A rezsicsökkentés és a közműadó óriási veszteséget hozott az állami vízcégeknél, de azok mégsem veszteségesek

gazdaság
2016 március 22., 06:21
comments 78

A Népszabadság szerint Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium parlamenti államtitkárának Szabó Szabolcs Együtt-képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából kiszámítható, hogy

tavaly a tényleges tevékenysége alapján több mint 10 milliárd forint veszteséget szenvedett el az 5 nagy állami víziközmű-szolgáltató.

A legnagyobb, közel 6 milliárdos üzemi veszteséget a Dunántúli Regionális Vízmű hozta össze, az Észak-dunántúli Vízmű (ÉDV), az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) és a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) is mind 1,4 milliárd körüli veszteséget termelt, míg a Tiszamenti Regionális Vízművek hiánya nem érte el az 1 milliárdot.

Hogy lett ebből nullszaldó?

A fentiek ellenére az adózott eredmény mindegyik cégnél 0 körül van, sőt az ÉDV több mint 100 milliós profitot termelt, de a legrosszabbul teljesítő DRV is közel 100 mil­liós nyereséget csinált – írja a lap.

Ez a „rendkívüli eredmény” miatt van, ami rendre nagyjából annyi, amennyi a veszteség.

Fónagy János parlamenti válasza szerint „egyéb kapott és igényelt támogatás” érkezett a cégekhez: az előzetes tavalyi adatok szerint a DRV-nél 6,4, az ÉRV-nél 4,7, a TRV-nél 4,2, az ÉDV-nél 2,1, a DMRV-nél 1,6 milliárd forint – de hogy pontosan hogyan jöttek meg ezek a pénzek, az nem látható.

Rezsike elvitte a pénzt

A Népszabadság erről hiába érdeklődött a DRV-nél és a szakmai képviseletét ellátó Magyar Víziközmű Szövetségnél, de Szigetvári Viktor (Együtt) szerint látható, hogy az EU a közvetlen állami támogatást tiltja, így a közpénzt kreatív módon kell a cégekbe juttatni. A működés vagy díjbevételekből, vagy adófizetői pénzekből tartható fenn, így a „rezsicsökkentés hazugságát" el kellene felejteni – mondta. (nol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.