A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának nincs testületi állásfoglalása a kvótanépszavazásról

vallás
2016 szeptember 08., 14:46
comments 59

Mohos Gábor, az MKPK titkára a testület őszi ülése után megtartott sajtótájékoztatón, Budapesten egy kérdésre válaszolva elmondta: a püspöki kar nyomon követi az eseményeket, de nem kívánt testületileg állást foglalni. Emellett több püspök is elmondta már a véleményét e kérdésben.

Az egyház állásfoglalása a tanításából következik, nyilvános, mindenki számára elérhető, és nem most kialakított álláspont. Eszerint egyrészt nyitott szívvel kell fordulni a rászorulók felé, másrészt azoknak, akik elhagyják az otthonukat, és más országba mennek – vagy mert üldözik őket, vagy mert a jobb megélhetés lehetőségét keresik – tiszteletben kell tartaniuk a befogadó ország szokásait, jogrendjét, kultúráját.

Mohos Gábor kitért arra, hogy Ferenc pápa az egyház tanítását képviseli, amikor menekültkérdésben megnyilatkozik, de mondanivalójának többnyire csak az egyik oldalát szokták kiemelni.

Arra a kérdésre, hogy számíthat-e retorzióra az a plébános, aki útmutatást ad a hozzá forduló híveknek a népszavazással kapcsolatban, Mohos Gábor azt felelte: a kérdés nem az, hogy valaki egy társadalmi kérdésben állást foglalhat-e, hanem hogy az állásfoglalása összhangban van-e az egyház tanításával.

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amit Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.