A József Attila-díjas magyar író, Dragomán György 2005-ben megjelent könyvéből, A fehér királyból készült azonos című filmet külföldön sokan hasonlítják az Éhezők viadalához, mintha az előbbi valamilyen nagyon kemény reakció lenne az utóbbira.

Pedig az igazság az, hogy filmek regényei közül az Éhezők viadala jött ki később. Amúgy mindkettő egy utópisztikus társadalomról szóló sci-fi, ezért hasonlítják őket egymáshoz.

Az Edinburghi filmfesztiválon már debütált a film, ott a kritikusok nagyon ígéretesnek tartották, csak egyikük mondta azt, hogy "túl amerikai". Én csak a fenti trailert láttam, könyvet nem olvastam, de a Libri ajánlója a következőképpen szól:

Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.