Klasszikus sajtófotó-esemény zajlott ma Budapesten: Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára beszédet mondott az „első új típusú, elektronikus személyazonosító igazolvány”, vagyis az első új személyi átadásán a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában, aztán át is adta az első példányt – vagyis annak egy vágódeszka méretű, felnagyított változatát – az első szerencsés igénylőnek. A csipes, a réginél sokkal többféle hordozó kártyát ugyanis január 4-étől lehetett igényelni és ma, egy hét elteltével készültek el az első fizikai darabok.

Az MTI hírképén egy szemüveges, elégedett állampolgár veszi át az óriás kártyáját. Ki ne irigyekedett volna még ezekre az újságba meg a híradóba is bekerülő szerencsés flótásokra, hiszen mi, pechesek sosem vagyunk első igénylők vagy egymilliomodik állatkerti látogatók, akik ajándékot is kapnak.

A sztori nem is lenne sztori, ha nem kaptunk volna azonnal olvasói levelet arról, hogy már megint beépített emberrel dolgoztak, a képen látható férfi ugyanis nem civil, nem egy szerencsés átlagürge, hanem a KEKKH munkatársa a Visegrádi utcában.

Az MTI vonatkozó képaláírásából, illetve az olvasói levelekből annyit tudtam már, hogy a férfit Somkúti Gábornak hívják, ezzel felvértezve hívtam fel a KEKKH sajtóosztályát, ahol a karrierem egyik legmókásabb beszélgetését folytattam egy munkatársnővel, akinek a meghökkenéstől elfelejtettem megkérdezni a nevét. Nyitó kérdésemre a sajtós többször is elképedt hangon kérdezett vissza, egymás után többször is, hogy honnan gondolom, hogy a férfi az ő kollégájuk lenne. Olyan svunggal és döbbent éllel kérdezett vissza, hogy szinte hebegve mondtam, hogy több olvasónk is felismerni vélte, egymástól függetlenül, és Somkúti Gáborként azonosította. „Somkúti Gábor állampolgárként igényelte az új típusú okmányt január negyedikén, vagyis tényleg ott volt az elsők között” – hangzott ekkor a válasz, én meg az „állampolgárként”-ból értettem meg, hogy az információ igaz volt, és tényleg bennfentes fotózkodott az első gigakártyával. Az ezt követő nyílt beismerés után a sajtós többször is elmagyarázta, hogy a férfi tényleg a legelső igénylők között volt, aki „itt dolgozik, de a kettő nem függ össze”, hogy tíz másodperccel később tudassa, hogy „nálunk ezer fő dolgozik” és az egész „véletlen”, hogy egy mondattal később ismét elmondja, hogy nem volt véletlen, hiszen a kiválasztás során már tudták, hogy a fickó a munkatársuk. De mivel tényleg a legelső igénylők között volt, őt hívták be.

„Úgy tűnt, hogy jó megoldás lesz” – magyarázta beszélgetőpartnerem, hogy a beszélgetést azzal a kijelentéssel zárja, miszerint

„legközelebb Önnek is átadhatjuk”.

Csak miután leraktam a telefont, jutott az eszembe, hogy ez képtelenség, hiszen én nem dolgozom a KEKKH-nél.