A pénteki törökországi puccskísérlet után még mindig több a kérdés, mint a válasz:

• Kik akarták megpuccsolni Erdogant?
  
• Miért?
  
• Miért most?
  
• Miért voltak ennyire sikertelenek?
  
• Miért hagyhatták, hogy Erdogan és miniszterelnöke azonnal nyilvánossághoz juthasson, hatékonyan és eredményesen visszavéve a kezdeményezést a puccsistáktól?
  

Egy valami biztos:

ez egy nagyon béna puccskísérlet volt.

Nem azt mondom, hogy egy puccs a világ legegyszerűbb dolga volna, de összességében nem is annyira bonyolult:

• meg kell szerezni az ellenőrzést a média és a kommunikáció felett;
  
• el kell foglalni a legfontosabb városok stratégiai pontjait;
  
• el kell foglalni a legfontosabb közintézményeket;
  
• meg kell akadályozni az állam legitim vezetőit a hatalmuk gyakorlásában.
  

Ebből a négyből a puccsistáknak egyet sem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Isztambulban ugyan elfoglalták a Boszporusz hídjait, de a repteret annyira nem tartották ellenőrzésük alatt, hogy Erdogan, akit valamiért hagytak visszatérni Isztambulba, ott tarthatta meg azt a sajtótájékoztatóját, amelyen aztán sikerrel mozgósította híveit a puccsisták ellen.

Ehhez persze az is kellett, hogy legyen média, ami közvetíthette a sajtótájékoztatóját - és mert a puccsisták csak az állami tévét szállták meg Ankarában, volt is. Ez, kiegészülve azzal, hogy a puccsisták valójában még a hadsereg egészét se tudták felügyelni, már elég volt ahhoz, hogy pár óra után a puccs elbukjon.

Ebből pedig sok vad következtetést lehet levonni arról, hogy valójában mi történt. Ezek közül tán a legvalószínűtlenebb, hogy

valójában az egész puccs színjáték volt,

és csak Erdogan hatalmának megerősítését szolgálta. A puccsban azért részt vett párezer, tankokkal, harci helikopterekkel, hadihajókkal és vadászgépekkel támogatott katona. Túl nagyszabású volt az egész - még ha a jelek szerint a puccs remek alkalmat teremtett Erdogannak arra, hogy leszámoljon vélt vagy valós ellenfeleivel, és elhárítsa az akadályokat hatalma további centralizációja elől.

Ennél valószínűbbnek tűnik, hogy

szerveződőben volt egy puccs, csak aztán idő előtt kellett lépni.

Rendőrségi források szerint július 16-án, szombaton tervezték letartóztatni Fethullah Gülen, Erdogan egykori szövetségesének és aktuális főellenségének a hadseregben, igazságszolgáltatásban és államigazgatásban szolgáló híveit, akik ezt megelőzendő indították el a még nem teljesen megszervezett akciót.

Annyi bizonyos, hogy Johannes Hahn, a Törökország EU-tagságáról folyó tárgyalásokért felelős EU-biztos szerint az, hogy már a puccs másnapján csaknem háromezer bírót bocsátottak el a bíróságokról és ezrével tartóztattak le "puccsistákat", arra utal, hogy a török kormánynak

már a puccs előtt összerakták a letartóztatandók listáját.

A hétvégén már vagy hatezer embert vettek őrizetbe, és a háromezer bíró mellett még nyolcezer ügyészt is kirúgtak. De független sajtó hiányában nagyon keveset tudni arról, hogy kiket, és pontosan miért.

Hogy az elsietett puccs elméletét elfogadjuk, ahhoz el kéne fogadnunk azt is, amit Erdoganék állítanak:

hogy a puccsot az amerikai emigrációban élő Fethullah Gülen szervezte.

Gülen - aki 1999 óta él az Egyesült Államokban, vagyis még Erdogan hatalomra kerülése előtt kellett elhagynia Törökországot - maga is befolyásos iszlamista vezető. Egykor Erdogan szövetségese volt, Hizmet nevű mozgalmának igazságszolgáltatásba beépült emberei 2007-ben nagy szolgálatot tettek Erdogannak, amikor két, egymástól nem független eljárássorozatban, az Ergenekon- és a Pöröly-ügyekben 2007-ben és 2010-ben gyakorlatilag lefejezték a korábban a szekuláris állam elkötelezett hívének számító, kemalista hadsereget.

