Kanadában mostantól receptre írhatják fel a heroint

Egészségügy
2016 szeptember 14., 05:03

Az új kábítószerügyi szabályozást a kanadai kormány fogadta el és lényegi eleme, hogy orvosok ezentúl írhatnak fel heroint azoknak a súlyos függő pácienseiknek, akiknél a hagyományos leszoktatási módszerek nem jártak sikerrel.

A törvényi változás egyben a vancouveri kísérleti terápiás központ, a Crosstown módszerének elismerése is: ebben a központban eddig is legálisan és egészségügyi felügyelet mellett lőhették be magukat a szerhasználók.

A kanadai kormány lépésének célja, hogy enyhítsenek az előző, konzervatív kormány által megszabott szigorú, büntetéslapú drogpolitikán. Nem ez az első intézkedése ebbe az irányba a Justin Trudeau vezette kabinetnek: áprilisban bejelentették, hogy jövőre legalizálják a marihuána forgalmazását, addig pedig munkacsoportot állítanak fel, hogy kitalálják, hogy lenne érdemes szabályozni, adóztatni és árulni a füvet.

A kormány emellett négy évre meghosszabbította az Insite névre keresztelt vancouveri belövőszoba működési engedélyét is. A belövőszobáról korábban a Drogriporter is forgatott egy rövid dokumentumfilmet:

link Forrás

A mostani változtatás értelmében pedig a jövőben Kanadában minden orvos írhat fel diacetil-morfint, azaz heroint. Persze csak szigorú feltételek teljesülése esetén: a kormány előre jelezte, hogy az intézkedés csak a fogyasztók egy nagyon kis szeletét érinti majd, akiknél az összes ismert leszoktatási módszer csődöt mondott.

A lépést üdvözölte a Crosstown Klinika vezető orvosa, Scott MacDonald is: az intézményben 2005 óta adtak heroint a súlyos függőségben szenvedőknek, speciális bírói engedélyekkel összesen 52 páciensük volt. A klinika működését az előző kormány jogi úton is próbálta ellehetetleníteni, de nem jártak sikerrel.

Konzervatív politikusok továbbra is hevesen ellenzik a módosítást, Colin Carrie képviselőnő például arról beszélt, hogy a párt továbbra is azon van, hogy a heroint kivegyék a függők kezéből, ne pedig a kezükbe adják.

MacDonald elmondása szerint ugyanakkor a pácienseik jellemzően olyan régi szerhasználók, akik akár évtizedek óta is rajta lehetnek a heroinon, és a különféle alternatív szerek, mint például a metadon, nem jártak náluk sikerrel. Azt lehet tudni, hogy a programban résztvevők egészségesebbek, hiszen ellenőrzött minőségű szert kapnak, ráadásul kevésbé követnek el bűncselekményeket is.

A kanadai módszerre már az Egyesült Államokban is felfigyeltek, MacDonald nyáron a szenátus előtt is beszélt a Crosstown megközelítéséről, de állítása szerint azért fogadtatása vegyes volt. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.