A francia közvéleményt letarolta az elmúlt pár hétben a burkini viseléséről szóló vita. Az egész testet lefedő fürdőruha, amit muszlim nők közül hordanak néhányan, óriási hullámokat vetett.

Most ott tartunk, hogy öt városban már betiltották, hogy bárki burkiniben menjen a helyi strandra, további városok pedig hasonló tiltáson gondolkodnak. A hét közepén a vita a legmagasabb szintre is felért, amikor a szocialista miniszterelnök, Manuel Valls is kiállt a tiltás mellett, és arról beszélt, hogy a burkini nem egyeztethető össze a francia értékekkel és a strandokon nincs helye az olyan ruhadaraboknak, amelyek a valláshoz vagy a politikához köthetőek.

Valls beszélt arról is, hogy a burkini szerinte egy politikai projekt része, és egy olyan ellentársadalom használja, aminek alapja, hogy rabszolgaként kezeljék a nőket.

A burkini ellen felhozott érvek másoknál is ezek szoktak lenni általában. Franciaországban nagyon komolyan veszik a szekuláris állam elvét, a vallási jelképeknek nincs helye a strandokon, szól az indoklás.

A történet egyik szépséghibája az, hogy elvétve lehet csak a francia strandokon burkinit viselő nőkbe belefutni. Pedig ha valaki követte az elmúlt hetek cikkeit minderről a francia- és a nemzetközi sajtóban, úgy érezhetné, mintha lehetetlen lenne a tengerhez közel férkőzni a rengeteg elfedett testű muszlim nő között.

A New York Times cikkéből viszont kiderül, hogy akad olyan tiltást fontolgató polgármester, aki még az életében nem is látott burkinis nőt. Az egész vita így megint sokkal inkább szól a francia társadalom és Európa legnagyobb muszlim közösségének viszonyáról, amit a közelgő elnökválasztás, a szélsőjobb megerősödése és a közelmúlt terrortámadásai is kiéleztek.

A burkini elleni közéleti kirohanásnak ugyanis még a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen adott lendületet egy blogposzttal, onnan szivárgott át a téma kampányelemmé, odáig, hogy Valls is beleálljon.

Van, akinek épp a kicsivel nagyobb szabadságot jelentette

Ebből lett az egyre több strandra kiterjedő tiltás. Amivel az egyik fő gond az intézkedés kritikusai szerint, hogy valójában egyáltalán nincs pontosan lefektetve, hogy mi is az a burkini. Muszlim nők panaszai alapján pedig a tiltást egyszerűen arra használják, hogy elküldhessék őket a strandokról, bármi is van rajtuk.

Ez pedig azért is visszás döntés, mert Marwan Muhammad, egy iszlamofóbia ellen küzdő szervezet vezetője szerint mindez éppen a konzervatív közegből érkező, de relatíve liberálisabb muszlimokat sújthatja. Azokban az igazán konzervatív muszlim közösségekben, melyek integrálása komoly és valós nehézséget okoz a francia államnak, fel se merülhet, hogy a nők a férfiakkal közösen mehessenek strandra, ahogy az úszás sem jöhet szóba, hiszen a víztől tapadóssá váló burkini is megmutatná az alakjukat.

Azaz a burkiniben strandra menő muszlim nők pont hogy próbálnak integrálódni, hiszen mi mást jelenthetne, hogy nyáron a többi emberhez hasonlóan strandra mennének.

És még egyszer: viszonylag kevés strandra menő muszlim nő hord egyáltalán burkinit. A leggyakoribb Muhammad elmondása szerint, hogy egy pólóban és egy hosszabb, szellős nadrágban mennek be a vízbe. De vannak olyanok is, akik egyszerűen leveszik a hidzsábjukat, mások pedig úszósapkát húznak.

A Muhammad vezette jogvédő szervezetet a múlt héten hat muszlim nő kereste meg azzal, hogy kiküldték őket strandokról, pedig nem is burkinit viseltek. Egyikükön hosszú ujjú póló és fejkendő volt, egy másikon pedig versenyúszók számára tervezett egész testes úszóruha és úszósapka.

Teljesen másnak indult

Ebben a történetben érdekes elem, hogy magát a burkinit eleve azért találták ki, hogy a muszlim nők könnyebben vegyülhessenek el a strandokon. Ráadásul nem is európai vagy közel-keleti találmányról van szó, hanem egy ausztrál vállalkozó gondolta ki a dolgot Sydney strandjainál.

A libanoni születésű, de kétéves korában Ausztráliába költöző Aheda Zanetti a kétezres évek elején úgy érezte, hozzá akarja igazítani az iszlám szabályait az ausztrál életstílushoz. Ebből lett a burkini. Először csak pár modell készült belőle, és főleg szárazföldi sportolásra szánta, de mivel a helyi iszlám közösség lelkesen fogadta a könnyen felvehető ruhadarabot, 2004-ben saját üzletbe fogott.

