Meghalt a férfi, aki véletlenül lebontotta a berlini falat

külföld
2015 november 01., 15:23
comments 129

Günter Schabowski a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) Központi Bizottságának titkára volt, és egy életre beírta magát a világtörténelembe. 86 éves korában hunyt el vasárnap.

1989. november 9-én este a keletnémet tévében és rádióban élőben tartott sajtótájékoztatót, és ekkor jelentette be, hogy a párt az utazási és kivándorlási könnyítésekről határozott, majd egy olasz újságírónak, Riccardo Ehrmannak a rendelkezés életbelépésének idejére vonatkozó kérdésére némi zavar és lapozgatás után azt válaszolta, hogy az új szabályok haladéktalanul hatályba lépnek.

És bár a tervek szerint mindez csak másnaptól és rendőri engedélyekkel lépett volna életbe, Schabowski bejelentésére tízezrek indultak meg aznap este a határátkelőkhöz, hogy Nyugat-Berlinbe mehessenek. A határőrök nem kaptak világos parancsot, közben pedig egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a fal mellett. Végül nem sokkal éjfél előtt Bornholmer Strassén megnyitották az első határátkelőhelyet. 

photo_camera (AFP PHOTO PIERRE ROCHAELEOU)

A bonyodalmat állítólag az okozta, hogy a tájékoztatásért felelős titkár nem vette észre, hogy a sajtótájékoztatóra kapott anyag második lapján jelezték számára, hogy az anyag embargós, csak reggel lehet bejelenteni és addig még értesíteni kell a határőröket is. 

Az évek során sokat változott annak megítélése is, hogy miért hibázott ekkorát Schabowski. Az esetet követő pár hétben még azt mondta, hogy nem olvasta át rendesen az NSZEP vezetőjétől, Egon Krenztől kapott dokumentumot, pár éve viszont már arról beszélt, hogy olvasta azt, és Krenz nem is jelezte számára, hogy embargós lenne. 

Schabowski a német újraegyesítés után börtönben is ült a falnál érvényben lévő tűzparancs miatt. 1997-ben három évre ítélték, de egy év után szabadulhatott. Könyvet írt, melyben saját és az NDK bűneit és felelősségét taglalta. (via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.