Tömegverekedések, szökések, élhetetlen táborok

migráció
2016 április 03., 05:23
comments 208

Március huszadikán lépett hatályba az Európai Unió és Törökország megállapodása a migránsok visszaküldéséről, de még mindig nem érkeztek meg az EU és a Frontex munkatársai Görögországba, hogy segítsék a helyi hatóságok munkáját. A tervek szerint a megállapodás után partot érő migránsokat visszafogadják a törökök, akik helyett szír menekültek érkezhetnek közvetlenül Nyugat-Európába. A török hatóságok április negyedikén várják a Görögországból visszatelepített első, 750 fős csoportot. 

A nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárása miatt több mint ötvenezer migráns rekedt Görögországban, akik sorsa bizonytalan, miközben egyre nő a tömegben a feszültség. A görög parlament a helyzet enyhítésére egyelőre csak annyit tudott tenni, hogy pénteken új törvényt fogadott menedékkérési eljárásról és a bevándorlók visszaküldéséről. Az új jogszabály szerint a menedékkérelem benyújtásától számítva a hatóságoknak maximálisan 15 napjuk van arra, hogy a beadványt elbírálják. 

A hatóságok tehetetlenségét mutatja, hogy csütörtök éjjel brutális tömegverekedés tört ki az Athén kikötőjében, Pireuszban feltorlódott afgán és szír migránsok közt. Az Ana görög hírügynökség szerint a konfliktust az váltotta ki, hogy egy afgán férfi egy szíriai nőt molesztált. A verekedésben ketten sérültek meg súlyosan, egy nőt sokkos állapotban vittek kórházba. Az összecsapásoknak a rendőrség vetett véget. A pireuszi kikötőben közel hatezer ember várakozik a szabad ég alatt. Az ott lévők egy része még bízik abban, hogy továbbutazhat Nyugat-Európa felé, míg mások félnek a hivatalos befogadóállomásokra menni, mert úgy hallották, hogy azok zárt táborok, és a körülmények sem megfelelőek. 

Péntek délben a Híosz szigetén lévő zárt tábor kerítését vágták ki a migránsok, és mintegy 500 ember a kikötő felé indult. A hírek szerint elöző este konfliktus támadt a tábor afgán és szír lakói közt, öt embert kórházba kellett szállítani. Az eredetileg 1200 főre méretezett befogadóállomáson ekkora 1500 ember zsúfolódott össze. A Guardiannek nyilatkozó izlandi önkéntes szerint ez történik, ha harminc rendőr felügyel másfél ezer embert. 

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arra hívta fel az Európai Unió és Görögország figyelmét, hogy a súlyos hiányosságok, a zsúfoltság miatt fenáll a valós veszélye annak, hogy 

ezekben a táborokban pánik tör ki, ami személyes sérülésekhez fog vezetni. 

Az ENSZ szerint különösen súlyos a helyzet Leszbosz és Számosz szigetén, illetve Pireusz kikötőjében és a macedón-görög határnál, Idomeniben. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.