November 8-án nemcsak elnököt, törvényhozást is választanak az amerikai választópolgárok. A törvényhozás alsó házát, a képviselőházat kétévente választják újra, így idén is. A szenátorokat hat évre választják, így a két évente esedékes törvényhozási választásokon csak a szenátus harmadáról, 33 vagy 34 szenátorról döntenek - idén pont 34-ről.

A képviselőházi választás javarészt tét nélküli. A választókörzetek hatékony átrajzolásával elérték, hogy a képviselői helyek csaknem 90 százaléka gyakorlatilag előre eldöntött, így az is biztos, hogy a most megválasztandó képviselőházban is többségben lesznek a republikánusok. A szenátusi verseny viszont idén kifejezetten izgalmasan alakul:

Van rá esély, hogy a demokraták visszaszerzik a többséget.

De a verseny nagyon kiegyenlített, és a kampány Clinton botrányaitól hangos utolsó másfél hetében még szorosodott is. Két hete, amikor Clinton még fölényesen vezetett, a Fivethirtyeigh modellszámításai szerint 2:1-hez volt az esélye a demokrata többségnek. Mostanra ez 57:43-ra módosult, és minden lehetőség közül a legtöbb, 16,8%-nyi esély a döntetlenre van.

Ebben az esetben a szenátusban a döntő szavazat a regnáló elnökjelöltté lenne, vagyis az elnök pártja kontrollálná a szenátust.

Nagyon valószínű, hogy az állítás második fele akkor is igaz, ha végül nem döntetlen lesz a végeredmény. A szenátusi verseny állása eddig kifejezetten követte az elnökejlölti verseny állását, vagyis

nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy a demokraták úgy is többséget szerezzenek, ha Clinton vereséget szenved, a fordítottja pedig (Trump bukik, de a republikánusok azért többséget szereznek) még ennél is valószínűtlenebb.

Mire kell figyelni?

Jelenleg a republikánusoknak 8 fős többségük van a szenátusban, de a mostani választáson sorra kerülő 34 szenátori helyből 24 a republikánusoké. A demokratáknak ezek közül minimálisan négyet kéne elnyerniük, és az elnökséget is megszerezniük a többség átvételéhez.

A szükséges négyből egyet szinte biztosan elnyerhetnek, Illinois-ban, ahol Hillary Clinton is fölényesen vezet, a Fivethirtyeight modellje alapján 97 százalék esélye van a demokrata Tammy Duckworthnek az állam republikánus szenátorának legyőzésére. Mark Kirk ugyan papíron a lehető legjobb jelölt - chicagóiként van némi reménye, hogy a hagyományosan szélsőségesen demokrata nagyvárosban is jól szerepeljen -, de szinte minden ellene dolgozik. Az például kifejezetten lehetetlennek tűnik, hogy egy elnökválasztós évben 35 százalék alatt tartsa a demokrata jelölt eredményét a Chicagót is magába foglaló Cook megyében, pedig enélkül esélye sincs.

Majdnem ilyen jó esélyük van a demokratáknak Wisconsinban a regnáló republikánus, Ron Johnson leváltására, bár az utóbbi napokban Johnson sokat erősödött a felmérésekben. A republikánusok dolgát itt is nagyon megnehezíti, hogy az államban Clinton az elnökválasztás esélyese.

Még egy harmadik szenátori hely van, ahol két nappal a választás előtt a demokrata tűnik esélyesebbnek. Ahogy az előző kettőt, úgy ezt a pennsylvaniai mandátumot is hat éve, két elnökválasztás között nyerték el a republikánusok. Az ilyen ciklusközepi választások rendszerint az ellenzékben levő pártnak kedveznek, egy elnökválasztás évében az ilyenkor megszerzett mandátumok nehezebben védhetők. Itt mégis csak 67 százalék esélyt lát a demokrata győzelemre a Fivethirtyeight modellje, részben azért is, mert bár a kutatások alapján Pennsylvania is inkább Clintonnak áll, itt közel sem olyan biztos Clinton előnye.

De három győzelem még nagyon kevés a fordításhoz, így a szenátus sorsa pár nagyon szoros versenyen múlhat. Nevadában a demokraták kényszerülnek védekezésre, itt a visszavonuló demokrata, Harry Reid helyett választanak új szenátort, és a kiszemelt utód, Catherine Cortez Masto az év nagy részében csak üldözte a republikánus Joe Hecket. Akinek viszont nagyon nehezíti a helyzetét ellentmondásos viszonya Donald Trumppal. Nevadában rendkívül kiélezett az elnökválasztási verseny - a közvélemény-kutatások Trump, a már zajló szavazás eddigi adatai inkább Clinton győzelmét sejtetik -, de Hecknek nem feltétlenül segít Trump győzelme. Mindenesetre egy nevadai győzelem még nem billenti a demokraták javára a mérleget, ahhoz egy regnáló republikánus mandátumának megszerzésére van szükség.

Erre New Hampshire-ben és Missouriban is van esély. New Hampshire-ben az a Kelly Ayotte bukhatja a mandátumát, aki egész nyáron keményen bírálta Trumpot, hogy aztán akkor álljon be mögé, amikor a szexbotránya miatt tömegével kezdtek menekülni tőle a képviselő- és szenátorjelöltek. New Hampshire-ben szoros az elnökválasztási verseny is, megtippelhetetlen a végkimenet. Missouri-ban Trump az elnökválasztás esélyese, de a helyi republikánus párt súlyos imázsproblémákkal küzd - ugyanakkor az is igaz, hogy két éve is demokrata győzelmet jósoltak itt, végül mégis a republikánus jelölt nyert.

Ha a demokraták New Hampshire-ben és Missouriban is elbuknának, egy egészen váratlan helyen is megszerezhetik a hiányzó mandátumot. Louisianánál kevés republikánusabb állam van az egész Egyesült Államokban, de az állam sajátos választási szabályai miatt mégis van esély a meglepetésre.

Itt november 8-án még csak előválasztást tartanak, sajátos szabályokkal:

mindkét párt minden jelöltjére egyszerre szavazhatnak a választók, és ha nincs jelölt, aki megszerezné a szavazatok ötven százalékát - amire elenyésző az esély -, a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut a második fordulóba, függetlenül a párthovatartozásától. És mert a két demokrata jelölt csak kicsit van lemaradva a versenyben vezető republikánustól, még az is előfordulhat, hogy az ötfős republikánus mezőnyben olyan szerencsétlenül oszlanak majd el a szavazatok, hogy a két demokrata jut tovább a második fordulóba.

Az egzotikus louisianai választást leszámítva a fentiekből látható, hogy mennyire befolyásolja az elnökválasztás a szenátusi versenyt is. Ezért nagyon valószínűnek tűnik, hogy a győztes elnökjelölt pártja szerezheti meg a szenátusi többséget is.

Ez különösen a demokratáknak lenne fontos, máskülönben Clinton győzelme esetén kénytelen lenne egy ellenséges, republikánus irányítású törvényhozással együttműködni. Ez pedig az utóbbi évek végletekig megosztott amerikai belpolitikájában nem igazán szokott működni, pedig most, hogy mást ne is említsek, új legfelsőbb bírósági bírót is választani kéne az idén elhunyt konzervatív Antonin Scalia helyére. És mert a főbírók kinevezése élethosszig szól, bizonyos szempontból a tét még az elnökválasztásénál is nagyobb - amelyik párt most meg tudja választatni a jelöltjét, hosszú évekre meghatározhatja a legfelsőbb bíróság politikai irányultságát.