Fél évszázaddal azután, hogy véget ért a hippikorszak, kirohadt a motor a virágosra batikolt Volkswagen Transporterekből, és végleg leülepedett a belőlük áradó marihuánafüst, az Egyesült Államokban újra divatba jött autóban lakni: az utóbbi években se szeri, se száma azoknak az amerikaiaknak, akik az orbitális albérleti díjak vagy a kilátástalan jelzáloghitel-térítés helyett úgy döntenek, hogy vesznek egy akkora kocsit, amiben kinyújtózva elférnek, beledobnak egy matracot, és a kispolgári lét összes nyűgét hátrahagyva úgymond szabadon, egy autóban élik tovább az életüket.

A New York Times tíz éve még szánakozva, mobil hajléktalanokként mutatta be azokat az embereket, gyakran egész családokat, akik elveszítették állásukat, azzal együtt a lakásukat, és arra kényszerültek, hogy egy autót, mikrobuszt vagy kisteherautót válasszanak otthonuknak.

De a modern autólakók, pontosabban furgonlakók, közismert nevükön van dwellerek jelentős része már egyáltalán nem kényszerhajléktalan, és nem is a társadalomból kivonuló, adófizetést elvből megtagadó, polgári engedetlenkedő mini-Thoreau, hanem teljesen átlagos középosztálybeli polgár, rendes munkával, fizetéssel és társadalombiztosítással. Döntését pedig sokszor nem sorsrontó anyagi kényszer, hanem a puszta gazdasági racionalitás motiválja, amihez persze hozzájárul a szabadságvágy, vagy legalábbis annak illúziója.

Albérlet = pénzkidobás

A legismertebb, már-már legendás önkéntes amerikai autólakót úgy hívják, hogy Brandon, vezetékneve titok, de azt lehet tudni róla, hogy 24 éves, és a Google-nél dolgozik programozóként, évi 100 ezer dollár körüli fizetésért. Mielőtt felvették volna, Brandon már megfordult gyakornokként a Google-nél, és amikor végleges állást kapott, kiszámolta, hogy fizetésének jelentős részét felemészti majd az a cég által felajánlott, két hálószobás albérlet, amin negyedmagával kell osztoznia úgy, hogy napi 65, havi 2000 dollárt fizet az élményért.

Úgyhogy Brandon inkább fogta magát, vásárolt 10 000 dollárért egy 2006-os Ford kisteherautót, rakott bele egy matracot meg egy fogast, leparkolt vele a Google parkolójában, indított egy blogot, és mára világhírű lett csak amiatt, hogy hiába van álommelója, lakása, az bizony nincs.

Szerencséje viszont van, mert a Google közismerten bőséges céges erőforrásainak kreatív kiaknázásával szinte az összes alapvető szükségletét ki tudja elégíteni. Tisztálkodásra a vállalati mosdót használja, a telefonját és a laptopját nap közben, az irodában tölti. És mivel a Google-nél minden dolgozónak jár a napi háromszori ingyen étkezés, a kocsiba gyakorlatilag csak aludni jár, az így megspórolt pénzből pedig számításai szerint egy év alatt vissza tudja fizetni 24 ezer dolláros diákhitelét, amit másoknak 10, illetve 20 év szokott csak összejönni. A blogjára kitett számláló szerint Brandon lassan másfél éve lakik a teherautóban, ezalatt 27 500 dollárt spórolt meg ahhoz képest, mintha albérletbe költözött volna.

Brandon természetesen nincs egyedül – mármint a teherautójában egyedül van, sőt panaszkodik is róla, hogy kifejezetten magányosnak érzi magát, de az életmódján rengetegen osztoznak: a szerényebb autólakók egy Toyota Corollában is elvannak, a felső osztály pedig pedig viszonylag jól felszerelt, minikonyhával, fűtéssel, árammal, zuhanyozóval és vécével ellátott lakóautóban járja Amerikát és a világot, csakhogy az már nem van dwelling, az egy másik kategóra. Az urbánus kempingező lakása szinte kötelezően a furgon, abból is a lopakodó, stealth változat, amiről kívülről lehetetlen megmondani, hogy laknak benne.

