Már Kínából is toboroz az ISIS

Tbg
Terrorizmus
2015 december 08., 17:54
comments 105

Elkészült az Iszlám Állan terrorszervezet mandarin nyelvű toborzó nótája, írja a Quartz. 

Ennek azért is van jelentősége, mert az ISIS továbbra is nagy sikerrel toboroz külföldről muszlim hitű, vagy áttért fiatalokat, de eddig főként a nyugati világra fókuszáltak angol nyelvű dalokkal, ez az első kínai produkció.

Kérdés persze, kikre utaznak, Kínának ugyanis van egy húszmilliós muszlim kisebbsége, de közülük a legismertebbek, és a terrorizmusra leginkább hajlamosak azok az ujgurok, akik kifejezetten nem beszélik a hivatalos mandarint.

Hszincsiang tartomány másik népes muszlim etnikuma a kínai muszlimoknak tekintett huik, ők lehetnek a célcsoport. Bár közös történelmük során közelebb állnak a többséget adó han nemzetiséghez, mint az ellenségeskedő ujgurok, szunniták, akár az ISIS. 

A Quartz szerint még ez sem feltétlenül támasztja alá, hogy az ISIS a huikra utazik, sokkal inkább az lehet, hogy valóban felhelyezték magukat a világpolitika térképére, és kifejezetten Kínát fenyegetik ezzel.

Kínai állampolgárságú áldozata egyelőre egy volt az ISIS-nek Párizsban, ami feltehetően véletlen volt, ám azóta a szervezet kommunikálta, hogy Tajvant független országnak tekintik, amely egyértelműen az ellenségeskedés kinyilvánítását jelenti.

Közben a Guardian arról ír, megkétszereződött az ISIS által külföldről toborzott harcosok száma: a témával foglalkozó Soufan Group a tavaly júniusi 12 ezres becslés után idén arra tippel 27-32 ezer lehet a külföldiek száma Irakban és Szíriában.

A legtöbben Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkeznek, 8000-en, Európából 5000, a szovjet utódállamokból 4700-an. A Soufan becslése szerint 20-30%-uk tér vissza hazájába. (Quartz/Guardian)



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.