Rebeka lány, és direkte rühelli az ékszereket, én fiú, viszont a világon semmilyen tárgyat nem szeretek jobban a gyűrűknél, és ha marha sok pénzem lenne, mindent pont úgy csinálnék, mint most, azt kivéve, hogy az összes ujjamon lenne egy irtózatosan drága, nagyköves, csiricsáré aranygyűrű. Ideális párt alkottunk tehát, amikor szétrajzottunk, hogy testközelből tapasztaljuk meg, milyen a 2015-os magyar smukkhelyzet.

Az Ékszerek Éjszakáját a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) hét ékszertervezője találta ki, köztük a kedvenc tervezőm, a Plasztik Paganinije, a Gyűrűsujj Pininfarinája, a kontinens legjobb műanyag gyűrűit alkotó Vékony Fanni, akitől már egy halom gyűrűt vettem, úgyhogy a túrát a központi nyitóeseményen kezdtem, már csak miatta is.

És nem bántam meg, pedig központi volt, hivatalos, és a Design Terminalban tartották. De ott volt Szabó T. Anna költőnő, aki, bár nem volt nála két lemezjátszó meg egy böhöm hangfal, hatalmas bulit varázsolt oda pár perc alatt.

A 28 helyszínen megtartott esemény része volt ugyanis egy központi meghívásos pályázat, amin a "kontaktus" fogalmát kellett ékszerbe önteni. És Szabó T. nemcsak megnyitotta a versenyműveket bemutató kiállítást, bár ez sem lett volna kevés, hiszen irtó aranyos szöveget mondott el, főszerepben a jegygyűrűjével. Hanem igazi összművészeti bulivá varázsolta át a nyitóeseményt azzal, hogy kiderült, az összes versenyműhöz - a nagymenőkéhez meg a diák versenyzőkéhez is - írt egy-egy eredeti, de ami még ennél is durvább, általában marha jó verset.

A diákversenyzők között volt például Németh Franciska, aki egy sárkánybőrhatású réz karkötővel nevezett:

Amire ezt a verset írta a mester:

Akar-perec

Akit sárkány véd, az védi a sárkányt:

belső tüzét hadd szítsa vad erő.

Forró fémet keres, nem hideg márványt,

páncélt csal puha bőréből elő

A helyszínen lefotóztam pár kedvenc ékszerversemet, íme:

Ezt erre a gyűrűre írta, ami egyébként elnyerte a három díj egyikét, a közönségdíjat:

Aztán:

Amihez ez adta az inspirációt:

Egyébként Tóth Zoltán vicces és klasszul kinéző akciógyűrűje nyerte a fődíjat:

Széles Dániel csinos csótánya pedig a diákdíjat:

De ezek sem tarthattak vissza attól, hogy - mielőtt hazarohantam, hogy egy hatfős kislány-pizsamaparti pásztorkutyája legyek - motorra ne ugorjak és meg ne nézzek gyorsan pár helyszínt.

Az első a Mobiliamania volt, ahol a favoritom, Vékony Fanni állított ki Kecskés Orsolyával, Stomfai Krisztinával és Huber Kingával együtt.

Ez egy dizájnbolt, a művészek - akik egyben az egész esemény motorjai - még a központi ünnepségen voltak, így egy körbenézés után gyorsan továbbszaladtam, pedig itt nem egy kedvencem állított ki. Stomfai például Vékonyhoz hasonlítható gyűrűmágus, vicces és dögös darabokkal, itt lehet nézegetni őket.

Konkrétan 20 méterre kellett gyalogolnom a Filter Galériáig, ahol kivételként egy kortárs, de barcelonai ékszertervező, Jordi Aparicio munkáit mutatták be. 

Üdítően elütöttek a hazai terméstől: a szemcsés felszínű, sötét, gubacsszerű alakzatok közepében spirálrugóra illesztett gyöngyök rezegtek. Irtó olcsó megoldás is lehetne a mobilgyűrű, ha nem ilyen jó tervező vetné be. A Filterben a legjobb mégis maga a tulaj, Kárpáti Róbert grafikus-ékszertervező, aki szuper kedves fickó és remekül el lehet vele trécselni gyűrűtémában. Aki szeret róla beszélni, annak jó megoldás lehet beugrani ide.

