Magyar betegeken is tesztelhetnek mostantól kísérleti gyógyszereket

Egészségügy
2016 május 17., 05:30
comments 24

Az kísérleti gyógyszerekkel elsősorban a végstádiumban lévő, daganatos betegeken segíthetnek. Az unióban már 2004 óta van lehetőség arra, hogy a nagyon súlyos és ritka vagy rákos betegséggel küzdőket még próba alatt álló gyógyszerekkel kezeljék. Ezzel a lehetőséggel csak kivételes esetben élhetnek az orvosok csak kivételes esetben élhettek, de eddig nálunk a szabályok nem engedték.

A parlament tavaly év végén fogadta el az ehhez szükséges módosítást, múlt pénteken pedig az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) is megjelentette a honlapján a részletes szabályokat. Azok kaphatnak a kísérleti gyógyszerekből, akiknek a kezelőorvosuk kezdeményezi ezt a szakhatóságnál, az OGYÉI-nél, a készítmény gyártója pedig vállalja a készítmények költségeit.

Az engedélyek beszerzése után az orvosnak nyilatkoznia kell arról, hogy már minden lehetséges, rendelkezésre álló terápiás lehetőséget kimerített, az igényelt kezelés hiánya pedig veszélyezteti a beteg életét. Az esetleges balesetekért a gyártó és a gyógyszerhatóság közösen viseli majd a felelősséget, mivel így is fennáll a veszélye, hogy a szerek súlyos, akár végzetes mellékhatásokkal is járnak. (via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.