Kívülről tehát semmiképpen sem így néz ki:

Hanem így:

Belülről pedig nem így:

Hanem így:

És hogy mi szól az autóban lakás mellett? Addig oké, hogy szabadság, de azon kívül?

Először is természetesen az elképesztően magas albérlet- és lakásárak. San Franciscóban és környékén, a Szilícium-völgyben például a leglepattantabb, csótányos albérletért is elkérnek havi 1000 dollárt, egy átlagos garzonért pedig 2000-3000 még csak nem is sok. Ennél tényleg bármilyen autó olcsóbb.

Másrészt mivel kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a munkahelyük közelében lakjanak, vagy eleve nem is akarnak az iroda környékén letelepedni, hosszú órákat töltenek ingázással, különböző autópályák különböző dugóiban ücsörögve. Ha viszont az ember autóban lakik, egy jól eltalált parkolóhellyel nemcsak rengeteg pénzt, hanem rengeteg időt is meg tud spórolni magának. A mobilitás amúgy is vonzó: ha nem tetszik a kilátás, túl zajos a környék, kellemetlenek a szomszédok, egy szempillantás alatt odébb lehet állni.

Az is igaz, hogy bár sokan dicsérik a természet közelségét meg a kalandot, amivel a furgonban lakás jár, a városi lopakodó kempingezésnek legalább annyi hátulütője van, mint előnye: mint köztudott, az albérletbe csak hazamegy az ember, ledöglik a kanapéra, bekapcsolja a tévét és elalszik a híradón; az autóban lakás viszont naponta folyamatos kihívás elé állítja azokat, akik ezt az életmódot választják, a túlélés pedig jó szimatot, rutint, helyismeretet és folyamatos éberséget követel.

Stealth, stealth és harmadszor is lopakodj

Az urbánus kempingezés a megfelelő jármű kiválasztásával kezdődik. Mivel a legtöbb közterületen, utcán és parkolóban a helyi rendeletek szerint tilos az autóban aludni, eleve lopakodásra alkalmas autót kell választani. A személyautó túl kicsi és kényelmetlen, a teherautó feltűnő és drága, úgyhogy a legnépszerűbb lakásra használt autó természetesen a legendás fehér furgon, amiből kismillió rohangál az amerikai utakon, ezért a lehető legkevesebb feltűnést kelti.

link Forrás

A lopakodó autó emellett attól is lopakodó, hogy semmi nem árulkodik arról, hogy laknak benne: a luxus off-the-grid lakópalotákkal ellentétben nincs a tetején napelem meg parabolaantenna, nincs az oldalán szennyvízleeresztő meg elektromos csatlakozó, nincs a hátulján rámpa, létra meg biciklitartó, sőt az a legjobb, ha még ablaka sincs, mármint oldalt. Ha véletlenül mégis lenne rajta ablak, vigyázni kell, hogy este ne szűrődjön ki rajta a fény, tehát tökéletesen fényzáró megoldásra van szükség, bár az ablaküvegen lecsapódó pára még így is lebuktathatja a lakókat.

A berendezés a lehető legváltozatosabb: van, aki csak bedob egy matracot, és kész, van, aki átalakítja és a lehetőségek szerint valamennyire be is bútorozza a furgonját. Dél-Kaliforniánál hűvösebb éghajlaton a legfontosabb a szigetelés, mert a vékony karosszéria-lemezek semennyit sem szigetelnek, innentől pedig mindenki annyit tölt a saját lopakodóautója felpimpelésével, amennyit nem sajnál: bár ezekbe a furgonokba zuhanyzó, vécé vagy konyha a lakókocsikkal ellentétben nem fér el, a legtöbben szereznek legalább egy 12 voltos hűtőládát meg egy küblit, amibe vészhelyzetben lehet pisilni anélkül, hogy el kellene hagyni a rezidenciát.

