Régen minden jobb volt. Amikor Szent Tim Berners-Lee 1989-ban feltalálta a világméretű hálót, a weboldalak még teljesen olvashatók voltak: fehér alapon fekete betűk, és kész. Valahogy így, bár ez nem Mosaic, ez már későbbi Netscape:

A betűk olvashatóságának alapvető feltétele a betű és a háttér színe közötti kontraszt: minél nagyobb az arány, annál jobb. Ha például feketével írunk feketére, ami szerencsére ritkán történik meg, a betű és a háttérszín kontrasztaránya 1:1 - ez a tökéletes olvashatatlanság. Ha feketével írunk fehérre (vagy fehérrel feketére, ez most mindegy), az arány az olvashatóság szempontjából optimális 21:1.

2008-ban a webolvashatósági bizottság, mert hogy ilyen is van (becsületes neve: Web Accessibility Initiative) 4,5:1 arányban szabta meg a minimális ajánlott kontrasztot, de azt javasolta a dizájnereknek, hogy inkább a 7:1-es arányt használják, ha olvasható szöveget akarnak produkálni.  

Ehhez képest az történik, hogy a dizájnerek legtöbbször a fekete helyett a szürke valamelyik árnyalatát választják betűszínnek, így a weboldalak szövege kétségkívül jobban néz ki, viszont sokkal kevésbé olvasható - kesereg a Backchannelen Kevin Marks, aki amúgy fizikus, szóval valamennyire ért az arányokhoz.

Az Apple tipográfiai útmutatója például 7:1-es kontrasztarányt javasol a tervezőknek, de maga az ajánlást leíró szöveg 5,5:1-es kontrasztarányú.

Vagy vegyük a Google-t: balra az App Engine konzoljának korábbi verziója, jobbra az új. Látható a különbség?

Hát így válik a modern dizájn jegyében egyre olvashatatlanabbá a web.

Metaslusszpoén 1: a cikkszerző Kevin Marks kesergése a Backhannelen szintén nem fekete, hanem szürke betűkkel íródott.

Metaslusszpoén 2: ez a cikk sem fekete, hanem szürke betűkkel íródott.