"Az élmény nélküli vélemény, az maga az előítélet."
December óta megy a hazai mozikban a Szerdai gyerek. Főhőse a gyermekotthonban felnőtt 19 éves Maja, akinek a szintén ott megismert, azóta bűnözésből élő szerelmétől fiatalon gyereke született, akit nem nevelhet saját maga. A lány most küzd a kisfia felügyeleti jogáért és önmagáért. Ki akar törni kilátástalan helyzetéből, egy eléggé visszahúzó közegben. Egy mikrohitelprogram segítségével mosodát nyit, amihez némi perspektíva, sőt a projekt felügyelője, a szintén saját batyuját cipelő, de mégis a többségi társadalmat megjelenítő férfi (Thuróczy Szabolcs) személyében, talán szerelem is társul. Az eddig négy rangos nemzetközi filmfesztiválon díjazott alkotásban megjelenik egy olyan világ, ami velünk él, de többségünk nem lát bele. A Maját alakító Vecsei Kingát kérdeztük.
Szakmád szerint nem vagy színész (textiltervezőnek tanulsz a MOME-n), mi miatt mondtál mégis igent az érettségid után érkező felkérésre?
Színész barátaim és a Színművészetin tanuló bátyám (ifj. Vecsei Miklós - a szerk.) révén nem volt idegen ez a terep. Egyáltalán nem készültem rá, a szerep talált meg és izgalmas kihívásnak gondoltam, ezért vállaltam el.
Említetted több alkalommal, hogy ismerős neked ez a "világ" (édesapád, Vecsei Miklós szociálpolitikus, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke révén is). De milyen is ez a világ?
Legnagyobb bátyám, aki egy mozgássérült cigány fiú, állami gondozásból került pici gyerekként szüleimhez, akik mindketten szociális területen dolgoztak. Rajtuk keresztül már gyerekkoromban megismertem a hajlektalanszállók és a cigánytelepek világát. Sokaknak talán furcsának hangozhat, de engem mindig vonzottak ezek az emberek, mert már gyerekkoromban rengeteg szeretetet kaptam tőlük.
Ez a távolról félelmetes, idegen világ, közelről szerethető.
Milyen érzés volt Maja bőrében?
Maja az én tökéletes ellentétem. Hiszen ő egy gyermekotthonban felnőtt lány, akiből viszonylag hamar édesanya is lett. Én pedig egy 6 gyermekes nagycsaládban nőttem fel, kissé talán túlszeretve… Egy kis közös mégis csak volt bennünk: mindketten 19 évesek voltunk. Hatalmas kihívás volt ezt a karaktert eljátszani. A forgatás előtt volt egy másfél hónapos színésztréning, ahol meg kellett tanulnom másképp beszélni és mozogni. Megtanulni máshogy érezni és a legfontosabbat, hogy sose látszódjon a játékomban, hogy én a valóságban rettentően sajnálom Maját. Ezzel sokat küzdöttem, de végül Edith Piaf-nak hála, sikerült ezt is elhagynom. (Amikor a róla szóló filmet láttam, akkor sok mindent megértettem abból az életből, ami olyan kiszolgáltatott a világnak…) Mire elérkezett a filmforgatás, addigra ezek az alapok már megvoltak. De ezután jött a neheze: a játék. Ehhez a rendező, Horváth Lili volt a kulcs, akivel ezidőre annyira összeszoktunk, hogy néha egy nézés is elég volt, hogy tudjam, mit rontottam el... :-)
Szerinted – a filmbéli munka vagy egyéb tudásod alapján – mire lehet valójában szükségük a szakellátott gyerekeknek? A filmben a mikrohitel a segítség, ami megoldás lehet egy fokig, de talán nem mindenre, meg egy ember, akiben meg lehet bízni...
Az az élet minden területén igaz, hogy a legfontosabb, hogy legyen mellettem valaki, akiben bízni tudok, aki segít célokat találni az életemben és elkísér az odavezető úton.
Bizalmat adni kockázatos, viszont bizalom nélkül minden halott.
Azt hiszem,hogy ezeket a kockázatokat vállaló emberekre van a legnagyobb szüksége a magukra maradt, magukban elbizonytalanodott gyerekeknek (de azt hiszem a felnőtteknek is).
Szerinted éri őket megbélyegzés? Nehezebb helyzetet eredményez, ha kiderült valakiről, hogy szakellátott, csúnya szóval "intézetis"?
Apukámtól hallottam sokszor, hogy az élmény nélküli vélemény, az maga az előítélet. Mivel az embereknek ebbe a világba nincsen betekintése, természetes, hogy valami félelem veszi körül, talán félelem az ismeretlentől.
Számodra mi az üzenete ennek a filmnek?
A filmnek az a legfontosabb missziója, hogy kézen fogja és elvezesse az embereket ebbe az idegen, de mégis érthető és szerethető világba.
Mert ez körülöttünk van.
A film alkotói a gyermekotthonokban élő fiatalok helyzetén szerettek volna javítani a Flashmos elnevezésű rendhagyó, karitatív akciójukkal. Decemberben, budapesti mozikban ruhagyűjtő mosógépeket helyetek el, amelyekbe bárki beledobhatta azokat a jó állapotban lévő, kimosott ruháit, amelyeket a gyerekeknek szánt.
Borítókép: Trokán Nóra.