Location, location és harmadszor is helyszín

Legalább ilyen fontos a parkoló helyének megválasztása. A veszélyes, lepukkant környékek értelemszerűen kiesnek, az életvitelszerű tartózkodásra ideális, csendes lakóövezeti utcákban viszont azonnal szemet szúr egy idegen autó, akármennyire is lopakodik, úgyhogy az autólakók néha órákat is eltöltenek azzal, hogy megtalálják a megfelelő parkolót aznap éjszakára (lásd fent: dugó).

A csendes utcák mellett persze más lehetőségek is kínálkoznak. Sokan az éjjel-nappal nyitva tartó edzőtermek, gymek parkolóiban kempingeznek, ahol egész nap, még éjszaka is van forgalom, így nem tűnik fel az ott parkoló autó, és minden gymnek van vécéje meg zuhanyozója, amit egyszeri belépődíj fejében vagy viszonylag olcsó bérlettel napi 24 órán át lehet használni. Kifejezetten népszerű éjjeli kempinghelyszínnek számítanak a kereskedelmi cégek, szállítmányozó vállalatok parkolói, ahol éjszaka is mindig áll legalább néhány céges furgon vagy teherautó, amelyek közé észrevétlenül el lehet bújtatni a lopakodó alvóautót.

Végszükség esetén pedig mindig ott a Walmart valamelyik parkolója. Az áruházlánc alapítójáról, Sam Waltonról hivatásos lopakodó körökben azt mesélik, hogy egyszer állítólag kijelentette: szívesen veszi, ha a fáradt vándorok az ő üzleteiben találnak menedékre, és úgy tűnik, hogy bár Walton 1992-ben meghalt, a lánc máig tartja magát a főnök hitvallásához, és megengedi a kempingezőknek, hogy egy-két éjszakát büntetlenül a parkolói valamelyik hátsó szegletében töltsenek – persze csak ha rendesen viselkednek, és nem csapnak túl nagy felhajtást. És mivel Walmartból van vagy 3000 az USA-ban, nem nehéz találni egyet, bár kétségtelen, hogy nem akkora kaland, mint az óceánra néző luxusparkolóhelyről hallgatni, ahogy a hullámok a sziklához csapódnak, miközben rikolt a sirály.

A furgonlakás másik alapszabálya, hogy egy, kivételes esetben két éjszakánál tilos többet tölteni ugyanazon a parkolóhelyen, különben gyanússá válik az ember, és a szomszédok még képesek, és ráhívják a rendőrt, már ha nem jelenik meg magától. A profi urbánus lopakodó emellett ügyel arra, hogy napnyugta után foglalja el a kiszemelt helyet, amikor az üzletek már bezártak, a helyiek pedig ledöglöttek a kanapéra a tévé elé, és napkeltekor távozik, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltse.

És hogy milyen egy autóban élni? A furgonlakók által feltöltött kismillió Youtube-videó szerint eleinte izgalmas kaland, aztán egy idő után inkább idegesítő, fárasztó, magányos és unalmas kaland. Főleg amikor kiderül, hogy a természetközeliség azt jelenti, hogy minden egyes esőcsepp koppanása hallatszik a tetőn, hogy minden bogár utat talál az ágyba, az élet pedig úgy általában folyamatos rejtőzködésből és menekülésből áll.

link Forrás

Úgyhogy a kaland kezdetekor izgatott, pirospozsgás furgonlakókból a tizedik bejelentkezésükre rendszerint karikás szemű, kásás hangú, kialvatlan, megtört furgonlakó válik. Amiből az ember kénytelen azt a tanulságot levonni, hogy lehet, hogy ez az új amerikai álom, de akkor nem ártana esetleg még tovább álmodni egy kicsit.