(Az alábbi cikk az Abcúg.hu-n jelent meg, Albert Ákos írta.)

Félévnyi felújítási munka után decemberben beköltözhetett az új lakásába Gábor, aki 15 éven keresztül élt hajléktalanként egy városszéli kunyhóban. Többé már nem kell a sötétedéssel neki is nyugovóra térnie, hívhat magához vendégeket, és megtanulja használni a mobiltelefont is. A szomszéd már felajánlotta a segítségét a mosáshoz, ő pedig az első estéjén hosszú idő után először megnézett egy filmet.

„”Tessék, jöjjenek be” – invitál be az ajtón Gábor a kis szoba konyhás lakásba. A hűtő és a bútorok már a helyükön, a mosogatót viszont még szerelik és a gáztűzhely sincs még kicsomagolva. Gábort azonban ez a legkevésbé sem zavarja. Az utóbbi 15 évet egy városszéli kunyhóban leélő hajléktalan férfi decemberben végre beköltözhetett abba a lakásba, amelynek a felújításán fél éve dolgoznak együtt a Habitat for Humanity munkatársaival.

A Habitat Elsőként lakhatást! programjában kilenc hajléktalan ember költözik idén saját lakásba. A program lényege, hogy az önkormányzatok által felajánlott, leromlott állapotú lakásokat a szervezet a beköltözők és önkéntesek segítségével felújítja, az új lakók pedig ezután szociális alapon bérelhetik azt az önkormányzattól.

Gábor már az hatvanas éveiben jár, és hosszú ideje él hajléktalanként. Az év elején döntött úgy, hogy kényelmesebb és biztonságosabb lesz számára, ha végleg otthagyja a városszéli kunyhóját, és részt vesz a Habitat programjában. Gábor kunyhóbeli életéről itt olvashatja korábbi cikkünket.

A házfelújítás nyáron kezdődött, azóta több önkéntescsoport is dolgozott a lakáson, közülük sokan az Egyesült Államokból érkeztek (róluk itt olvashat bővebben). Ősszel a Habitat adománygyűjtést indított, hogy abból finanszírozzák a lakás felújításának befejezését. 375 ezer forint gyűlt össze másfél hónap alatt, ebből tudták kifizetni például a villanyszerelőt, a burkolót (az adománygyűjtések sajátosságairól itt írtunk).

Hogy változott meg Gábor élete a beköltözéssel, mivel töltötte az első estéjét az új lakásában, és mit adtak neki útravalónak volt szomszédai?

Késő estig filmezett

Gábor a kunyhóban töltött évei során hozzászokott ahhoz, hogy nincs telefonja, a digitális átállás óta pedig tévéje se. Akkumulátorról töltötte a rádióját, elemlámpával világított, és egy rozoga, már félig megdőlt budiban végezte a dolgát.  Hogy mi a legnagyobb változás?

„Az ember jól érzi magát itt a szép környezetben. Kényelmesen”

– mondta.

A kényelem jegyében Gábor az első estéjét az új lakásában azzal töltötte, hogy beüzemelje azt a tévét, amelyet az adomány-bútorokkal együtt kapott. A  videó- és DVD-lejátszót már maga hozta, lomizás közben akadt rájuk, és gyűjtött mellé kidobott VHS-kazettákat és DVD-lemezeket is. Még egy japán szappanoperát is talált. „Szerintem valami japán csaj rakhatta ki” – nevetett.

A DVD-lejátszó azonban nem működött, így videónézéssel töltötte az estét.

„A horrort nem csípem, főleg ha a fazonnak levágják a fejét.”

Így végül a Neveletlen hercegnő 2-őt nézte meg. Vagy az Értelem és Érzelmet. Nem igazán emlékezett rá, hogy melyiket, egymás után voltak a kazettán, ő pedig elaludhatott film közben a fotelben.

Elemlámpa helyett villany

A tévén kívül a világítás is egy olyan dolog, ami Gábort az utóbbi években elkerülte. A kunyhóban már sötétedéskor ágyban volt, nem is nagyon tudott volna mit csinálni, hiszen csak elemlámpája és akkumulátorról működtetett LED-lámpája volt. „A sötétség nem használ a szemnek” – mondta, télen ráadásul már késődélután sem lehet látni. Mostantól viszont ki szeretné használni az estéket, például arra, hogy a biciklijét szerelje.

Szerda reggel viszont már fél 5-kor fent volt, megszokta, hogy korán kel. „Bekapcsoltam a rádiót, megmosdottam, megborotválkoztam” – sorolta, majd hozzátette, hogy a fürdőszoba nagyban meg fogja könnyíteni a dolgát. Korábban a kútról kellett vizet hoznia a reggeli mosdáshoz, így viszont még az is bele fog férni, hogy nyáron „megcsapassa magát hideg vízzel”.

