Vannak, akiknek a Mean Girls, másoknak a Gilmore-lányok váltak generációs női filmes alapélménnyé az ezredfordulón. Mindkettő különleges és egyben nagyszerű, tabudöntögető és piszkosul szórakoztató anélkül, hogy kellemetlenül kellene érezned magad a szájbarágós életbölcsességek miatt.

Az is közös bennük, hogy mindkettő borzalmas magyar címet kapott, a Bajos csajok és a Szívek szállodája is jóval messze több a rózsaszín vattacukros tinifilmnél vagy családi sorozatnál.

Pénteken végre-végre visszatérnek a Gilmore-lányok négy, egyenként kilencven perces rész erejéig. Egyelőre kérdés, hogyan lehet másfél órán át fenntartani a figyelmet a sorozattól megszokott szinte megszakítás nélkül pergő párbeszéddel, de természetesen őrülten várjuk, hogyan zárják le az alkotók a szériát. Van rá egy fogadásunk, hogy nem tündérmesés happy enddel.

A Gilmore-lányok története nem csupán arról szól, hogyan nő fel Rory, vagy hogy felnő-e valaha Lorelai. Nyilván érdekes a szerelmi életük is, de ennél sokkal több ez a sorozat, mint hogy ki kit választ végül.

A Gilmore Girls az ezredfordulón indult, amikor már lement a Spice Girls-őrület, de még tartott a Szex és New York. Az itthon Bűbájos boszorkák néven futó sorozat és a Buffy, a vámpírok réme közt futott először, nyilvánvalóan női közönségre számító műsorsávban.

Bár elsőre úgy tűnhet, de a sorozat nem a szingliséget, egyedülálló anyaságot dicsőítő feminista himnusz. Pont az az egyik legnagyobb erénye, hogy a konzervatívabb, idősebb nézők szívét is képes megdobogtni annak ellenére, hogy a főszereplője egy egyedülálló, ráadásul alig 16 évesen anyává lett nő és az apa nélkül felnevelt lánya. (A másik pedig az, hogy nagyon diszkréten és szerethetően mutat rá arra, hogy nem csupán fiatal, sovány, fehér, egyértelműen heteroszexuális és gazdag emberek lehetnek értékes és boldog emberek.)

Egyszerre szól

• anya-lánya kapcsolatokról,
• hagyománytiszteletről és egy idillikus connecticuti kisvárosi létről,
• közösségről és családi értékről,
• az amerikai keleti parti fehér elitről,
• ambíciókról és azok hiányáról is,
• társadalmi sokféleségről, ítélkezésmentes nyitottságról és elfogadásról,
• feminizmusról, nemi szerepekről, társadalmi konvenciók ellen lázadó nőkről
• nők közötti barátságról,
• bátorságról és vállalkozókedvről,
• remek és sokféle egyedi karakterről,
• jó étvággyal elfogyasztott szemétkajáról és vödörnyi kávékról,
• arról, hogy sose szégyelld magad azért, amilyen vagy,
• nem szabad mások elvárásai szerint élned az életed,

és persze telis-tele volt hatalmas és abszurd ötletekkel, poénokkal.

Van választásod

A Gilmore-lányok eddig megismert hétéves történetének középppontjában a sorsfordító változások állnak, és valószínűleg nem csalódunk, ha a lezáró négy részben is eköré szervezik a történetet az alkotók.

A választások súlya, felelőssége, az ehhez szükséges bátorság az egyik leginkább nyomasztó - és még mindig sokaknak újdonságszámba menő - teher a mai nőkön. Ez az, ami megkülönbözteti Lorelait az anyjától, Emilytől, aki nem tett semmi más egész életében, csak ami helyesnek tűnt és amit elvártak tőle. Ezzel szemben Lorelai 16 évesen úgy döntött, hogy kamaszkori lázadásként nemcsak magát vállalja, de Roryt is, még úgy is, hogy tudta, jó eséllyel egyedül kell felnevelje. Rory pedig még tovább lépett, amikor a hetedik évad végén a saját céljait választotta a szerelme és a házasság helyett.

Emily, Lorelai és Rory három generációt mutat be, és velük együtt azt is, hogyan változik és hányféle lehet a nők élete, életfelfogása, helye a világban akár egy családon belül is.

A Gilmore-lányok így emlékeztető arról is, hogy nem nőként sem feltétlenül az a boldogság kulcsa, vagy az egyetlen lehetséges életcél, hogy megtaláld a nagy Őt és összekösd vele az életed, hanem ennél sokkal több lehetőség áll előtted.

Vannak olyan szerencsések, akiknek egyszerűbb, szokványosabb út jutott, akiknek megfelelnek a hagyományos keretek, másoknak pedig más az útjuk. Bármennyire is szeretnénk, hogy megtalálják végre a boldogságot a főszereplők, ezt az üzenetet mindenképp érdemes megjegyezzük.