A Goldman Sachs egyszerűen nem tudott annyit kurváztatni, hogy elbukjon a bíróságon

Amikor egymásra talál egy exhibicionista, de még annál is paranoidabb diktátor, és a legmohóbbnak tartott amerikai bank, abból csak valami egészen súlyos dolog történhet. Így is lett, amikor 2007-2008-ban kapcsolatba került egymással Moamer Kadhafi ezredes, Líbia azóta meglincselt ura és a Goldman Sachs amerikai befektetési bank.

Röviden annyi történt, hogy a Goldman rábeszélte a tőkepiacokkal csak ismerkedő líbiaiakat, hogy vegyenek egy csomó derivatív értékpapírt a Goldmantól. Csakhogy ezek az értékpapírok – 2008 nyara lévén – nem sokkal később semmit nem értek, Líbia pedig vesztett 1,2 milliárd dollárt.

Ilyen sok mindenkivel történt akkoriban – a német tarományi bankok tudnának mesélni –, de a Goldman-Líbia ügy mégis sokkal érdekesebb lett. A líbiaiak ugyanis pereltek, az ügy egy londoni bíróság elé került, és ezért olyan részletek is nyilvánosságra kerültek, amiket egyébként el szoktak hallgatni. Gyilkossággal való fenyegetőzés, kémfilmes jelenetek, kurváztatás – ilyen történetek kerültek elő egészen aprólékos részletekkel.

Múlt pénteken meghozta ítéletét a londoni bíróság, és lényegében felmentette a Goldman Sachsot, az amerikai banknak semmilyen kártérítést nem kell fizetnie.

De kezdjük elölről. Líbiát 1969 óta vezette Kadhafi ezredes, aki sokáig az egyik legőrültebb, bezárkózó diktátornak számított. Ám 2003-tól kezdve, amikor látta, milyen könnyedén döntötték be az amerikaiak Szaddám Huszein rendszerét, megadta magát, és nyugati nyitást hirdetett. 2006-tól kezdve visszaállt a teljes diplomáciai viszony Líbia és az Egyesült Államok között, Kadhafi pedig hirtelen viszonylag szalonképes szereplő lett, és a szankciókat is feloldották.

Kadhafi ezredes sátrában a nicaraguai elnökkel. AFP / APA

Ez azt is jelentette, hogy az észak-afrikai szinten elég nagynak számító olajvagyonából 60 milliárd dollárosra hízlalt szuverén vagyonalapjával kezdhetett valamit. Líbia tehát elkezdett ismerkedni a nemzetközi tőkepiacokkal, a játékba rögtön elefántméretű nagybefektetőként szállt be. Kadhafi arra utasította a vagyonalap kezelőit, hogy próbáljanak meg minél nagyobb hozamot elérni, minél rövidebb idő alatt.

Éppen ilyen nagypénzű, de balek befektetőkre volt szüksége akkoriban az amerikai bankoknak, akik látták ekkoriban, hogy közeledik az ingatlanpiaci felemelkedés vége.

Erre remekül ráérzett a Goldman Sachs afrikai részlegének egy marokkói származású fiatal értékesítője, Youssef Kabbaj, aki 2007-től kezdve vagy másfél éven át gyakorlatilag Tripoliban lakott. Kabbaj jóban lett Mustafa Zartival, a Líbiai Befektetési Hatóság vezetőjével, akit a legkülönfélébb dolgokkal nyűgözött le.

  • Megmutatta neki a Goldman Sachs manhattani luxusirodáját.
  • Elintézett Zarti testvérének egy gyakornoki státuszt.
  • Magánrepülős utazásokat, öt csillagos hoteleket.
  • Egy olyan dubaji estét, ahol két prostituáltat is intézett a líbiainak.
Zarti jobbra, Kadhafi fia, Saif balra. AFP / APA / ROLAND SCHLAGER

Kabbaj abban is segített, hogy a líbiai vagyonalap fiatal munkatársait felfegyverezzék a megfelelő tudással. Még külön pénzügyi gyorstalapalót is tartott nekik, Facebookos fotók tanúskodnak arról, hogy rendszeresen együtt lógtak.

Rövidesen rábeszélte a líbiai vagyonalapot, hogy óriási tőkéjének tekintélyes részét, 1,2 milliárd dollárt tegyenek bele egy meglehetősen kockázatos üzletbe: bizonyos amerikai és más bankrészvények árfolyamára kötöttek olyan határidős szerződéseket, amelyek nagyon sokat hoztak volna, ha három év után óriásit emelkednek – viszont minden pénzt buktak volna, ha nem emelkednek semmit. De a líbiaiak elég optimisták voltak, és a Goldman Sachs hagyta őket, hogy azok legyenek.

Kadhafi ezredes később, 2011 őszén nagyon csúnyán halt meg, miután az arab tavasz idején kitört felkelések elérték Líbiát. Meglincselték az út szélén, miután menekülés közben szétlőtték a konvoját, a felkelők pedig kirángatták egy csőből. Éppen az időben vált nyilvánvalóvá, hogy a líbiai vagyonalap a befektetett 1,2 milliárd dollárból egy fillért nem kap vissza, mert nem úgy alakultak az árfolyamok.

Líbiában rövidesen eluralkodott a káosz, de az országnak így is maradt egy nemzetközileg legitim kormánya. Amely végignézte a Goldman által rátukmált ügyleteket, és arra jutott, perre megy. Egy londoni bíróságon adták be a keresetet.

