Új migrációs útvonal nyílhat, Egyiptomból indulhat a következő hullám

külföld
2016 február 28., 09:32
comments 124

Tavaly a menekülők nyolcvan százaléka az Égei-tengeren át érkezett Törökországból Görögországba, a maradék 20 százalék Líbiából Olaszországba. De mert Líbiában egyre kaotikusabb a helyzet, a jelentések szerint az embercsempészek Egyiptomba települtek át, ahonnan ugyan hosszabb az út a tengeren, de a csempészek joggal számíthatnak arra, hogy a nemzetközi hajózási útvonalak elérése után utasaikat megmentik és Európába szállítják.

Az EU illetékesei attól tartanak, hogy az egyiptomi útvonal megnyílásával a Sínai-félsziget ISIS-szel és al-Kaidával szövetséges szélsőséges csoportjai is könnyebben csempészhetnek majd terroristákat Európába. És ugyan az egyiptomi hatóságok valamennyire ellenőrzésük alatt tartják a partvonalat, az európaiak attól tartanak, hogy némi kenőpénz ellenében elfordíthatják a fejüket.

Emellett problémát jelent az is, hogy az egyiptomi hatóságoknak csak sokadlagos probléma a migráció, erőforrásaikat inkább a katonai rezsim fenntartása és a szélsőségesek elleni harc köti le, az embercsempészekre már kevesebb pénz és ember jut. A Reuters értesüléseit hivatalosan nem kívánta kommentálni az EU külügyminisztere, Federica Mogherini.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.