Ha leszáll az éj, vadászni indulnak a mesterlövészek

"Orosz hivatásosoknak kellett lenniük, szupererős mesterlövészpuskával. Hétfőn a katonánkat, Jurij Kovalt több száz méterről lőtték hátba itt, a város közepén, az Oktyabrjiszkaja utcán" - mesélte a Daily Beast riporterének az ukrán hadsereg a kelet-ukrajnai frontvárosban, Marinkában állomásozó 14. "Nyugat" zászlóaljának parancsoka, Olekszandr Paskevics alezredes 2016 február végén.

Ukrajna másfél éven át volt folyamatosan címlapon a világsajtóban. Talán emiatt a túltelítettség miatt tűnt is el onnan hirtelen tavaly szeptemberben, amikor hét hónappal az ún. Minszk II. megállapodás aláírása után hirtelen alábbhagyott a harcok intenzitása. Szeptember előtt napi átlag 70-80 tűzharcot jelentettek a kelet-ukrajnai frontról, szeptemberben 30-40-re esett vissza a szám, és egészen januárig annyi is maradt.

Hogy így történt, annak Ukrajnán kívüli okai voltak. Vlagyimir Putyinnak, aki februártól szeptemberig semmi különöset nem tett azért, hogy megfékezze kelet-ukrajnai szövetségeseit, hirtelen fontossá vált a béke látszata. Az orosz hadseregnek fontosabb dolga akadt, ekkor kezdték meg szíriai hadműveletüket az év első nyolc hónapjában rengeteg területet vesztő szíriai kliensük, Bassar el-Aszad védelmében. Putyin emellett bízott benne, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok megfékezésével kiharcolhatja az országát az olajár összeomlása mellett egyre súlyosabb gazdasági válságba taszító EU-s szankciók feloldását.

Békéről persze szó se volt - napi 30-40 tűzharc nem béke -, de legalább sikerült a minszki megállapodás legalapvetőbb pontját, a nehézfegyverzet visszavonását elérni.

Aztán januárban minden megváltozott

A harci helyzet a kelet-ukrajnai fronton 2016. február 28-án, bő egy évvel azután, hogy Minszkben fegyvernyugvásról állapodtak meg. A robbanások jelzik, hogy hol zajlottak aznap összecsapások. Forrás: az ukrán nemzetbiztonság elemzési osztálya.

Az oroszok szíriai offenzívája 2015-ben kevés valódi eredményt hozott. Aszad területvesztését ugyan sikerült megállítani, de az addig elvesztett területekből a szír kormányerők még az orosz légi támogatással is csak alig tudtak visszavenni valamit. Januárban az orosz légierő taktikát váltott:

a lázadó városok szőnyegbombázásával megtörték a Nyugat által támogatott csoportok ellenállását, így mostanra a szír kormányerők jelentősen előretörtek.

Ezzel párhuzamosan az is eldőlt, hogy az EU nem oldja fel az Oroszországgal szembeni szankciókat, hanem fél évvel meghosszabbítja azokat.

Ez a két fejlemény javarészt értelmetlenné tette orosz szempontból az ukrajnai békét, így januárban már újra napi átlag 70 tűzharcról érkezett jelentés Ukrajnából, februárban pedig már arra utaltak a jelek, hogy a nehézfegyvertilalmi övezetek is összeomolhatnak:

az ukrán hadsereg és a nemzetközi megfigyelők jelentése szerint a szimbolikus jelentőségű Debalcevénél, amit hónapokkal a minszki egyezmény után vettek ostrom alá az oroszpárti szakadárok, 88 tank gyűlt össze a nehézfegyvermentes övezet határán. 

Onnan nagyon hamar felzárkózhatnak a pár tíz kilométernyire levő frontvonalra, amit ekkora erőfölényben könnyedén át is törhetnek.

A történéseknek két lehetséges magyarázata van:

  • Oroszország egyáltalán nem érdekelt az ukrajnai békében;
  • vagy ha mégis, akkor a feszültség fokozásával engedményeket csikarhat ki Ukrajnából, javíthatja tárgyalási pozícióit a folytatódó minszki egyeztetéseken.

Ezeknek ugyanis folytatódniuk kell: a Minszk II. nemhogy nem békemegállapodás, de még csak nem is fegyverszünet. A már több mint egyéves egyezmény alapján mostanra már újra integrálni kellett volna Ukrajnába a szakadárok területeit - nagyobb autonómiát adva ezeknek a korábbinál. De ez nem történt meg, így újra kell tárgyalni a feltételeket és a hogyan továbbot. Minden korábbi tapasztalat szerint Putyin az ilyen tárgyalásokra az erő pozíciójából szeret nekiindulni, mert így az ezeken kialkudott engedményekkel együtt is jobb pozíciót érhet el a kiinduló helyzetnél.

Már ha Oroszország egyáltalán békét akar. A jelenlegi helyzet kifejezetten kényelmes Putyinnak, mert némi joggal mutogathat az ukrán kormányra, amely egyelőre szintén képtelen teljesíteni az egyezményben foglaltakat. Az elhúzódó, hol lanyhuló, hol fokozódó konfliktus pedig folyamatosan fárasztja az egyre kiábrándultabb ukrán közvéleményt és meggátolja Ukrajna gazdasági-politikai stabilizációját. Így az sem elképzelhetetlen, hogy idővel a szakadárok területei ténylegesen is függetlenedni tudnak a megtartásukra, integrálásukra képtelen ukrán államtól, végső soron pedig Oroszországhoz kerülhetnek.

Ennek a hatalmi-politikai játszmának hús-vér vesztesei vannak:

a frontvárosokban rekedt civilek, akik közül sokan gáz és villany, vagyis fűtés nélkül voltak kénytelenek átvészelni a telet,

és akik sötétedés után hónapok óta nem mernek kilépni repesz- és golyószaggatta házaikból. Ahogy lemegy a nap, felkerepelnek a géppuskák, robbannak az RPG-gránátok és vadászni indulnak a mesterlövészek.

(A cikk a Daily Beast és a New York Times helyszíni riportján, illetve a Vox és a Newsweek elemzésén alapul. Címlapkép: oroszpárti szakadár Marinka közelében. Fotó: AFP / DOMINIQUE FAGET.)