A függönyt a szomszéd szegi be neki

A lakás havi rezsije és bérleti díja 25-30 ezer forint körül mozog, feltéve, ha Gábor takarékoskodik. „Ha odadőzsölök akkor nem, ez zsebre megy” – mondta. Ezt a nyugdíjából fogja fizetni, de tervezi, hogy ismét munkába áll. Végzettsége szerint ács, de a hajléktalanként töltött évei során főleg lomizásból élt, és abból, hogy spórolt. Most, ha minden jól megy, portás lesz belőle egy parkolóban.

„Szépen elleszek” – mondta.

Páros napokon dolgozik, páratlanokon pedig otthon foglalja el magát.

A házimunkába viszont újra bele kell jönnie. „Régen nem használtam mosógépet.” 15 éven keresztül azért, mert a kunyhóban nem lehetett, azelőtt pedig azért, mert a volt élettársa mosott rá, míg ő dolgozott. Nem is nagyon tud most mit kezdeni az új mosógépével, de szerencséje van: a szomszédban élő idős Marika már megígérte, elmagyarázza, hogyan kell használni. Sőt, az új függönyét is segít neki beszegni. „Ő varró. Mondom az klassz, hisz én ebben nem vagyok annyira benne. Meg is köszöntem neki” – mondta Gábor.

A lakásban egyelőre csak a bútorok állnak, egyetlen képet lehet látni bekeretezve az egyik polcon. Egy levél az, amit Gábor még korábban írt az őt segítő amerikai önkénteseknek. Beszélgetni ugyanis nem tudott velük, mert nem beszél angolul, ezt viszont felolvasták nekik.

„Good luck and best wishes (Sok szerencsét és minden jót)!” – írták válaszul.

Lesz egy lájtos házavató

Régebben, ha Gáborral egy ismerőse találkozni akart, jó előre le kellett fixálni a pontos helyet és időt, Gábornak ugyanis nem volt telefonja. A lakásfelújítás során azonban kapott egy telefont a Habitattól, amihez azóta is próbál hozzászokni. „Az elején volt, hogy leraktam a bungiban, és napokon keresztül nem volt nálam” – mondta. Máskor egy ismerősénél hagyta tölteni. Mostanában viszont már figyel rá, hogy magánál hordja, hiszen munkaügyben is kereshetik, és a horgász barátja is hívhatja, hogy mikor mennek ki a Dunához.

Az elmúlt években Gábor vagy otthon maradt karácsonykor, vagy átment valamelyik ismerőséhez. A kunyhóba nem szívesen hívott vendégeket. Idén karácsonykor viszont már szeretne vendégséget tartani, most már ugyanis van hozzá sütője és hűtője is.

„Ilyen szépet, és főleg ekkora értékben még nem is kaptam” – mondta Gábor az új hűtője előtt állva, amelyet szintén adományból kapott.

Egyelőre még csak egy szalonna van benne, de ebbe kerül majd annak a hízónak a húsa, amelyet Gábor már egy éve nevel egy barátjánál. „Már mázsa húszas! Azt mondja a haver, hogy már nem is disznó, hanem olyan mint egy orrszarvú!” – mesélte.

Karácsony előtt vágják le, ünnepekkor pedig áthívja a barátait egy kolbászsütésre. „Lesz majd egy lájtos házavató is karácsony után, 4-5 ember, nem lesz nagy dorbézolás” – mondta.

Emléknek maradt egy régi óra

A beköltözése utáni napon Gábor még visszament a kunyhójához pár holmiért, de amúgy is azt tervezi, hogy visszajár néha etetni a macskát.  „Bent megpattanna, itt tud egerészni” – mondta. A kunyhót rábízta egy hajléktalan barátjára, mostantól ő lakik ott.

Felpakolta a pótkocsijára a szerszámait, néhány ruhát és azokat a tárgyakat, amelyeket a nem hajléktalan környékbeliektől kapott, miután elárulta, hogy saját lakásba költözik. A legértékesebb egy porszívó, de kapott képeket a falra és két koktélszörpöt is.

„Mézédes, nagyon finom.”

Amikor rákérdeztünk, hogy visz-e magával valami emléket az elmúlt 15 évből, hirtelen nem tudott mit mondani, csak csupa műszaki dolgot, amire szüksége lesz. „Tipikus velejárója a hajléktalanságnak, hogy a sok költözés, mozgás közepette az emlékek elvesznek, és csak azok a tárgyak maradnak, amelyekre szükség van a létfenntartáshoz” – mondta erre Szabó Andrea, a Habitat munkatársa. Végül Gábor felpakolt egy régi órát a kocsira.

„Ezen néztem az időt, megteszi emléknek.”

„Örülök neki, hogy pozitív irányba fordult az életem”

- írta Gábor abban a levélben, amelyet a Habitat munkatársainak küldött, és megköszönte nekik, hogy segítették a felújítást, és azt, hogy beköltözhessen a lakásába, amelynek immár hivatalosan is ő a bérlője.