Ismerték, vizsgálták, mégis békén hagyták az amerikai hatóságok az orlandói mészárost

2016 június 13., hétfő 13:19
45
Omar Mateen, az orlandói mészáros egy ki tudja, mikor készült képen. AFP PHOTO / myspace.com Fotó: HANDOUT

Omar Mateen, az afgán származású szélsőséges iszlamista, aki vasárnap hajnalban ötven emberrel végzett egy orlandói klubban, kétszer is az amerikai hatóságok látókörébe került az elmúlt három évben.

Először 2013-ban figyeltek fel rá, aztán 2014-ben is felkeltette a hatóságok figyelmét. 2013-ban azzal, hogy iszlamistákkal szimpatizáló kommenteket közölt a weben, 2014-ben pedig azzal, hogy laza kapcsolatban állt egy másik floridaival, aki Szíriába utazott, hogy ott öngyilkos merénylővé válljon.

„Ismert tényező volt, korábban is rajta volt a radarunkon” – mondta egy FBI-os forrás a Daily Beastnek.

Mégis, hogyan tarthatott legálisan fegyvert?

Mateen 2007-től a G4S biztonsági cég alkalmazottja volt, így lett jogosult fegyverviselésre. A cég közleménye szerint 2007-ben, alkalmazásakor átvilágították, 2013-ban pedig újra átvilágították, de egyszer sem találtak semmi gyanúsat. A cég állítása szerint 2013-ban értesült róla, hogy alkalmazottjuk a hatóságok látókörébe került, de tudomásuk szerint azt a vizsgálatot lezárták, és nem merült fel kapcsolat Mateen és ismert terrorcsoportok között. „További FBI-os nyomozásokról nem értesültünk” – írta közleményében a G4S.

Mateen egy frissen és legálisan vásárolt AR-15-ös gépkarabéllyal és egy 9 milliméteres pisztollyal mészárolt vasárnap.

Mondjuk a sajátos amerikai szabályok alapján még akkor is vásárolhatott volna fegyvert, ha az FBI – ami három kihallgatás után sem 2013-ban, sem 2014-ben nem érezte megalapozottnak a gyanút - felvette volna a terroristagyanús személyek repüléstilalmi listájára:

ez ugyanis még nem zárja ki, hogy bárki fegyverhez juthasson.

„Az ötlet, hogy van terroristalistánk és repüléstilalmi listánk, de attól, mert valaki szerepel rajta, még simán vásárolhat fegyvert, a legnagyobb fokú őrület” – mondta erről Mateen mészárlása után Bill Bratton, New York város rendőrparancsnoka.

Az ISIS-nek ehhez igazából semmi köze

Az egyelőre nem világos amúgy, hogy Mateen szerepelt-e bármelyik listán. Az FBI csak annyit közölt, hogy háromszori meghallgatás után nem érezték megalapozottnak a gyanút, kapcsolatait jelentéktelennek vélték.

Annak sincs különösebb jelentősége, hogy két rendőrségi forrás szerint a vasárnap hajnali mészárlás 20. percében felhívte a rendőrségi segélyhívót, és hitet tett az ISIS mellett. A terrorcsoport a támadás után ugyan lelkesen vállalta magára a felelősséget a támadásért, mert Mateen telefonhívásán kívül más adat nem utal rá, hogy akár csak közvetett kapcsolatban állt volna a szervezettel. Az ISIS viszont értelemszerűen szeret sajátjaként hivatkozni ezekre az akciókra, mert ezzel is növeli hírnevét az erre fogékonyak között.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt