A fideszes képviselő előbb eladta a földjeit az önkormányzatnak, az önkormányzat EU-s pénzből rendbe tette őket, aztán nyomott áron visszavásárolhatott mindent

POLITIKA
2016 március 17., 09:06

Egészen hihetetlen sikertörténet olvasható az Origón Vigh László fideszes országgyűlési képviselőről és családjáról.

Vigh László arat
photo_camera Vigh László arat

A politikus és családja három hektár földet vásárolt hektáronként 1660 forintért Zala megyében, ahol a földárveréseken nemrég 900 ezer forintért mentek el az ekkora területek.

Az Origo szerint a nyomott árú vásárlásról szóló hirdetmény és az adásvételi szerződés eltűnt a Magyarország.hu-ról miközben a sztorin dolgoztak. Szerencsére lementették a dokumentumokat.

De nem is a dokumentumok eltűnése, és a nyomott ár a leghúzósabb a történetben.

A lap megkereste a felsőrajki önkormányzatot, ahol a földeket vette a képviselő, és ahol ő volt 20 évig a polgármester.

Ott az új városvezető elmondta, hogy természetes a nyomott ár. Egészen pontosan azt, hogy

"nincs ebben a történetben semmi érdekes vagy sunda-bunda, a most megvásárolt területek mindig is Vigh Lászlóé voltak.”

Arról van szó, hogy a család először eladta a területet az önkormányzatnak, az önkormányzat 95 százalékos uniós támogatással kármentesítette a korábban szemétlerakásra használt terültet, és ezután került vissza a föld jogos tulajdonosához.

A manőverre azért volt szükség, mert az Európai Unió érthetetlen módon magánszemélyek, fideszes politikusok földjeinek rekultivációját nem támogatja, csak köztulajdonban lévő területekét.

Így aztán a képviselő családjának földjei egy ideig köztulajdon voltak, amíg uniós pénzből rendbe tették őket, aztán visszakerültek magántulajdonba.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy annak idején 100 forintért adta el a területet a Vigh család az önkormányzatnak, amit most ötezerért adtak vissza, szóval végül is ők is szépen kerestek az üzleten.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.