Schiffer András: Emberek tömegei jórészt a demokráciaexport „áldásos” mellékhatásai miatt halnak meg ma Európa kapuinál

A multikulturalizmussal és a befogadás kultúrájával kapcsolatos tabuk dőltek meg a menekültügyi válság tavalyi kezelése során, és „eljött az a pillanat, amikor a kulturális sokszínűség és a multikulturalizmus között választani kell” – mondta a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum budapesti kerekasztal-beszélgetésén Schiffer András, az LMP társelnöke, a párt országgyűlési frakciójának vezetője.

„Nekem ott van vitám a populistákkal, hogy nem Európa iszlamizációjától kell tartani, hanem attól, hogy a globális kapitalizmus jelenlegi iránya nem tűri a kulturális sokféleséget”

– mondta. Szerinte Európának, az Európai Uniónak és Magyarországnak is van felelőssége abban, ami a mediterrán térségben történik.

Azt mondta, a magyar kormány 2003-ban „csicskamódon” ment az Egyesült Államok után az iraki háborúba.

„Magyarországnak egyetlen rossz szava nem volt azzal a birodalmi projekttel kapcsolatban, amit arab tavasznak hívtak” – mondta Schiffer, aki szerint emberek tömegei jórészt a demokráciaexport „áldásos” mellékhatásai miatt halnak ma meg Európa kapuinál.

A kvótakérdésről Schiffer azt vetette fel: ha „a meghívót Németország, Angela Merkel kormánya nemzetállami hatáskörben küldte, (...) akkor a szétosztásnál hogy lehet megkerülni a nemzetállami hatáskört”. Rendkívül alamuszinak nevezte a kérdésben a német kormány politikáját.

Szerinte az emberáradat beengedésének hátterében „kőkemény nagyvállalati érdekek mocorognak, rendkívül aljas dolog humanitárius köntösbe ágyazni azt, ami nettó gazdasági érdek”. A német cégek munkaerőhiányát akarták kezelni ezzel a megoldással – mondta. (MTI)