Ötszáz rendőr rohamozta meg Berlin legismertebb foglaltházát

külföld
2016 január 24., 19:18

A héten lezajlott ostrom Berlin legújabb kori történelmének legnagyobb hasonló rendőrségi akciója volt. A Kelet-Berlinben található squat épületét helikopterekkel és kutyákkal kísért rohamrendőrök szállták meg, ötszázan. 

A Rigaer Strasse 94 szám alatt található épületben a rendőrök szerda éjjel több mint száz embert vettek őrizetbe. A rákövetkező két napban a két szomszédos épületet is hasonló módon rohanták le a rendőrök és egész hétvégén megerősített jelenléttel voltak ott a környéken. 

A rendőrségi roham híre hatalmas felháborodást váltott ki az állandó ellenkulturális és hipszterlázban égő városban. A rendőrség azzal indokolta az épület lerohanását, hogy rendszeresek voltak a squat környékén a rendbontások. A tetőpont pedig az volt, amikor négy férfi megtámadott egy rendőrt, és utána a rendőrség szerint ebbe az épületbe futottak be. 

Míg az akció kritikusai szerint a rendőrség erejével visszaélve, a rendőr elleni támadást indokként felhasználva sújtottak le olyanokra, akiket nem kívánatosnak tartanak a környéken. 

Hasonló squatokból akad még bőven a városban, de a mostani rendőrségi akció után sokan sejtik azt, hogy ez egyben jelzés is, hogy a városvezetés a jövőben nem fogja tolerálni a szabadság ezen kis szigeteit, melyeken belül felfüggesztődnek a törvények és helyben érvényes normák válnak irányadóvá. 

photo_camera Kép: Wikimedia

Ezek a foglaltházak az egykori Kelet-Berlin belvárosi részein a világháború környékén épített épületekben jöttek létre. Ezeket az épületeket jobb lakáskörülmények miatt hagyták el egykori lakóik, helyettük meg sorra költöztek be évtizedeken át a kommunában gondolkodó fiatalok. Mondani se kell, de jellemzően szélsőbalról, anarchisztikus világképpel. Az épületek sokszor egyfajta kulturális térként is szolgáltak, és létezésük nagyban formálta azt a Berlint, amit ma ismerhetünk és ami Európa egyik legélhetőbb városa. Az épületekben gyakran működtetek konyhát, ahol a környék hajléktalanjainak főztek és arról is sok feljegyzés van, hogy ezekben a házakban szervezték és indították meg a neonácik elleni támadásokat. 

Mára a nyílt harc a szélsőbal és a szélsőjobb között eltűnt az utcákról, helyette viszont dzsentrifikáció van, ami ezeket a környékeket is utolérte, jelentősen felverve az ingatlanárakat. Ez utolérte a squatokat is, melyek idő után választani voltak kénytelenek: vagy fizetnek némi lakbért vagy pedig jöhet a kilakoltatás erővel. Ezeknek a csatáknak a többsége a kilencvenes években lezajlott, ekkor tűnt el sok foglaltház is végleg. 

Most pedig azok az épületek is veszélyben lehetnek, amik átvészelték ezt az időszakot. Az épületek felújítása és kiadása akkora haszonnal kecsegtet, ami mellett sokan nem sok esélyt jósolnak a squatok megmaradásának. És persze azok, akik így gondolkodnak, most saját igazuk megerősítését látják a legutóbbi rendőrségi akciókban. 

A rendőrség szerint miután a megtámadott rendőr segítségére megérkezett az erősítés, behatoltak az épületbe, és ekkor rengeteg fegyverként is használható tárgyat találtak az udvarán. Fémrudakat, utcai burkolóköveket, ilyesmiket. Ezután kértek még nagyobb segítséget és érkezett ki ötszáz rohamrendőr a helyszínre. 

photo_camera

Az ostrom öt órával később vette kezdetét, eddigre már teljesen egyértelmű volt a rendőrség számára is, hogy a támadók rég elhagyhatták az épületet. Ennek ellenére, a 'közbiztonság' érdekében megindították az akciót. Amit felháborodva fogadtak a város zöld- és kalózpárti politikusai is. 

A napokban több kormányzati és rendőrségi épületen is felbukkant az 'R94 lives' graffiti Berlin-szerte. De ettől még egyáltalán nem biztos, hogy a híres foglaltház sokáig maradhat jelenlegi tulajdonosaik irányítása alatt. (via Citylab)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.