Alig öt hónappal azután, hogy bejelentette, tüdőrákban szenved, 68 éves korában elhunyt a holland Johan Cruyff, az Ajax Amsterdam és a Barcelona egykori focistája, edzője. Az 1991-es szívműtétéig még a kispadon is dohányzó Cruyff halála két nappal a véres brüsszeli terrortámadások után is meg tudta rázni a világot. Azért, mert ő volt a futballtörténelem legnagyobb hatású alakja, aki nemcsak az utóbbi negyven évben volt a foci egyik központi figurája, hanem hatása még évtizedeken át érezhető lesz.

Az 1947-ben, a háború romjai közé, nagyon szegény amszterdami családba született Cruyff minden listán ott szerepel a valaha volt legnagyobb focisták közt. Pelét, Maradonát, ma pedig már Messit is szokás eléje rangsorolni, de közvetlenül mögöttük ő következik, Beckenbauerrel, Puskással, Di Stefanóval és talán Cristiano Ronaldóval együtt.

Cruyff annál az Ajaxnál kezdett el focizni, ahol édesanyja takarítónőként dolgozott, és hamar kiderült, hogy nemcsak egészen különleges képességei vannak, hanem szerencséje is. Ő 1964-ben mutatkozhatott be a holland klub felnőttcsapatában, amelynek kispadjára a következő szezonban Rinus Michels, a totális futball néven ismertté vált forradalom egyik atyja ülhetett le. Így a fiatal Cruyff a futballtörténelem egyik nagy újításának kulcselemévé válhatott.

Az olyan nagy elődökre, mint például a magyar Aranycsapat építő totális futball a hatvanas-hetvenes évek fordulójára szinte verhetetlen csapatot csinált az Ajaxból. Háromszor egymás után meg tudták nyerni a BEK-et, miközben végig látványos, szórakoztató futballt játszottak. A labda megtartására, a játékosok szolidaritásra, a közösen vezetett támadásokra és együttes védekezésre épülő totális futballban elvileg nem voltak vezéregyéniségek, de Cruyffot tehetsége és szorgalma ennek ellenére csapattársai, az egyébébként szintén világgklasszis Neeskens, Haan, Krol és Rep fölé emelte.

Ez a fantasztikus Ajax alkotta az 1974-es világbajnokságon Mechanikus Narancsként világhíressé vált holland válogatott gerincét. Ma már talán meglepő, de Cruyffék felbukkanása előtt a holland foci egyáltalán nem volt magasan jegyezve még Európában sem. Azon a németországi világbajnokságon viszont lehengerlő játékkal verték végig a világot, hogy aztán a döntőben a házigazdákkal csaphassanak össze. Azt a meccset a sajtó - kicsit egyébként igazságtalanul - a laza, hosszú hajú, játékos futballt játszó hollandok és az unalmas, kockafejű, gépies németek összecsapásént harangozta be. Cruyffot már az első percben is csak egy tizenegyes árán sikerült feltartóztatni, ám hiába szereztek vezetést a hollandok, a türelmes és egyébként tényleg nagyon jó németek megfordították a meccset és világbajnokok lettek.

Minden bizonnyal az volt Cruyff karrierjének legnagyobb csalódása, és nem is volt lehetősége kiköszörülni a csorbát. A hollandok ugyan négy évvel később Argentínában ismét a házigazdák ellen buktak el egy döntőt, de Cruyff arra a világbajnokságra már nem utazott el. Hogy miért, sokáig volt találgatás tárgya, a ma elfogadott magyarázat szerint Cruyffot és családját a vébé előtti évben Barcelonában megpróbálták elrabolni, és neki ennek hatására mindentől elment a kedve.

