• Nagyon szorosnak ígérkezik az idei elnökválasztás az Egyesült Államokban.
  
• Annyira szorosnak, hogy akár még döntetlenre is végződhet.
  
• De elnöknek lennie kell. Mi van, akkor, ha a választók nem tudnak dönteni?
  
• A politikusok dönthetnek helyettük.
  
• És a végén akár olyanokból is elnök lehet, akik eredetileg nem is ezért a posztért indultak.

Az amerikai elnökválasztás szabályrendszere nem a világ legegyszerűbb dolga, kezdve azzal, hogy az amerikai elnököt

nem is közvetlenül választják

a szavazók. November 8-án valójában tagállamonként elektorokat választanak csak - hogy mennyit, az a tagállamok népességének fügvényében változó, lényegében minden tagállam annyi elektort küldhet, amennyi képviselője és szenátora van a törvényhozásban. Illetve a tagállamokon kívül a törvényhozási képviselettel nem rendelkező főváros, Washington D. C. is delegál három elektort. Így jön ki az elektori kollégium 538 fős összlétszáma - a törvényhozásban 435 képviselő és tagállamonként két, összesen száz szenátor van.

Az elnökség megszerzéséhez nem elég egyszerű többséget szerezni az elektori kollégiumban, minimálisan is 270 elektor szavazata kell a győzelemhez. A mostani választáson a szokásosnál nagyobb esély van rá, hogy ez ne jöjjön össze egyik jelöltnek sem. Két forgatókönyvre is van esély:

Clinton és Trump egyaránt 269 elektori szavazatot szerez;
egy harmadik jelölt, talán a libertariánus Gary Johnson, vagy még inkább a utahi anti-Trump republikánus Evan McMullin is szerez elektori szavazatokat, így megfosztva a választások győztesét a szükséges számú elektortól.

Innentől viszonylag bonyolulttá válik a helyzet. A szabályok részletes ismertetése helyett nézzük inkább, hogy mi történhet e két forgatókönyv esetén.

Hűtlen elektorok

A törvények alapján a választási év decemberének második szerdáját követő hétfőjén szavazó elektorok elméletben kötelesek arra a jelöltre szavazni, aki az őket delegáló államban megszerezte a szavazatok többségét - Maine és Nebraska kivételével, ahol az elektorokat kongresszusi választókörzetek szerint választják, de ez most mellékes, hagyjuk is. A gyakorlatban viszont semmi sem garantálja, hogy az elektorok tényleg az adott jelöltre szavazzanak, és csupán 24 államban van törvény bármiféle, jellemzően utólagos szankcióról arra az esetre, ha egy elektor nem a mandátumának megfelelően szavaz.

Vagyis az első és legegyszerűbb megoldása egy ilyen patthelyzetnek egyből az elektoroknál van, akik átszavazással eldönthetik a választást valamelyik jelölt javára.

Az amerikai történelemben ezidáig nem volt példa rá, hogy egy ilyen hűtlen elektor döntött volna el egy választást, így arra sincs precedens, hogy ez milyen reakciókat válthat ki. Azt azért biztosra vehetjük, hogy a vesztes fél a következő választásig hátralevő négy évben folyamatosan és joggal vonhatná kétségbe a győztes legitimitását.

A hűtlen elektor nem egy elméleti koncepció, a 2000-es, amúgy is nagyon szoros elnökválasztáson, amit George W. Bush annak ellenére nyert meg, hogy a választók többsége Al Gore-ra szavazott, egy Al Gore támogatására felesküdött elektor, a Washington D. C.-i Barbara Lett-Simons tiltakozásul nem szavazott. De ez akkor nem befolyásolta a választás eredményét, mert Bushnak ettől függetlenül is megvolt az elnökséghez szükséges - minimális - többsége az elektori kollégiumban.

Na, de mi van akkor, ha egy elektor sem veszi a fáradságot a patthelyzet feloldására?

Döntenek a politikusok

Az amerikai alkotmány alapján az elektori szavazatokat a frissen megválasztott kongresszus, vagyis a képviselőház és a szenátus közös ülésén hitelesítik január 6-án. Döntetlen esetén a szabályok szerint az épp csak összeült képviselőház választ elnököt, azonnal.

A szabályok szerint a képviselők a legtöbb elektori szavazatot kapó három jelölt közül választhatnak - és idén, mint már említettem, van rá esély, hogy három jelölt is kapjon elektori szavazatokat. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy nem egyéni szavazás van, hanem a tagállamok delegációi államonként egy szavazattal szavaznak.

Itt megint kicsit bonyolódik a magyarázat. Pillanatnyilag a republikánusok ellenőrzik a tagállami delegációk többségét, 33-at, míg a demokraták csak 14-et, három tagállami delegációban pedig egyik párt sincs többségben. De az elnököt már az új képviselőház választja meg. Nagyon extrém esetben, ha a demokraták Clinton sikertelensége ellenére is javítani tudnának a pozícióikon, akár 20 állami delegációban is többséget szerezhetnek, de a republikánusoknak még így is 30 államuk lenne. Az elnök megválasztásához a tagállamok abszolút többségének támogatása, 26 állami delegáció szavazata kéne.

De közben van 11 tagállam, aminek a képviselőházi delegációjában ugyan a republikánusok vannak többségben, de jó eséllyel a demokrata jelölt nyerheti a választást. Kérdés, hogy ezek a delegációk mennyire érzik magukra kötelezőnek a választók döntését.

Ebben az esetben lehet jelentősége annak is, ha Evan McMullin, a függetlenként gyakorlatilag csak saját államában versenyző utahi republikánus is nyerne elektorokat. Ebben az esetben rá is szavazhatnának a tagállami delegációk, és nem zárható ki, hogy a Trumpért nem rajongó republikánusok - akikből azért akad jópár - a demokratákkal összefogva McMullent választanák meg Trumppal és a képviselőházban elég esélytelennek tűnő Clintonnal szemben.

Se nem Clinton, se nem Trump

Ahogy az sem elképzelhetetlen, hogy a republikánusok Trumppal szembeni fenntartásai miatt még akkor is döntésképtelen marad a képviselőház, ha McMullin nem szerez elektori szavazatokat, így nem is szavazhatnak rá a tagállami delegációk. Amennyiben ez történne, akkor

a szenátus választana elnököt, de már az alelnökjelöltekből.

Igen ám, de a jelenlegi állás szerint nagyon jó esély van rá, hogy a november 8-i választás után a szenátusban is döntetlen legyen az állás. Ez esetben pedig a regnáló alelnök, a demokrata Joe Biden szavazata oldaná fel a patthelyzetet, az Egyesült Államok következő elnöke pedig Hillary Clinton alelnökjelöltje, Tim Kaine lenne. Ha pedig a republikánusok mégis megtartanák szenátusi többségüket, akkor Trump alelnökjelöltje, Mike Pence.