Marokkóban építhetik fel a világ legnagyobb naperőművét

gazdaság
2016 február 07., 07:51
comments 115

A Szahara szélén fekvő város, Ourrzazate mellett épülhet meg a gigantikus erőmű. Illetve részben már ott is van, itt üzemel ugyanis már egy óriási napenergiát termelő rendszer, de a tervek szerint ezt fogják még tovább bővíteni. 

Jelenleg a Noor 1 névre keresztelt ág működik, és mire megépül a Noor 2 és a Noor 3 2018-ra, a tervek szerint hatezer hektáron terül majd el, és akár 580 megawattnyi áramot is képes lesz előállítani, ami már egy kisebb atomerőmű teljesítményével vetekszik. 

photo_camera Az űrból is látszik (ott középen) Kép: NASA

Jelenleg több mint félmillió hajlított tükörrel fogja fel a rendszer a Nap energiáját, és mivel évente háromezer óra felett van a napsütötte órák száma, bőven van még lehetőség a rendszerben. Ami viszont a legfontosabb, hogy a rendszer képes éjjel is energiát előállítani, mivel a napsugarakból érkező energiát a tükrökkel egy folyadékkal teli rendszer felmelegítésére viszik át, ami aztán a turbinákat mozgatja. Ezt a hőt pedig rövidebb időszakon át lehet tárolni is akár. 

A Noor 1 jelenleg 650 ezer helyi lakosnak biztosít energiát napfelkeltétől a napnyugtát követő három óráig, de a rendszer bővítése után napi 20 órában lesz majd elérhető áram a napenergiából. Az országban amúgy komoly program zajlik, a cél, hogy az energiafogyasztás 42 százaléka megújuló forrásokból jöjjön, mivel jelenleg erősen függnek a külföldről vásárolt energiahordozóktól. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.