Orbán Viktorral a címlapján ír az Európát elárasztó populizmusról a világ vezető külpolitikai magazinja, a Foreign Affairs. A holland szélsőségesség- és populizmuskutató, Cas Mudde a magyar miniszterelnök példájából kiindulva minősíti álmodozásnak a liberális elit szokásos várakozását, hogy

a populizmus csak ellenzékben életképes, hatalomra kerülve hamar kifullad.

"Ez a derűlátó nézet figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy Orbán már hat éve hatalmon van, és még mindig a legnépszerűbb párt vezetője. Ahogy azt is, hogy Szlovákiában a kommunizmus bukása óta a populizmus uralja a politikát" - írja.

Mudde két másik esetben is Orbán példájával igyekszik cáfolni a populizmussal kapcsolatos általános nézeteket. Szerinte ugyanis Orbán

• egyrészt cáfolta, hogy a populizmus csak mobilizációs és kampánystratégia volna, amit hatalomra kerülve maguk mögött hagynak a populista politikusok;
  
• másrészt megtalálta az egyensúlyt a felelősség és az érzékenység, vagyis aközött, amit a választói elvárnak és amit a gazdasági realitás megenged - még ha ezt részben úgy, hogy teljesen mást mond Brüsszelben, mint a hazai közönségnek.
  

Mudde tézise szerint így igenis előfordulhat, hogy Európa valóban egy populista korszak előtt áll - Magyarországon kívül Olaszországban, Görögországban, Lengyelországban Svájcban és Szlovákiában is populista pártoké a legnagyobb parlamenti frakció, Magyarország mellett Olaszországban és Szlovákiában a parlamenti többség is, és még három másik országban, Finnországban, Litvániában és Norvégiában is részei a populista pártok a kormányzó koalíciónak. Magyarország annyiban különleges, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik is populista, itt a populista pártok a szavazatok 65 százalékát szerezték meg.

A populizmus előretörése nem jelenti a demokrácia végét. A populizmus alapvetően demokratikus - leglényege az egyszerű nép és a szűk elit szembeállítása. De a populista demokrácia nem liberális, amennyiben törekszik a kisebbségi vélemények elhallgattatására. Mudde záró tételmondata szerint

"a populista hullám illiberális, de demokratikus válasz az utóbbi évtizedek liberális, de nem demokratikus politikájára".

Ez utóbbi alatt arra gondol, hogy a második világháborút követő évtizedekben az európai elit a nép megkérdezése nélkül döntött a szorosabb integrációról, az állami hatáskörök államokon felüli intézményekhez helyezéséről. A kiút így az lehet, ha a liberális demokrata fősodorhoz tartozó politikai erők ezeket a kérdéseket újra demokratikus vita tárgyává tennék, "koherens és következetes alternatívát kínálva a populisták rövidlátó és leegyszerűsítő javaslataival szemben".