A holland még 1973-ban, az akkor rekordnak számító 2 millió dollárért igazolt Barcelonába, ahol ismét együtt dolgozhatott mesterével, Rinus Michelsszel. Ekkor kezdődött Cruyff és Katalónia több évtizedes, elég sok összeveszéssel tarkított szerelmi története. A Franco-diktatúra utolsó éveiben még csúnyán elnyomott katalánok a liberális Hollandiából érkezett, hosszú hajú játékosba kicsit a szabadság szimbólumát is belelátták. Különösen miután az ő segítségével a Santiago Bernabeu stadionban 5:0-ra megverték a gyűlölt Real Madridot, és 14 év után ismét sikerült elnyerniük a spanyol bajnoki címet.

Cruyffnak 32 éves korában lett elege a magas szintű fociból. Előbb Amerikába ment jó pénzért levezetni, majd haza Hollandiába. 1984-ben vonult végleg vissza az aktív játéktól, de ez az ő esetében egyáltalán nem nyugdíjba vonulást jelentett. A vele egy lapon említhető játékosok közül egyedül egykori ellenfele, az 1990-ben a német válogatottat világbajnokságig vezető Franz Beckenbauer tud játékoskarrierjéhez méltó edzői életművet felmutatni, de ő sem tudta megközelíteni azt, amit Cruyff a kispadon ülve összehozott.

Egy évvel visszavonulása után Cruyffot ki is nevezték az Ajax edzőjének, ahol a következő nagy holland játékosgeneráció, Van Basten, Rijkaard és a még egészen fiatal Bergkamp világklasszissá nevelésében volt komoly szerepe. Ez a nevelés Cruyff esetében soha nem csak egyéni képességek vagy taktikai elemek átadására korlátozódott. Olyan, szinte filozófiai mélyégű világképet adott át a futball szerinte helyes értelmezésével kapcsolatban, amit az okosabbak egy életre magukévá tettek.

Fiatal edzőként az Ajaxnál Cruyff még csak tanulta a szakmát, és amikor 1988-ban - ismét jó pénzért - a Barcelonához szerződött, két szezonra volt szüksége, hogy elképzeléseihez megtalálja a megfelelő játékosokat, és az elméletet átültesse a gyakorlatba. Amikor viszont a kilencvenes évek elejére végre összeállt a Dream Teamnek becézett csapat, Cruyff Barcelonája olyan verhetetlen gépezet lett, mint amilyenekben játékosként szerepelt. Az egymás után elnyert négy spanyol bajnoki cím, az 1992-ben a klub történetében először elhódított BEK mellé Koeman, Laudrup, Sztojcskov, Romario, Bakero, Begiristain és persze Guardiola szórakoztató, látványos, kezdeményező és bátor focit játszottak.

Futballfilozófiáját Cruyff egy katalán tévéműsorban öt pontban foglalta össze. Mint minden vallás, a cruyffizmus alaptézisei is már-már bugyutának tűnnek egyszerűségükben, mégis nagyon mély igazságokat hordoznak magukban:

1. Ha nálad van a labda, akkor nincs az ellenfélnél.
   
2. A lényeg, hogy járjon a labda. (Mert attól fárad az ellenfél.)
   
3. Az alapkészségeket kell fejleszteni. (Mert minden az olyan egyszerű dolgokra épül, mint a rövid passz.)
   
4. Mindig meg kell nyerni az egyéni párharcokat.
   
5. Inkább nyerjek 5:4-re mint 1:0-ra. (És 6:3-ra is jobb kikapni, mint 3:0-ra, mert ha már veszíteni kell, legalább a közönség szórakozzon.)
   

Ezek az alapvetések éppen 20 évvel az elvesztett világbajnoki döntő után, 1994-ben futottak zátonyra, amikor a BL-döntőben Fabio Capello Milanja 4:0-ra lemészárolta a sokkal esélyesebbnek tartott Barcelonát. Cruyff továbbra is ragaszkodott az elveihez, de a következő két szezonban semmit nem sikerült nyernie, és bár a közönség továbbra is bálványozta, kapcsolata annyira megromlott a játékosokkal és a klub elnökével, hogy az utóbbi 1996-ba kirúgta.

