Közel négyszázmilliót húzott be állami vállalatoktól Kuna Tibor cége a margitszigeti meccsnézésen

Budapest egyik legnépszerűbb meccsnéző helyszíne lett a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezett Futball-sziget az EB alatt, ami teljesen érthető. Végig tömve volt a helyszín, hiszen a város közepén van, normális körülmények között lehet meccset nézni egy jó nagy kivetítőn, van kajabódésor, lehet kapni sört, és még ingyenes is az egész.

Na de ki rendezi ezt a szuper dolgot?

A kormány kedvenc kommunikációs menedzserének, Kuna Tibornak a cége, a Trinity Communications.

Kuna Tiborről és cégeinek döbbenetes sikereiről itt és itt írtunk hosszabban, az üzletember maga is elismeri, hogy valami ép ésszel meg nem magyarázható dolog van amögött, hogy neki ennyire gazdagnak kell lennie, szinte teljes mértékben állami megbízásokból. Kuna csak tavaly 880 millió forint osztalékot vett ki cégeiből – a Young and Partnersből, illetve az azzal szinte teljes átfedésben lévő Trinityből –, a tavalyelőtti 463 millió dupláját. A két cég árbevétele így alakult a Fidesz hatalomra kerülése óta:

És messze nincs még vége, a közbeszerzési eredmények alapján már most tudni lehet, hogy idén meglesz a tízmilliárdos álomhatár.

Napi félmilliós bérleti díj

Ilyen előtörténettel alighanem mindenki nagyon meglepődne, ha ebben az esetben nem kerülne állami pénz Kuna Tiborhoz, és tényleg: kerül.

A Margit-szigeti Atlétikai Centrumhoz eleve nem olyan drágán jutott a Trinity. A MAC a fővárosé, konkrétan a Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú NKft. kezelésében van. A budapesti közgyűlés területhasznosítási bizottságának idén május 24-i ülésén jött elő a téma, hogy bérbe kéne adni a Futball-sziget rendezőinek a margitszigeti ministadiont (itt olvasható a jegyzőkönyv). Az előterjesztő a főpolgármester-helyettes, Szalay-Bobrovniczky Alexandra volt, a bizottságban Danada Judit fővárosi sport-osztályvezető vezette elő az ügyet.

Tekintettel a rendezvény nagyságára, "összbudapesti lakossági és kulturális értékére",

19,9 millió + áfa díjért kapja meg a Trinity a helyszínt több mint egy hónapra,

június 6. és július 12. közötti teljes időszakra, amiben benne vannak a bontás és építkezés költségei is. Az napi 551 ezer forint, ami egy kisebb stadionért nem is rossz.

376 millió ajándék az állami nagyvállalatoktól

De van bejövő állami pénz is, elég nyilvánvaló módon, hiszen a rendezvény főszponzoraként szerepel két legbőkezűbb állami vállalatunk:

Futballsziget.hu.

Megkérdeztem a rendezvény támogatói között szereplő állami cégeket, az MVM Zrt.-t, a Szerencsejáték Zrt.-t és az Antenna Hungáriát, hogy mennyi pénzzel támogatják ezt a rendezvényt.

MVM:

175 millió forint

értékben kötött szerződéseket a rendezvény támogatására. Indok: „A Futball-sziget rendezvény lehetőséget is biztosít az MVM Zrt. új arculatának minél több emberrel való megismertetésében, és exkluzív lehetőséget nyújt a legfontosabb üzleti partnerekkel való jó viszony ápolására.

Szerencsejáték:

196 millió forint

értékben kötött szerződéseket a Futball-sziget szervezőivel, hogy a rendezvényen, és az ahhoz kapcsolódó reklámkampányban megjelenhessen, illetve támogassa a Tippmix értékesítését. Ennek keretében egy hatalmas Tippmix fogadópont is létesült a rendezvény mellett – az ország legnagyobbja –, nyilván hogy minél több magyar elszerencsejátékozhassa a pénzét, és ezáltal is gazdagabb legyen az állam. Indok: „A kontinens-rangadóra (SIC!!!) Társaságunk számos termékfejlesztéssel és egyedi promóciós tevékenységgel is készült.

Antenna Hungária:

5 millió forinttal

támogatta a rendezvényt, ami aprópénz a két mammutcég támogatásához képest. Az állami tévészolgáltató egy brandingelt focipályát kapott a helyszínen, ezzel segítette saját lakossági brandjeinek ismertségét. Indok: „A meccsnéző helyszín – bár még nem ért véget a Foci EB – június 10-30. között eddig 70,000 látogatót vonzott, ez a jelentős kontaktusszám hozzájárult az AH digitális televíziós lakossági szolgáltatásainak ismertségének további növekedéséhez.

Ez így együtt 376 millió forint tiszta, állami forrásból érkező bevétel, amiből ha levonjuk a húszmilliós bérleti díjat, akkor is 356 millió forintos plusszal indul a rendezvény. Innen nehéz veszteni!


Persze egy ilyen rendezvénynél vannak más költségek és bevételek is. Például lehet hirdetni, mondjuk Habony Árpád újságjaiban, a Lokálban és többiben:

Ezzel nem csak a rendezvény nyeresége kerül egy Fidesz-közeli vállalkozókhoz, hanem költségszinten, rendezvény kiadásai is áramolnak a pénz másik Fidesz-közeli vállalkozókhoz.

Ezen túl természetesen ott van az egy hónapos rendezvénnyel járó összes költség – technika, őrzés-védés stb. –, a másik oldalon viszont többek között a bódésor bérleti díjaiból extra bevételei is lehetnek a Trinitynek. Ezek nagyságrendjét csak becsülni lehet: a rendezvény költségvetésével kapcsolatban feltettük kérdéseinket a Trinitynek, de egyelőre nem kaptunk választ.