Mostanra nagyot fordult a kocka: az Ergenekon és a Pöröly összes vádlottja ellen ejtették a vádakat, a Hizmetet viszont immár terrorista szervezetnek bélyegzi Erdogan kormánya, ami viszont kevés konkrét bizonyítékot mutatott arra, hogy Gülennek és mozgalmának tényleg köze lehetett a puccshoz. Hogy mást ne mondjak, bár egyből Gülen kiadását követelték az Egyesült Államoktól, az amerikai külügyminisztérium szerint hivatalos kiadatási kérelem nem érkezett:

abban bizonyítékokkal kéne megalapozni a gyanút, ami alapján a kiadatását kérik.

Az elsietettpuccs-elmélet leágazása, hogy

valójában a hadsereg kemalistái hülyítették be a hadsereg gülenistáit,

akiket a puccs után Erdogan eltakaríthat a hadseregből, amelyben így újra nőhet a kemalisták - a modern Törökországot megalapító Kemal Attatürk, egyben a világi állam hívei. De ez már nagyon nyakatekert, ugyanakkor legalább behozza a képbe a török hadseregnek azt a frakcióját, ami valóban veszélyes lehet Erdoganra:

a török hadsereg a modern török történelemben már négy sikeres puccsot is végrehajtott, ám ezek jellemzően mind a világi hatalom megerősítését célozták.

A hadsereg utoljára 2007-ben próbált nyíltan beavatkozni a török belpolitikába, akkor Abdullah Gül, Erdogan iszlamista harcostársának elnökké választását akarták - sikertelenül - megakadályozni. A kemalista tiszteket okkal aggaszthatják Erdogan iszlamizáló törekvései, ahogy az is, hogy Erdogan kormánya hathatós támogatást nyújtott a szomszédos Szíriában harcoló szunnita szélsőségeseknek - köztük az ISIS-nek is -, akik időközben elkezdtek visszaszivárogni Törökországba.

A kemalistáknak 2011-re végük volt. Az Ergenekon- és a Pöröly-ügyekben több száz katonatisztet tartóztattak le, 2011 júliusában pedig a teljes vezérkar lemondott, átadva a helyét az Erdoganhoz - és Gülenhez - hűségeseknek. De amikor az igazságszolgáltatás gülenistái Erdogan fiainak korrupciós ügyeiben kezdtek vizsgálódni, a kemalisták és Erdogan közeledni kezdtek. Több értékelés szerint ennek jele volt a kurdok ellen 2015-ben újraindított háború is - a hadsereg kemalista szárnya tán a legvaskalaposabb a kurd kérdésben, a kurd kisebbség létezését is egzisztenciális fenyegetésként éli meg.

De Erdogan és a kemalisták viszonya korántsem konfliktusmentes. A hadsereg mindezidáig ellenállt Erdogan iszlamizáló törekvéseinek, például mostanáig sikerült megakadályozni, hogy vallási iskolákban végzetteket is besorozzanak, pedig ezt a kormányból többen is követelik.

Az, hogy ez a csoport kezdi visszaszerezni a hatalmát - amit csak segíthet, ha Erdoganék most eltakarítják a seregből, az igazságszolgáltatásból és az államigazgatásból a gülenistákat -, összességében elég nagy veszélyt jelent Erdoganra, még ha most, három nappal a puccs után úgy is tűnik, hogy megerősítheti hatalmát:

az elemzők abban egyetérteni látszanak, hogy nem a pénteki puccskísérlet volt az utolsó Törökországban.

(A téma iránt érdeklődőknek meleg szívvel ajánlom Robert Fisk elemzését az Independentből, Edward Luttwak és Yochi Dreazen írásait a Foreign Policyből, a BBC összefoglalóját, és a Foreign Affairs remek májusi cikkét, ami a hadsereg kemalistáinak visszatérése apropóján jósolt puccsot, csak nem mostanra.)