Történelmi lépés: kamatot emelt a Federal Reserve

gazdaság
2015 december 16., 18:00
comments 116

25 bázisponttal emelte a kamatot az amerikai jegybank, az új Federal Funds rate tehát 0,25 és 0,5 százalék közötti sávba került. A döntés egyhangú volt.

Az amerikai jegybank 2006 júliusa óta nem emelt kamatot, 2008 vége óta pedig 0 volt a kamatláb (azaz a 0 és 0,25 százalék közötti sávban volt).

A mostani lépéssel tehát vége a nulla dollárkamat korszakának (erről itt írtunk bővebben).

Amennyire történelmi ez a lépés, annyira várható volt, hiszen az amerikai jegybank kormányzói régóta utalgattak arra, hogy lesz idén egy jelzésszerű kamatemelés. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ezzel egy tartós kamatemelési ciklust kezdenek meg – már csak azért sem, mert ugyan a munkanélküliség már elég alacsonyra ment vissza, de az infláció is makacs módon alacsony maradt.

A Fednek két, egymásnak néha ellentmondó célja van: a teljes foglalkoztatás és az árstabilitás, ez utóbbi a 2 százalék körüli inflációt jelenti. Az olajárak teljes összeomlása és a kereslet továbbra is kiábrándító növekedése miatt nem valószínű, hogy az infláció normalizálódni a mostani, elég alacsony szintjéről.

A gyenge infláció a Fed döntéshozóit is aggasztja, ahogyan az a döntés mellett kiadott közleményből is kiderül. Ez arra utalhat, hogy egyáltalán nem automatikus az, hogy mostantól tovább emeljék a kamatlábat.

De azért alapvetően azt jelzik, hogy jövőre már 1-1,5, 2018-ra pedig 3-3,5 százalékos is lehet az amerikai alapkamat. Ez látszik az alábbi, a közlemény mellé kiadott ábrából, ami a Fed döntéshozói által a jövőben kívánatosnak megjelölt kamatszintet mutatja:

Ahol igazán komoly következménye lehet a Fed mostani döntésének, az nem is feltétlenül az amerikai gazdaság, hanem a dollárban egészen csúnyán eladósodott feltörekvő piacok lehetnek. Sokan egészen durva csődhullámot várnak Brazíliától Dél-Afrikán át Vietnamig és Kínáig, azokban az országokban, ahol az olcsó dollárt beruházásokra és fogyasztásra költötték. A Fed kamatemelés ugyanis azt jelenti, hogy akár jelentősen is nőhetnek ezekben az országokban a hiteltörlesztési költségek – és nem csak a kamat emelkedése, hanem a kitartó dollárerősödés miatt is.

Nem sokkal a döntés után Janet Yellen, a Fed elnöke kérdésekre válaszolva is indokolta a lépést, sok meglepetést azonban nem tartogatott.

(Federalreserve.org)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.