A következő állomás a TOBE galéria volt, újabb 100 méterrel arrébb. Ez alapvetően egy apró fotógaléria, ahol Ferencz Vanda júdáspénztermés-szerű fülbevalói príma kontrasztot alkottak a fotókkal, a tulajdnosok meg kedvesek voltak és beszédesek, így még lelkesebben ültem nyeregbe, hogy a Hajós utcai Ékezet Galériában fejezzem be a villámkört.

Ez bizonyult a csúcshelyszínnek, a főszerepben Varga János Gáborral, a hosszú évek óta egy észak-olasz kisvárosban élő gyakran kovácsoltvassal dolgozó tervezővel. 

Vargának egyre komolyabb nemzetközi rajongótábora van, de a helyszínen látszott, hogy milyen lelkesek a magyar groupie-k is, amit jól mutat, hogy a megnyitó szöveg alatt egyszerűen nem fértem be a galériába, kiszorítottak a csillogó szemű asszonyok:

Varga vetítéssel, berendezett műhellyel, nem szokványos, de annál klasszabb ékszerekkel, sajttal, borral és leginkább az igen színesen mesélő önmagával készült. Legalább annyi szó esett a sajtkészítésről, mint a gyűrűkovácsolásról, élvezte is a közönség. Aki a fősordortól eltérő, karizmatikus alkotóra vágyik, csekkolja itt.

Nekem itt ki kellett szállnom és hazamotoroznom a lányokhoz, de semmi baj, mert Rebeka közben egészen más helyeken szórakozott. Így:

Hogyan lesz a szűklátókörű ékszerhülyéből vásárlókedvű lány?

Úgy indultam el az Ékszerek Éjszakájára, hogy _lány létemre_ semmit sem tudok az ékszerekről, mert utálom hordani őket, a fülbevalóba beleakad a hajam, a karkötők útban vannak, a gyűrűket meg addig tekergetem az ujjamon, amíg le nem veszem az idegességtől. A legutolsó ékszerem egy nyaklánc volt, azt is az Ebayről rendeltem és egy őszi túrán esett le a nyakamról, szóval azzal az érzéssel mentem el otthonról, hogy ennek a világon semmi értelme nem lesz, de gondoltam, az ember úgyis mindig abból tanul, amikor valami kellemetlent él át, és végtére igazam is lett, mert észrevétlenül rengeteget fejlődtem, csak ezt a helyszínek közötti ötórás, BKV-val megtett túra közben nem vettem elsőre észre.

Összesen harminc helyszínből a megérzéseimre hagyatkozva négyet választottam ki, amik elég különbözőnek tűntek ahhoz, hogy én, egy divat- és ékszeriparban tájékozatlan ember is képet kapjon arról, mi folyik az ékszerkészítés mai világában. Biztonság kedvéért magammal vittem az egyik MOME-s barátnőmet is, hogy segítsen értelmezni, ha valamelyik kiállításon véletlenül sírva fakadok és nem értem, mire akartak gondolni a művészek, de most már tudom, hogy felesleges volt izgulni, az Ékszerek Éjszakája tökéletesen nekem való, csodálatos, csillogó, gyönyörű dolog, amit jobban élveztem és amin többet művelődtem, mint akármilyen kiállításon eddig életemben, az ötvösök pedig egyértelműen a legtökéletesebb művészeti ágban tevékenykedő művészek.

Eventuell galéria

Az Eventuell alapvetően egy textiles galéria, de az Ékszerek Éjszakája és egy MOME-s program keretében most öt művész állította ki ékszereit. Kövér Dóra Rea, Zalaváry Fruzsina, Horányi Kinga, Börcsök Anna és Simon Viktória ékszereit december 5-éig meg lehet nézni a Nyáry Pál utca 7. alatt. A kiállításmegnyitóra az öt alkotó közül csak három tudott eljönni, röviden elmesélték, mi inspirálta őket az itt ékszerek elkészítésekor.

Börcsök Annát a szülei például mérnöknek szánták, de ő ezt semmiképpen nem akarta, a végére szerencsére megtalálta magát az ötvösségben. Most a hálózatok inspirálta ékszereit állította ki; különlegességük, hogy sokféleképpen lehet őket variálni, egymáshoz csatlakoztatni, lehet belőlük hosszú nyakláncot, de fülbevalót is csinálni. Kicsit olyanok, mint az Ázsia Centerben a mágneses ékszerek, csak ezek sokkal menőbbek, szebbek.

