezethet-e a filmipar útja. Első ránézésre nem tűnik rossz megoldásnak, hogy a haldokló mozi mellett majd kicsattanó internet világában errefelé keressék a megoldást a forgalmazók. Az sem véletlen, hogy a helyzetét féltő moziipar azonnal támadóállásba kapcsolt: a nagyobb amerikai láncok nem hajlandóan vetíteni a filmet, így csak kisebb mozikban adják majd (mármint Amerikában, magyar bemutatóról nincs hír). És persze a Netflix 65 millió előfizetőjének. (Meg aki megtalálja az interneten.)

Nem ez az első eset, hogy egy filmet hasonló módon mutassanak be. De az igaz, hogy a Beasts of No Nation eddig messze a legnagyobb dobás ezek közül. Ha nagy sláger lesz, akár még Oscart is kap (ami nem tűnik elképzelhetetlennek), könnyen lehet, hogy egyre többen próbálkoznak majd ezzel a módszerrel.