Líbia kormánya tehát 1,2 milliárd dollárt követelt a Goldman Sachstól.

A következőképpen néztek ki ezek az üzletek. Olyan határidős opciókat adtak el a líbiaiaknak, amelyek csak akkor fizettek, ha az adott részvény árfolyama a rákövetkező három év után emelkedett. Ha nem emelkedett az árfolyam, akkor a líbiaiak elvesztették minden pénzüket. Ha 30 százalékot, vagy annál kevesebbet emelkedett, akkor is vesztettek pénzt, a nullszaldót 30 százalékos emelkedés után érték volna el. Ha viszont 60 százalékot emelkedett volna a részvény, akkor duplázzák a befektetést.

A legnagyobb üzletet a Citigroup részvényeire kötötte a líbiai befektetési hatóság, kétszázmillió dollárért. Az üzlet megkötése idején 24,45 dolláron forogtak a Citigroup részvények, ahhoz tehát, hogy az üzlet bejöjjön, 32,5 dollárra kellett volna emelkednie az árfolyamnak.

Mindezt egy olyan táblázatban mutatták be a Goldmanosok, ami 30 százalékos pluszban indult, és 280 százalékos emelkedésnél állt meg – utóbbinál eszelősen nagyot nyertek volna a líbiaiak. Amikor erre ránézett Zarti, csakis arra gondolhatott, hogy kiegyensúlyozottak a kockázatok, hiszen a táblázat egyik oldalán kis veszteség volt, a másik oldalán pedig gigantikus nyereség. A Goldmanosok úgy gondolták, hogy minek megmutatni azt, amikor az üzlet nem jön be.

Csak hát a részvényárfolyamok néha lefelé mennek, és ez történt ebben az esetben is. Jött ugyanis egy részvénypiaci válság, amit az amerikai bankrészvények egyáltalán nem havertek ki a rákövetkező években. Három évvel az üzlet megkötése után 81 százalékkal alacsonyabban volt a Citigroup, mint amikor megkötötték az üzletet, tehát egy fillért sem kaptak. A többi hasonló részvényre kötött ügylet is nullát ért.

A Goldman Sachs viszont vastag jutalékbevétellel gazdagodott – igaz, az nem került nyilvánosságra, ez pontosan mekkora volt.

A Goldman értékesítője mindenesetre nagyon kitett magáért. A bíróságon nyilvánossá vált dokumentumok közé került például Kabbaj sms-váltása egy Michella nevű orosz prostituálttal, akit egy kollégája társaságában – akinek "legalább olyan jól kell kinéznie" – Zarti hoteljébe irányított. A Goldman egyébként, hiába az egyértelmű bizonyíték, nem ismeri el, hogy ez megtörtént.

Michella, a dubaji orosz propstituált.

Végül Kabbaj-nak voltak elég kellemetlen pillanatai is. Egy fiatal ügyvédnő a szerződések megkötése és a pénz átutalási után elmegyarázta Zartinak, hogy valójában nem is vettek részvényeket, csak opciókat, és elég valószínű, hogy bukni fogják az egészet. Amikor a líbiai befektetési hatóság elnöke rájött, hogy gyakorlatilag átverték, 2008 júliusában egyszerűen megfenyegette Kabbaj-ot, hogy megöleti.

Te csak egy marokkói vagy, téged bármikor el tudlak tüntetni láb alól

– mondta a líbiai hatóság vezetője a Goldman bankárának. Kabbaj fejvesztve menekült ki az épületből, és a londoni Goldman-központból kért segítséget. Ők profi csapatot küldtek, hogy kimenekítsék őt és munkatársait Líbiából.

De legalább kiderült, hogy nem csak kémszervezeteknek van félkatonai kimenekítő csapata, hanem cégeknek is, mint például a Goldman Sachsnak (bár elképzelhető, hogy nem állandó jelleggel dogozott a csapat a banknak, hanem csak felbérelték valamelyik katonai magáncég embereit).

A londoni bíróság szerint mindenesetre hiába a nagy értékű ajándékok és az elintézett, nagylelkű szolgáltatások, a Goldman Sachs nem keveredett összeférhetetlen szerepbe, tehát nem volt egyszerre tanácsadó és értékesítő. A líbiaiak végig azzal érveltek, hogy Kabbaj, a Goldman értékesítője

túl jó volt abban, amit csinált:

annyira jól adta el az egyébként agyrém szerződéseket, hogy nekik esélyük sem volt belegondolni abba, hogy milyen rosszul járnak ezzel.

A bíró viszont ezt nem vette meg: szerinte végig teljesen egyértelmű volt, hogy Kabbaj értékesítőként van jelen Líbiában. Magukra vessenek, hogy hittek neki.

A tanulság valami ilyesmi. A líbiaiakat nyilvánvalóan félrevezették a dörzsölt amerikai bankárok, de hát a veszteséget mégiscsak maguknak köszönhetik. Miért nem néztek utána jobban, mit írnak alá? Ennyi pénzből biztosan ki tudták volna fizetni néhány másik tanácsadó véleményét is, akik figyelmeztették volna őket, hogy hülyeséget készülnek aláírni. Miért voltak ilyen mohók? A kapitalizmus már csak így működik, mindig van valaki, aki sokkal okosabb. (Bloomberg, Bloomberg, Bloomberg, Bloomberg, Bloomberg, Financial Times, Wall Street Journal, Guardian, Daily Mail)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.