Zalaváry Fruzsina a MOME hallgatója, az ő kiállított ékszerei egy iskolai feladatra készültek. Nekem ez a plexiüvegből készült kézékszer volt a kedvencem, ami Örkény novellája után a „Három groteszk” nevet viseli, mégpedig azért, ha az ember belenéz egy plexigömbbe, állítólag háromszor fordul meg benne a világ.

Zalavári Noémi plexigömbjei

Kövér Dóra Rea szintén a MOME-ra jár, ő is egy iskolai háziját állította ki. Az elsőre ijesztő térdékszer mögött érdekes gondolat áll: az összes testrészünk közül a térd az, amit egyáltalán nem szoktunk díszíteni, de vajon miért nem? Dóra megpróbált olyan ékszert tervezni, ami kényelmesen hordható egy olyan folyton mozgó testrészen is, mint a térd, és sikerült neki. Persze nehezen tudom elképzelni, hogy bárki térdékszert akarjon hordani, de nyilvánvaló, hogy ezek az iskolai feladatok nem azonnal áruba bocsátható és eladható termékek megtervezéséről szólnak, hanem inkább arról, hogy gondolkodásra ösztönözzék az alkotó diákokat meg mondjuk engem is, aki megnézi ezeket az ékszereket. 

A két távolmaradt alkotó ékszerei mögötti háttértörténettel sajnos nem ismerkedhettem meg, de az ő munkáikat is érdemes megnézni december 5-ig a Nyáry Pál utcában.

Studio Progress

A Studio Progress Menyhárt Richárd és Kasler Andrea műhelye és kiállítóterme egyben, ez a hely egyik különlegessége. A másik az, hogy itt előszeretettel dolgoznak különleges technikákkal és anyagokkal, például titánnal, acéllal. Na meg azt olvastam, hogy készíthetek magamnak saját ékszert lézerhegesztővel, csapágygolyókból. Ahhoz képest, milyen pici dolgokról beszélünk, rengeteg időbe telik egyetlen, 6-7 kis golyóból álló medál elkészítése is egy ilyen modern eljárásnak hangzó dologgal, mint a lézerhegesztés. Ezért aztán jó hosszú sor alakult ki a helyszínen. Mivel nem volt időm kiállni a sort, nincs űrdiszkós csapágygolyós medálom, csak az egyébként is kiállított ékszereiket csodáltam meg.

BKSZC Kézművesipari SzKI

A rendezvénynek amellett, hogy egy éjszaka alatt rengeteg már dolgozó ékszerész munkáit meg lehet nézni egyszerre,  részben az is lényege, hogy egy átlagember vagy ötvösnek készülő valaki bemehessen egy szakiskolába megnézni az ékszerkészítés munkafolyamatait, az ötvösszakma oktatásának körülményeit is. Itt, a Práter utcai szakiskolában sok egyéb szakmai képzés mellett két éves fémműves- és arra ráépülő aranyművesképzés folyik, a kiállítás ezeknek az ötvöstanulóknak a munkáiból állt össze. Ha nem voltál ott, nem tudod, miről maradtál le, olyan menő gyűrűk voltak, hogy legszívesebben mindet megvettem volna, csak sajnos nem lehetett.

Az iskolában a volt és jelenlegi diákok kiállított munkái mellett két lány élőben mutatta be, hogy kell cizellálni (kialakítani egy tárgy végső felületét), de a gyakorlati munkafolyamatok mellett az ékszerkészítés elméleti részét is meg lehetett ismerni. A műhely ugyanis körben teli volt diákok munkáinak tablóival, amiken nyomon követhető, hogy jut el valaki az inspirációtól egy ékszer konkrét kivitelezésééig. Az első lépés az inspiráció gyűjtése, legtöbbször a természetből, de előfordul, hogy mesterséges formák is szóba jönnek. Utána jön a tervrajzok készítése a vázlattól az egyre pontosabbig, míg végül eljutunk a kivitelezésig, a tabló előtt pedig a szemünk előtt látható a kész ékszer. Képeken végignézni a folyamatot, hogy jut el egy művész egy szimpla levélformából valami egészen különleges fémtárgyig olyan érzés, mintha hirtelen az egész világ működését, az univerzum összes oksági folyamatát megértenénk.

