Robert Pitman 2009-ben valami nagyon furcsát látott. Egy csapat orka - kardszárnyú delfin - próbált levadászni egy jégtáblán rekedt Weddell-fókát. Már-már sikerült is nekik, legalábbis már felborították a jégtáblát, a vízbe kényszerítve a fókát. Már körbevették és a gyilkolásra készültek, amikor a mélyből előrobbant egy hatalmas hosszúszárnyú bálna.

Hogy ez nem véletlen volt, arról Pitman hamar meggyőződhetett. A bálna a hátára fordult, a fóka alá úszott, majd hasát kitolva a szárazra emelte. Amikor pedig a fóka majdnem lecsúszott az oldalán, hosszú szárnyuszonyaival visszasegítette. Egészen addig így maradt, míg az orkák feladták, a fóka pedig biztonságosan átúszhatott egy nagyobb jégtáblára.

A BBC filmeseinek sikerült megörökíteniük egy másik esetet, amikor két hosszúszárnyú egy, az anyjától elszakadt szürkebálna-borjút mentett meg egy orkacsapattól.

Pitman az eset után kutatásba kezdett. Mint kiderült, egyáltalán nem egyedegi eset szemtanúja volt. 1951 óta 54 megfigyelő 115 esetleírását találta meg, amelyekben orkák és hosszúszárnyú bálnák találkozását írták le. Az esetek 89 százalékában a bálnák csak akkor bukkantak fel, amikor az orkák már vadásztak.

Ez alapján nagyon úgy tűnik, hogy a bálnák tényleg rendfenntartóként lépnek fel, konkrétan azzal a céllal, hogy megakadályozzák az orkákat a zsákmányszerzésben.

Ez, tekintettel arra, hogy az orkák a felnőtt hosszúszárnyúakra nem jelentenek veszélyt, altruista jócselekedetnek tűnik. Ez viszont olyan szintű érzelmi életet feltételez, amit eddig csak főemlősöknél tapasztaltak.

Persze felmerült, hogy a bálnák nem feltétlenül önzetlenek. Ha a felnőtt állatokat nem is fenyegetik az orkák, a borjakat igen. Így elképzelhető, hogy csak elrettenteni akarják az orkákat attól, hogy valaha hosszúszárnyúakra vadásszanak.

A másik érdekesség, hogy a legtöbb leírt esetben a bálnák párban akcióztak, ami szintén összetettebb gondolkozásra utal. (Via Mother Nature Network)