Robog az iparosítás: megszűnik a kéttannyelvű képzés Győrben

Megszüntetik a gimnáziumi képzést Győr egyik legnépszerűbb, két tanítási nyelvű középiskolájában, ahol jelenleg ötszáz gimnazista tanul 

-tudta meg a Népszabadság.

Az Krúdy Gyula Gimnáziumba, amely az elmúlt években többször is bekerült a legjobb két tannyelvű és vegyes intézmények közé, általában hat-hétszeres a túljelentkezés.

Az intézmény idén júliusban került a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá. Az intézmény vezetői kezdetben úgy gondolták, hogy ezzel nagyobb anyagi biztonságban lesz az iskola. Csakhogy mikor az intézmény októberben meghatározta, hogy melyek azok területek, amelyeken a jövőben is képezni akarják a diákokat, a gimnáziumi osztályok indításának jogát már nem kapták meg, noha idén is száz új tanuló beiskolázá­sára készült a gimnázium.

Az iskola vezetői a vendéglátóipari képzés mellett azért akarták a gimnáziumi oktatás megtartását, mert az elsősorban a műszaki képzéséről ismert győri Széchenyi István Egyetem része lett a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem, amely iránt a főként a gimnáziumból érkező humán szakosok érdeklődnek. Rá­adásul a Széchenyi Egyetem is erősíteni akarja a bölcsészeti jellegű oktatást.

Borkai Zsolt győr fideszes polgármestere a lapnak elmondta, hogy az iskola fenntartója nem az önkormányzat, de van véleménye a gimnáziumi képzés beszüntetéséről, igaz arról hivatalos értesítést még ő sem kapott.

Elmondta, hogy a járműipar rohamos bővülése miatt elsősorban műszaki szakemberekre lesz szükségük a városban ezért abba az irányba terelték a fiatalokat, hogy főleg műszaki szakmát válasszanak. 

A megmaradó gimnáziumi helyek megszüntetésére Borkai szerint sincs szükség, sőt, azok hozzátartoznak egy sokoldalúan művelt város oktatási lehetőségeihez.

Sok szülő és gyerek számára feltehetőleg a következő hetekben zajló nyílt napokon derül ki, hogy eredeti továbbtanulási tervéről le kell mondaniuk. A Népszabadság szerint nem a Krúdy az egyetlen a nemzetgazdasági tárca igazgatása alá sorolt középiskolák közül, ahol megszűnnek a gimnáziumi osztályok.