Srácok, halljátok, mi van kint? Húszezer ember szurkol nekünk csak itt, tíz-tizenötmillió világszerte a tévék előtt.

Ezekkel, az MTV nézettségét és a világban élő magyarok lélekszámát optimistán becsülő mondatokkal kezdődött Dzsudzsák Balázs rövid, de szenvedélyes beszéde a magyar-norvég meccs előtt.

A csapatkapitány így folytatta:

"Ezt a továbbjutást innen nem viheti el senki! A világ legjobb csapata sem, ez a norvég sem! Kilencven perc, nehéz lesz, de tegye oda magát mindenki, dögöljünk bele, köpjük ki a tüdőnket, hajtsuk ki a belünket, de ne engedjük el, amiért annyit dolgoztunk, és itt van a kezünkben!

Rúgjunk oda keményen, majd kipihenjük a fáradtságot, a sérülést akár, de most itt nem engedhetjük őket a kapunk közelébe! Talán sohasem lesz ilyen esélyünk, de meglehet, annak sem, aki még csak húszéves. Ezt a sanszot meg kell ragadni! Gyerünk, gyerekek, menjünk ki, fussunk, amennyit csak bírunk, mert akkor a sors velünk lesz! Nyomás kifelé! Hajrá, Magyarország!”

Gladiátor, elnök, focista

A világfutballban természetesen nem ritka az, hogy az edző vagy egy tekintélyes játékos speciális módszerrel próbálja felrázni a csapatát valami fontos meccs előtt. A leghíresebb példa talán az a videó, amit Pep Guardiola csináltatott meg és játszott le a játékosainak a 2009-es római BL-döntő előtt. Guardiola a Gladiátor című film jeleneteit vágatta össze a Barcelona-játékosok idény közbeni bravúrjaival. Vicces lett az eredmény? Lehetséges, de az tuti, hogy a videózás után 2-0-ra megverték a Manchester Unitedet.

Ha globális, sőt univerzális léptékben nézzük, akkor vitán felül áll, hogy az egyetemes emberi történelem legjobb motivációs beszédét Bill Pullmann, vagyis Whitmore amerikai elnök mondta a Függetlenség Napjában, mielőtt a legbátrabb amerikaiakkal együtt nekivágott volna, hogy seggbe rúgja a támadó alienflottát:

A beszéd annyira hatásos eredetiben, hogy ideraktam angolul is:

A leghíresebb magyar elő-Dzsudzsák talán Zrínyi Miklós volt, a róla elnevezett kirohanás előtt a szigetvári várban elmondott lelkesítő strófáival. Ki tudja, hogy mit mondott igazából, a dédunokája mindenestre így képzelte el a Szigeti veszedelemben:

Előbb elfogy éltem, oh, erős vitézek,
Hogysem kimondhassam kegyelmét Istennek.
Most sem hágy el nagy hatalmu keze tiktek:
Ti is ő szent nevéjért serénkedjetek.

Mindenfelől ránk néz az nagy keresztyénség,
Mi vitéz kezünkön van minden reménség;
Soha még mireánk nem jütt rut szégyenség;
Azért rakva hirünkkel föld, tenger és ég.

Mostan megnevelnünk kell az mi hirünket,
Avagy tisztességgel végeznünk éltünket;
El nem rontja üdő cselekedetünket,
Valamig világ lesz, és lát ember eget.

A leghatásosabb drámai mozgósító beszédet, amit ismerek, Winston Churchill brit miniszterelnök mondta el az Alsóházban, 1940 június 18-án, miután elesett Franciaország és hirtelen Anglia maradt az egyetlen erő a világon, amelyik szembe tud szállni a mindent elfoglalni látszó náci Németországgal. Akárhányszor hallgatom meg, újra meg újra borsódzik a hátam. Hatásosabb, mint bármelyik hasonló jelenet a Gyűrűk Urából!

Ha ott lettem volna, a másnapi járattal indulok a frontra.

Churchill a témának megfelelően nem kertelt, hanem belecsapott a közepébe, mesterien vegyítve a pátoszt és az angolos gyakorlatiasságot:

A Franciaországi csata, ahogy Weygand tábornok nevezte, véget ért. Arra számítok, hogy most kezdődik az Angliai csata. Ezen az ütközeten múlik a keresztény civilizáció jövője. Ezen múlik a saját brit létünk, valamint az intézményeink és birodalmunk fennmaradása. Az ellenség minden dühe és ereje nagyon hamar ellenünk fog fordulni. Hitler tudja, hogy itt, ezen a szigeten kell megtörnie minket, vagy elveszíti a háborút. Ha szembe tudunk szállni vele, egész Európa felszabadul és az emberiség útja széles, napsütötte fennsíkra fog vezetni. De ha elbukunk, akkor az egész világ, beleértve az Egyesült Államokat, beleértve mindent, amit ismertünk és ami fontos volt a számunkra, egy új Sötét Középkor szakadékába zuhan.

Az előbb azt mondtam, Churchill még Aragornnál is hatásosabb volt. De máris elbizonytalanodtam. Az ismert kósza ugyanis úgy kivágta a rezet a Fekete Kapu előtt, a Mordor iszonyatától megrettent sereg gatyába rázásakor, hogy már-már az sem számít, hogy ő csak egy regényhős, nem Hitler legyőzője:

Vajon mit lépett volna erre Fiola Attila?

És hol helyezkedik el Dzsudzsák mozgósító ereje ebben a történelmi mezőnyben?