Zanetti úgy számol, 2008 óta több mint hétszázezer darabot adhatott el, a világ minden részéről vannak megrendelései. És nem csak muszlimoktól: hinduk, keresztények, mormonok és zsidók is vásároltak már tőle burkinit, olyan nők, akiknek valamiért egész testüket fedő, de a mozgást nem nehezítő fürdőruhára volt szükségük

Amennyire sikertörténet volt a burkini megjelenése Ausztráliában, annyira látja most Zanetti a viharfelhőket is. A Washington Postnak arról beszélt, hogy korábban kifejezetten pozitív volt a ruhák megítélése és nem zavartak senkit, de most mindenki azt gondolja, hogy bombákat rejtegetnek alatta.

Ennek ellenére örül, hogy feltalálta a ruhadarabot. Közösségében a muszlim nők sokkal aktívabb társasági életet kezdtek el élni ennek köszönhetően.

Csak a radikálisokat segítheti

A burkinivel szemben felhozott egyik legfőbb érv hasonló, mint ami a burkával szemben is rendre előjön: rabszolgasorba taszítja a nőket, akik nem rendelkezhetnek a testük fölött és családjuk férfitagjai döntik el, hogy mit viselhetnek nyilvánosan. Ami teljesen nyilvánvaló okokból abszolút összeegyeztethetetlen a nyugati társadalmak rengeteg alapelvével.

Ez nem is kérdés, az viszont annál inkább, hogy ha ezen a helyzeten változtatni szeretne valaki, akkor hatékony eszköz-e a tiltás.

A burka betiltásával kapcsolatban ugyanis kutatók szoktak azzal érvelni, hogy ez azzal a veszéllyel járhat, hogy az érintett nőket még jobban kirekesztik így a társadalomból. Franciaországban 2011-ben tiltották be a teljes arcot elfedő burka viselését a közterületeken. Az intézkedést a közvélemény jelentős része támogatta, a parlament szinte egyhangúlag fogadta el.

De egy szociológus, Agnes De Feo a betiltást követően elkezdte megfigyelni, milyen hatással van az intézkedés a muszlim nők életére. És számos olyan példát talált, hogy a korábban arcukat eltakarva közlekedő nők a törvény életbelépése óta gyakorlatilag nem hagyják el otthonukat.

Ez pedig egyenes út lehet a radikalizálódáshoz is. Egy ausztrál kutatás szerint a terrorszervezetek kifejezetten felhasználták a francia törvénymódosítást, hogy arra hivatkozva toborozzanak új tagokat, miközben maga a tiltás a Franciaországban élő muszlim közösség nagyon kis szegletét érintette csak, mivel a teljes arc eltakarása egyáltalán nem számít gyakorinak ott.

Jelen sincs sokszor

Ezek a szempontok persze nem sokban befolyásolják most a főleg érzelmek vezérelte francia vitát. Cannes-ban például hivatalosan a ruhában fürdést tiltották meg, de a város polgármestere, David Lisnard elég világosan fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy a szükségállapot közepette biztosítani akarta a városa biztonságát, amikor betiltotta azt az egyenruhát, ami az iszlamista szélsőségesek egyenruhája lett.

"Jelenleg nincsenek ugyan burkinik Le Touquet városában, de nem akarom, hogy a városháza felkészületlen legyen."

- indokolta a város polgármestere, Daniel Fasquelle, hogy miért kell betiltani egy senki által nem tapasztalt jelenséget náluk.

Az is látszik, hogy bár lassan vége a strandszezonnak, de a burkinitiltásba csak most kezdenek igazán belelendülni a polgármesterek. Valls jelezte, hogy országos tiltás semmiképp nem képzelhető el, a döntést gyakorlatilag átengedte a helyi önkormányzatok kezébe. Ami önmagában sokak szerint furcsa: ha a burkini valóban a nőket rabszolgaságba tartó politikai eszköz, akkor miért vidéki képviselő-testületeknek kell mindezt kezelni?

Közben az olasz belügyminiszter, Angelino Alfano már jelezte, Olaszországban nem várhatóak hasonló tiltások. Egy interjúban Alfano arról beszélt, hogy szerinte a francia megoldás nem a legjobb, mert az ilyesmi újabb terrortámadások kiprovokálására is alkalmas lehet. Az olasz miniszter ezért inkább a mecsetek szabályozásában látja az utat, illetve annak biztosításában, hogy minden az országban dolgozó imám Olaszországban végezze tanulmányait. (Politico, New York Times, Quartz, Washington Post)