Ketrecben, láncra verve tartják a mentális betegeket Indonéziában

Egészen vérfagyasztó jelentést tett közzé a Human Rights Watch (HRW) arról, hogy milyen állapotok között tartják fogva a szellemileg sérült embereket Indonéziában. Az országban jelenleg mintegy 19 ezer embert tarthatnak még fogva úgy, hogy a megfelelő kezelés és ellátás helyett láncra verve töltik napjaikat cellákban, ahol a jelentés szerint állandó bántalmazásnak vannak kitéve. 

Bár az országban a hasonló cselekedeteteket 1977-ben betiltották, mindennek kevés hatása lett a valóságra. A stigmák és előítéltetek ugyanúgy éltek tovább a törvényi tiltás ellenére is, és nem épült ki olyan infrastruktúra sem, ami képes lett volna hatékony ellátást nyújtani a mentális betegségekkel küzdő embereknek. 

Andreas Star Reese/Human Rights Watch

A jelentés alapján gyakoriak az akár hetekre, hónapokra kikötözött emberek, nem ritka, hogy valakit meztelenül, a szabad ég alatt tartsanak fogva. 

A gyakorlat nem csak intézményekben fordul elő, sokszor családok is így kezelik, ha valamelyik családtagnak mentális betegsége lesz. Mivel nem tudják, hogy mit tehetnének, a kormány pedig semmiféle segítséget nem kínál, ilyenkor sokszor az egyetlen megoldásnak az tűnik, hogy bezárják a beteg családtagot egy szobába vagy egy istállóba, ha pedig ez nem elég, ki is kötözik. 

A kormány pár évvel ezelőtt belátta a problémát, és indított is egy programot, ami szerint 2019-ig teljesen el akarják törölni ezt a jelenséget, de az emberi jogi szervezetek szerint a decentralizált kormányzati rendszer és a nem megfelelően rendelkezésre álló erőforrások miatt nagyon kevés javulás tapasztalható eddig. 

A jelentés szerint a 250 milliós országban 800 pszichiáter dolgozik összesen és mindössze 48 mentális betegségek kezelésére szakosodott kórház működik, ezeknek fele ráadásul négy tartományba koncentrálódik, miközben az országban 34 tartomány található. 

Közben pedig a költségvetésben gyakorlatilag nincs olyan tétel, amit a mentális betegek kezelésére lehetne fordítani, így a működő intézményekben borzasztóak az állapotok. 

Azok, akiket nem a családjuk tart fogva, hanem bekerülnek egy ilyen intézménybe, könnyen fizikai és szexuális erőszak áldozatai lehetnek, vagy pedig embertelen módszerekkel kezelhetik őket. 

A HRW galériája az országban tapasztalt állapotokról itt tekinthető meg

(HRW, Guardian)