Az iraki hadsereg kulcsfontosságú területet foglalt vissza Ramadiban az Iszlám Államtól

külföld
2015 december 27., 19:14

Az egykori kormányzati központ területét Ramadi városa mellett. A terület most teljesen a kormányerők ellenőrzése alatt áll, és ott nincs jele az ISIS harcosainak. Ezzel folytatódik a város visszafoglalása, ami viszont még így is heteket vehet igénybe. 

A főleg szunniták lakta várost, ami 90 kilométerre fekszik Bagdadtól, májusban foglalta el a kalifátust építő terrorszervezet. A város feladása akkor nagyon kínos történet volt a szervezetlen, gyakorlatilag harc nélkül visszavonuló iraki hadsereg számára. 

Az elmúlt napokban számos alkalommal jelentettek heves harcokat a térségből, az iraki hadsereg negyedről negyedre haladva próbálja visszafoglalni a várost. Katonai stratégák szerint az igazgatási központ ellenőrzése kulcsfontosságú a város irányítása szempontjából. 

photo_camera Az iraki hadsereg Ramadi belvárosában (AFP / AHMAD AL-RUBAYE)

Az iraki miniszterelnök, Haider al-Abadi már arról beszélt, hogy a hadsereg nemsokára Moszul visszafoglalásának is nekifog. Annak mind stratégiai, mind szimbolikus jelentősége még nagyobb lenne. Ugyanakkor a városban sokkal jelentősebb az ISIS jelenléte, azaz jóval keményebb harcokra lehet számítani. 

Ramadi visszafoglalása sem megy könnyen, annak ellenére sem, hogy egyes, meg nem erősített becslések szerint 400 IS-terrorista védte csak a várost. Ugyanakkor orvlövészek mellett öngyilkos merénylőket és előre elrejtett pokolgépeket is bevetnek. Nincs hivatalos információ arról, hogy hány iraki áldozata van az ostromnak. 

Bár egyelőre még nem látni, pontosan milyen mértékben sikerült visszaszorítani az Iszlám Államot, az AFP jelentése szerint több iraki városban is az utcán ünnepeltek az emberek. 

Ramadi visszafoglalása még novemberben indult el, de meglehetősen lassan haladt, főleg mert a kormány úgy döntött, hogy nem veti be a főleg síitákból álló paramilitáris egységeket, elkerülve a lehetőségét is annak, hogy a helyi, többségében szunnita lakossággal szemben bármiféle atrocitás történjen. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.