Hogyan ismerjük föl a nihilistát?

migráció
2016 szeptember 19., 15:06
comments 367

A rohamosan korszerűsödő hazai okatatásban már nem számít nagy merészségnek vagy szenzációnak, ha a legaktuálisabb közéleti események is bekerülnek a tananyagba. Ahogy Orbán Viktor tavalyi, Strasbourgban elmondott történelmi migránsbeszédének ott a helye az általános iskolások történelemkönyvében, most egy erkölcstani feladat korszerűsítésére teszünk kísérletet, a miniszterelnök közvetett, ám annál hathatósabb segítségével.

A feladat tehát így szól:

Az alábbi, absztrakt magatartásprofilok közül melyiket neveznéd nihilista magatartásnak?

A;: Ha valaki

– jól látható hatalmi/anyagi érdekből hergel más országból érkező nyomorultak ellen, miközben ezeknek a nyomorultaknak az ellátása, továbbutaztatása töredékébe kerülne annak, mint amennyit az ellenük heccelő kampányra költ;

– morális pánikot kelt, társadalmi konfliktust szít olyan ügyben, amely ügy az adott társadalomban nem is létezne, úgy kell importálni, behazudni, fölnagyítani;

– a fenti érdekből saját társadalmának legszerencsétlenebbjeit uszítja egymás ellen: cigányoknak beszél arról, hogy nem lesz segély, ha jönnek migránsok; miközben maga strómanhálózatokon keresztül megyényi uradalmakat tart.

– a szuverenitás, a nemzet, a közügyek fogalmakat korrumpálva manipulálja az embereket annak érdekében, hogy az állami rendszerekből ezermilliárdokat kipumpálva óriási magánvagyonokat gyarapítson.

B;: Ha valaki

– a világ egyik leggazdabb vidékén, egy jóléti társadalomban úgy gondolja, hogy pusztító háborúk, terror és éhség elől menekülők számára ki tud szorítani annyit, amennyiből megélhetnek, és kaphatnak egy esélyt.

(A helyes válasz a B.)

link Forrás

(Címlapkép: TBG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.