Cruyff ekkor még nem volt 50 éves sem, gyakorlatilag a világ bármelyik csapatánál dolgozhatott volna, mégis úgy döntött, hogy végleg nyugdíjba vonul. Barcelona mellett élt, golfozott, élvezte a klímát, és mindenbe belepofázott.

Cruyff már játékosként is híres volt arról, hogy szemben a legtöbb focistával szeret és tud is véleményt nyilvánítani a legváltozatosabb kérdésekben, akár a labdarúgáson túl is. Ezért - valamint legendás anyagiasságáért - rendszeresen kapott hideget-meleget Hollandiában és Katalóniában is, de szakértelmét senki nem kérdőjelezte meg. Inkább a véleményét kérték ki, ha csak informálisan is. Nem volt mindig jóban a holland szövetség, az Ajax és a Barcelona vezetésével, de az ő akarata ellenében sokáig nem lehetett komoly döntést hozni. Ha ő egy edzőről azt mondta, hogy rossz, akkor nem szerződtették le.

Cruyffal nehéz volt vitatkozni, mert éleslátásából semmit sem veszített az évek alatt, ahogy azt Pep Guardiola karrierje illusztrálja a legjobban. Ő volt az, aki 1990-ben a vékony, gyenge, lassú kamaszban meglátta az irányító középpályást, és ő volt az, aki 2008-ban áldását adta Guardiola leültetésére a Barcelona kispadjára. Guardiola első meccsén a Barcelona kikapott a később kieső Numancia otthonában, majd hazai pályán csak döntetlent játszott a szintén nem világverő Racing Santanderrel. Cruyff, aki ekkor az El Periódico de Catalunyába írogatott focitémájú cikkeket, egy azóta ezerszer idézett írásban megmondta, hogy “ez a Barcelona nagyon jól néz ki” és azt is leszögezte, hogy az akkor még tök ismeretlen Sergio Busquets a jövő nagy középpályása lesz.

Guardiola Barcelonája a következő években magasabbra jutott, mint Cruyffé, és a katalánt akárhányszor kérdezték, mindig elmondta, mennyit köszönhet a hollandnak. Ahogy az előtte és utána elhódított trófeákat bemutató grafika mutatja, a holland a legnagyobb hatással a Barcelonára volt, de a cruyffizmus messze-messze túlmutatott Katalónián. Nemcsak azért, mert Guardiola Barcelonája az utóbbi másfé évtized meghatározó csapata lett, amihez mindenki más mérte magát, amit mindenki le akart győzni. Hanem mert akit Cruyff megfertőzött a Rinus Michelstől (és persze az Aranycsapattól és az Ajaxban szintén nagyon fontos, magyar származású Stefan Kovacstól) örökölt futballfilozófiájával, az maga is annak apostola lett.

A ma a Barcelonát edző Luis Enrique már éppen nem játszott Cruyff keze alatt, de hogy minden tudása tőle eredeztethető, az nem vita tárgya. Guardiola Németországba is elvitte Cruyff filozófiáját, jövőre pedig Angliában, a Manchester City kispadjáról hirdeti majd az igét. Arról a Manchester Cityéről, ahol a háttérben egy másik Cruyff-tanítvány, a holland által a legokosabb tanítványának tartott Txiki Begiristain mozgatja a szálakat. A Cruyff által naggyá tett Ajaxban és Barcelonában, az ő módszereihez és elméleteihez többé-kevésbé hűen kinevelt játékosokat és edzőket összeszámolni is nehéz az utóbbi évtizedekből. A két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot nyerő spanyol válogatott sem születhetett volna meg a holland által lerakott alapok nélkül.

Cruyff volt minden idők egyik legjobb labdarúgója, edzőként és futballgondolkodóként is ott van a foci történetének legszűkebb elitjében. Egy ország és két klub játékát és sorsát örökre megváltoztatta, szinte mindent megnyert, amit meg lehetett, és tanítványain keresztül még nagyon sokáig ott lesz az ujjlenyomata a világ fociján. Ő volt a legnagyobb.