„Ha azt mondom neked, hogy ékszer, az emberek nagy része azt vágja rá, hogy Bijou Brigitte meg H&M, az a tömeggyártott, mindenféle fémmel galvanizált bizsu. De más az, ha egy ötvöstől rendelsz meg egy ékszert a nagymamádnak, van egy varázsa, mert egyrészt olyan biztos nem lesz senki másnak, másrészt pedig minőségi dologról beszélünk, ami sokkal tartósabb egy közönséges bizsunál. Persze az ilyen ékszer sokkal drágább is ebből kifolyólag, és ezt az átlagember nem is érti meg. De ha beülnél hozzánk egy napig, nem látnál többet, mint hogy nyolc órán keresztül lemezből csinálok egy gyűrűt és azt reszelem meg forrasztom, és még mindig nincs kész, mert utána még el kell vinni a foglalóhoz, hogy beletegyen például egy követ, satöbbi. A kézzel készített munkának rengeteg olyan fázisa van, amikor esély van rá, hogy vagy elcseszem, vagy két hétig áll a munka, mert az öntödében éppen 600 munkadarab várakozik előttem. Jó lenne, ha az emberek felismernék, hogy ez egy igenis létező szakma, a városban működő ékszerstúdiók vannak, és ha nem gondolnák, hogy a kézműves ékszer egy túlárazott valami, mert rengeteg munka van benne. Ha megveszel egy pár előre gyártott fülbevalót a hobbiboltban, ráakasztasz két kismadarat és azt mondod, ‘this is art’, és eladod a Facebookon, az faszság. Ennek köze nincs a művészethez” – foglalta össze a kortárs ékszerkészítés lényegét Verhás Máté, az iskola egyik ötvöstanulója.

APLI Design -  Tengerszemek

A Tengerszemek néven futó kiállítást azért választottam, mert rákerestem Zsabokorszky Lili nevére, és láttam, hogy rajta volt 2013-as MOME cool listán, így tudtam, hogy ide el kell jönnöm. Másrészt pedig nagyon tetszett, hogy a kiállítás címében külön kiemelték, ezeket az ékszereket mindennapi viseletre szánták. De miért kell ezt külön mondani?

„Arról van szó, hogy ezek annyira szerethető darabok, hogy az ember minden nap fel akarja venni. Na meg ki is tartson minden nap, méretben is, szakmai, művészi színvonala meglegyen, témájában tudjon illeszkedni akárki igényeihez” – mondta munkáiról Németh Krisztina fémműves formatervező, az egyik kiállító, akinek az állatos medáljai közül legszívesebben tényleg mindet szívesen hordanám a hét összes napján.

Zsabokorszky Lili, szintén fémműves formatervező szerényen mesélt ‘Meteor’ nevű aranyból és lávakőből készült munkájáról, ami 2012-ben az év ékszere díjat nyerte el a Pannon Arts Galéria pályázatán. A helyszínen ennek az ékszernek a továbbfejlesztett, másféle alapanyagokból készült, ezáltal variálható (Variálock fantázianevű) verzióit lehetett megnézni és megrendelni.

Az Ékszerek Éjszakájának nem az a lényege, hogy a művészek elvont és hordhatatlan ékszereiket kiállításák, az emberek pedig tátott szájjal nézzenek az elérhetetlenre, hogy nahát, ilyen is van, hanem hogy lehetőséget teremtsen az ékszerkészítőknek kapcsolatteremtésre az átlagemberrel. Azért van, hogy mindannyian rájöjjünk, amíg Kínában másodpercenként ezer bizsu készül el a gyártósoron, tehetséges magyar tervezők kemény munkával készítenek egyedi, minőségi és világszínvonalú ékszereket egyáltalán nem megfizethetetlen áron.

Akármennyi előítéletem is volt egy olyan rendezvénnyel kapcsolatban, aminek a címe valaminek az éjszakája volt, az az igazság, hogy a végére teljesen megvett az egész. Belőlem, egy ékszerekkel kapcsolatban szkeptikus, szűklátókőrű hülyéből az Ékszerek Éjszakájának kiállítói egy érdeklődő, vásárlókedvű lányt csináltak, aki legszívesebben minden pénzét arra költené, hogy megtalálja a számára tökéletes ékszereket, amik reprezentálják a valódi személyiségét. És ha egyszer ezt tényleg elkezdem, teljesen nyilvánvaló, hogy magyar tervezőket fogok megkeresni. Magyar fülbe magyar fülbevalót!

(A cikket Kulcsár Rebekával együtt írtuk.)