A végén még igaza lesz Trumpnak: csaltak az amerikai választáson. Pontosabban: egy Trump-hívő csalt az amerikai választáson

külföld
2016 október 29., 19:29
comments 196

A Des Moines-i Trump-hívő, Terri Rote retteg a választási csalástól. Nem csoda, Donald Trump a harmadik elnökjelölti vitán nem volt hajlandó kijelenteni, hogy el fogja ismerni a választás végeredményét, és azóta is folyton a választás elcsalásával gyanúsítgatja - minden bizonyíték nélkül - a demokratákat. Rote ezért már annyira rettegett a csalástól, hogy

maga próbálta meg elcsalni a választást.

"Nem terveztem, hogy kétszer szavazzak, a pillanat hevében tettem" - mondta a helyi közrádiónak, gyorsan hozzátéve, hogy "elcsalják a választást". Amit helyesebb lett volna E/1-ben megfogalmaznia.

Amennyiben Rote-t bűnösnek találják, akár öt év börtönre is ítélhetik. Iowában amúgy még két másik szavazót is csalással vádolnak, ők a gyanú szerint levélben és személyesen is szavaztak. De őket, Rote-tal szemben még nem tartóztatták le.

Amerikában amúgy az elmúlt két választási ciklusban lett nagy téma a választási csalás, amire hivatkozva a republikánusok több államban is szigorították a szabályokat. Általában úgy, hogy a jellemzően demokratákra szavazó hátrányos helyzetű és kisebbségi választók életét is minél jobban megnehezítsék. Az Egyesült Államokban nincs kötelező, hivatalos személyi igazolvány, ezekben az államokban viszont fényképes igazolványhoz kötik a szavazást, ám az igazolványt csak államonként néhány hivatalban lehet kiváltani. A hátrányos helyzetű, kisebbségi vagy idős szavazóknak pedig gyakran nem áll módjukban megszerezni a szükséges iratokat.

Pedig valójában a választási csalás nem létező probléma az egyesült Államokban. A Vox - és még tucatnyi más, a témát az elmúlt években feldolgozó újság - összesítése szerint a 2000 óta tartott választásokon leadott 834 millió szavazatra 35 hiteles gyanú jutott, vagyis ~24 millió szavazatra jut egy elcsalt szavazat. (Via Vox)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.